2015. november 13.

Amikor a gonosz felemelkedik!

Már amikor elkezdtem olvasni, magával ragadott. Valamiért mégis abbamaradt az olvasása.
Az elfoglaltságok miatt talán.
A tény miatt, hogy most már tíz óra különbséggel kell megbirkózni.

Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy tegnap elővettem kis Kindlem, és elkezdtem olvasni.
És aztán csak olvastam.
Olvastam.
Amikor az ágy kényelmetlenné vált, lefeküdtem a földre.
Amikor a föld elkezdte nyomni a hátam, visszaültem az ágyra.
Amikor az ülés sem volt az igazi, újra lefeküdtem az ágyra.
És ez a körforgás ment egy darabig.

2015. szeptember 29.

Harc a természettel a józan észért

Mostanában nem sok időm jutott az olvasásra.
Nem tudom, miért.
Készültem a feladataimra, szervezkedtem, és mire estére hazakerültem, már olyan fáradt voltam, hogy nem volt erőm bekapcsolni a gépemet, és a szerkesztést olvasgatni.

Aztán ma felébredtem, és úgy éreztem, Ennyi volt! Nem bírom tovább! El kell olvasnom a hátralévő oldalakat!
Még majdnem a könyv fele hátravolt, mégis befejeztem.
És nem bántam meg.

2015. szeptember 15.

Angyalok, maradjatok a helyeteken!

Valamilyen oknál fogva a legutóbbi olvasmányomra igen nehezen találtam rá.
Legalább tíz könyv kivonatát letöltöttem, mire egy mellett sikerült döntenem.

Az alapsztori, ami az ingyen elolvasható pár oldalból kirajzolódott az volt, hogy az angyalok alászálltak a mennyekből, miután ellenszegültek a Teremtőnek, és az emberek világát saját kis játszóterüknek tekintik.
Ez a gondolat igen érdekesnek tűnt számomra: megtudni, miért szegültek ellen a Teremtőnek, miért gondolják, hogy hazudott nekik, hogy hogyan szálltak alá, miért van annyi sérülésük, és mégis hogyan élnek a bolygón?

2015. augusztus 30.

Hős kerestetik - cuki romantika a köbön

Be kell valljam, szeretem a romantikát.
A romantikus regényeket.
Ahogyan körbevonnak egy rózsaszín burokkal, igazi álmot vonva körém.

Ám néha már sok belőlük. 
Valahogy túl sok.

Van egy pont, ami után már nem tudok belőlük többet olvasni. Főleg, ha nyers romantikus regényről van szó, amely a való világban játszódik, létezők városokkal, mindennapi emberekkel (már amennyire egy romantikus regény főhőse valóságos, és mindennapi lehet).

Magam sem tudom miért, de most pont egy kedves, romantikus kalandra volt szükségem, melyet Emma Bennet regénye tökéletes módon kivitelezett.

2015. augusztus 27.

Young Elites - a fiatalság hajnala

Amióta kiköltöztem Ausztráliába, minden megváltozott.
Egy darabig olvasni sem igazán tudtam akkora lelkesedéssel, mint korábban. Nem talált meg az az erő, amely a könyvekhez láncol otthon, ami miatt egész éjszaka fent vagyok, mert nem tudom letenni az olvasmányt.
Próbáltam magamnak időt adni, hogy visszaszokjak a mindennapjaimba, hogy valamilyen szinten kialakítsam azt a napi rutint, amit otthon is követni szoktam.
Olyan írók könyveit kezdtem felkeresni, akiktől már korábban olvastam.
Olyan írók könyveit, akik korábban képesek voltak leláncolni képzeletük elkalandozásával.
Olyan írók könyveit, akik egyszer már megnyerték a szívemet írói stílusuknak köszönhetően.

Így olvastam el Stephanie Perkins legújabb regényét, és így akadtam rá Marie Lu második trilógiájának első részére.

2015. július 30.

Isla és az örökkön-örökké

Érdekes, hogy a századik bejegyzésem is ugyanazon témáról szólt, mint a mai százötvenedik.
Egy könyvsorozatról, amely teljesen megbabonázott, elvarázsolt. 
Amibe azonnal beleszerettem.
Egy írónőről, aki képzelőerejével három regényhez is odabilincselt.
Nem volt szüksége természetfeletti lényekre, vagy épp Földön kívüli helyekre ahhoz, hogy azt mondjam: újabb kedvenc trilógia ért véget az életemben.

Szereplői hús-vér emberek, akik mindennapjaikat élik.
Van, akinek könnyebb, van, akinek nehezebb.
Mindegyikük életéből egy-egy kiragadott részletet ismerhetünk meg, ám a könyvek haladtával mindig visszatérünk az első regény karaktereihez, illetve később a második történet szereplőihez is.

2015. július 26.

Stephanie Perkins és egy alakuló kedvenc

Valahogy nem tudtam ráállni az olvasásra.
A szemeim átfutottak a sorok felett, miközben a gondolataim elkalandoztak teljesen más helyekre: a próbákon kezdtem el gondolkodni, a bemutatkozó cikken, amit írnom kellett egy itteni újságba, vagy épp az előadáson, melyet jövőhéten tartok az Árpád otthonban.

Egy könyv sem tudott igazán lekötni, pedig minden nap próbáltam olvasni egy keveset.
Mégsem ment úgy, mint szokott.
Nem volt meg az az érzés, amikor a könyv teljes mértékben magába szippant, és együtt izgulok a szereplőkkel a történéseken, együtt nevetek és sírok is velük akár.

Aztán úgy döntöttem, új könyvet kell vennem.
Egy regényt, mely írója már korábban a szívembe lopta magát.
Egy történetet, ami biztosan nem okoz csalódást.
Egy sorozat befejező részét, melyet már igen régóta el szeretnék olvasni.

Először csak a Sample olvasmányt töltöttem le kis E-bookomra.
És megtörtént az, amire vártam.

2015. július 8.

Egy szerelem tizennégy szemszöge

Már a regény címe is azzal kecsegtetett, hogy most valami mást fogok átélni, mint eddig.
Most valami izgalmasabbat talán?
Vagy milliószor romantikusabbat?
Esetleg drasztikusabbat, mint ezelőtt?

Nem tudtam.
Ám, amikor elolvastam a részletet, amit az eBookom ingyenesen engedett, úgy éreztem, el szeretném olvasni ezt a kicsit szeleburdinak tűnő könyvet, amely egy szerelem történetét meséli el.
A csavar annyi, hogy e kibontakozó szerelmet nem a pár két tagjától ismerhetjük meg, hanem mindenki mástól, aki körülöttük él: a barátaiktól, a buszsofőrtől, a Starbucks egyik dolgozójától, vagy épp egy padtól vagy mókustól.

2015. június 30.

Saint Anything - Névtelen védőszentem

Sarah Dessen a kedvenc íróim közé tartozik.
Akármely regényét olvastam, mindig elérte, hogy bármennyire is különbözött a világlátásom, a szemlélet-, és gondolkodásmódom a történet főszereplőjéétől, mégis meg akarjam ismerni azt a másfajta hozzáállást, azt az újfajta gondolatmenetet.

Számomra az olvasás egyfajta menedéket nyújt minden egyes alkalommal.
Ezt nem mondanám menekülésnek a világ elől, sem a mindennapi problémák elől, inkább úgy fogalmaznék: számomra az olvasás megnyugvást jelentő menedék, egy zug, ahová elbújhatok, ha a világ épp túl goromba, vagy épp nekem nincs kedvem a világhoz.

Sarah Dessen eddigi összes műve színt hozott a világomba, és felderítette a napomat.
Nem egyszerűen magukkal ragadtak, és boldoggá tettek az olvasás során, hanem tovább ösztönöztek a cselekvésre.
Ösztönöztek arra, hogy ne féljek valami újba belekezdeni.
Ösztönöztek arra, hogy felálljak és menjek tovább, hogy haladjak előre, és sose adjam fel az álmaimat.

Mert minden egyes regénye komolyabb és mélyebb mondanivalóval bír, mint az elsőre látszik.
Ahogyan a legújabb története is, amely egy gyönyörű májusi napon jelent meg, és ahogyan vártam, nem okozott csalódást, sőt!

Hagyj mutassak be Nektek egy regényt, amely egyszerűen úgy jó, ahogy van.

2015. június 27.

Élet egy mesebeli történet után

Vannak olyan napok, amikor nehéz kikelni az ágyból.
Amikor nincs meg az az egyetlen egy kis motiváció, ami miatt úgy érzem, érdemes.
Vannak olyan napok, amikor nem is értem, hogy lehettem annyira magam alatt, hogy nem volt kedvem kikelni az ágyból.
És vannak olyan napok, amelyekre nem is igazán emlékszem, mert egy teljesen más helyen álmodoztam a legtöbb percükben.

Van, amikor ezeket a kihagyásokat könyvek idézik elő.
Van, amikor sorozatok, amik annyira magukba szippantanak, és körbezárnak, hogy néha már abban reménykedem, bárcsak nekem is lehetne ennyire boldog az életem, mint a szereplőknek az utolsó, befejező részekben.

Ma egy ilyen sorozatot fejeztem be.
Teljesen magába zárt, még most is úgy érzem, hogy minden gondolatom e 20 részes koreai csoda körül forog.

Már volt, hogy meséltem Nektek sorozatról, és most újra ezt teszem, mert teljesen beleszerelmesedtem.

2015. június 18.

Egy szerelem különleges története

Egy könnyed szerelmi történetnek indult ez a regény.
Két név tulajdonosáról, akiknek élete a borító alapján összeforr a zenén keresztül.

Eleanor Park


Rainbow Rowell különös írói stílust alkalmazott a mű írása során.

A regényt két szemszögből olvashatjuk, a két főszereplő szemszögéből, meg valahogy mégsem. Mert igazából végig kívülállóként olvassuk a történéseket. Csak amikor épp Eleanor volt a mondat kezdetén nagybetűvel, akkor az övéből, amúgy pedig Park szemszögéből.
Érdekes, hogy egyszer sem kavarodtam meg éppen kinél tartok. Valahogy úgy váltották egymást a szereplők, hogy pont megfelelő egyensúlyt tartottak fent a regény során. Élvezet volt olvasni.
Csak lapoztam és lapoztam, haladtam sorról sorra, és azon kaptam magam, hogy már a felét elolvastam.

2015. június 11.

Amikor a rajongás már olyan, hogy...

Mielőtt elindultam volna a nagy kalandra, vettem két könyvet is az e-bookomra, nehogy valamilyen okból ne legyen esélyem az olvasásra.

Rainbow Rowell könyvei már régóta érdekelnek - mindig is szerettem volna olvasni tőle egy regényt. Ám valahogy nem akart összejönni.
Mostanáig.

Rainbow Rowell: Fangirl

2015. június 7.

Egy pont, amikor el kell engedni

Hosszabb kihagyás után kezdtem el olvasni ezt a könyvet, és igazából abban reménykedtem, ez egy könnyedebb olvasmány lesz.
A borító megfogott egy szinten.
Ma már tudom, hogy legközelebb, ha egy címben valamilyen úton-módon szerepel az "újrakezdés" szó, nem egy könnyed regényre kell számítani - bár erre azért következtethettem volna.

Nem tudom, pontosan mit gondoltam, miről is fog szólni eme iromány, de biztosan nem erre számítottam.

2015. május 23.

Ma van a szülinapom-pom-pom-pom


Úgy vélem, mindenkinek nagy dolog a saját születésnapja.
Nekem ez mindig nagyobb mérföldkőnek számít, mint az új év.
Ilyenkor érzem igazán, hogy most valami új kezdődik, talán valami teljesen más.
Ilyenkor mindig eltöprengek, miket is csináltam az elmúlt évben - mintha új év lenne -, mégis kicsit máshogy. A születésnaptól születésnapig tartó év valahogy kicsit más.
Eszembe jutnak a barátokkal közös találkozók, az esti összeülések, és emellett azok az esték is, amikor csak otthon ültem a szobámban, és olvastam - éppen mit.

2015. május 20.

"I am BACK!"

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy valaha is a Terminátorból fogok idézni, bár azt sem, hogy magától Arnold Schwarzeneggertől, ám úgy tűnik, egyszer mindennek eljön az ideje. ;)

Szóval, igen.
Újra itt volnék.
Visszatértem.

Hogy mi volt az oka ennek a nagy eltűnésnek?
Meséltem már Nektek, hogy egy hatalmas lehetőséget kaptam, amivel kimehetek Ausztráliába, pontosan az elkééépeeesztőőő Melbourne-be, ahonnan maga Chris Hemsworth és igazából az egész Hemsworth trió származik?
Huh, mik várnak ott még rám :D
Rendben, nem hülyéskedem, bocsánat, de nagyon izgulok, teljesen fel vagyok pörögve a gondolattól, hogy utazni fogok nemsokára. :)

2015. május 7.

Folytatódik a harc a hatalomért!

Az első rész nagyon tetszett.
Ez tény.
Úgy éreztem, hogy végre egy igazi regényt olvasok, amiben van egy kis izgalom, kaland, valamint gazdag felfedetlen titkokban, rejtélyekben is.
Egy olyan regényt ismertem meg az elolvasásakor, amit bárkinek szívesen ajánlottam volna akár Vörös Pöttyös rajongó, akár nem. Mert ez a könyv kitűnt a kategória könyvei közül, pozitívan.

Na de ne az első részről beszéljünk!
Ugyanis a Könyvfesztivál egyik nagy szerzeménye számomra eme regény folytatása volt.

A Hatalom trilógia második része!
Ha az első tetszett, ezt se hagyd ki! ;)
Alig vártam, hogy belekezdhessek!

Bár a Könyvfesztivál energetikailag teljesen lehúzott, mégis elkezdtem már olvasni az első este, amint megkaparintottam magamnak.
Szégyen szemre tíz oldal elolvasása után el is aludtam, de ez nem a könyv hibája volt :)
Ám mindenképp őszinte szeretnék lenni veletek a könyvvel kapcsolatban, úgyhogy kezdjük a mocskos részletekkel.

Milyen is volt a regény?

2015. április 30.

Teremtés? Hogy is van ez?

Már akkor megtetszett, amikor az angol kiadást láttam.
Nem kellett hozzá elolvasnom a fülszöveget, hogy tudjam, ezt a regényt el KELL olvasnom. Nem lehet semmi kifogás, meg kell szereznem és elolvasnom.

Így, amikor megláttam a polcon, azonnal le is kaptam! :)

Ennek ellenére a vonatúton felfelé nem nagyon akaródzott elkezdeni az olvasást. Nem tudom miért, valahogy nem jött az ihlet.
Ám aztán mégis rávettem magam. Ha már olyan régen kinéztem magamnak, csak bele kéne kezdeni...
És ezután történt az a röpke másfél óra kiesés, amíg felértem Pestre, a vonat sajnos megállt, le kellett szállni, én pedig még mindig a könyvet szorongattam, és olvastam, olvastam, olvastam. Nem akartam letenni.
Lécci hagyj olvassam el most, jó? Lécci, lécci!
De mennem kellett, órára. Ajh!

Hogy mi is ez a regény, ami ennyi magába szippantott már az első oldaltól?
Ami hihetetlenül szép borítóval rendelkezik?
És ami egy igazi, ízig-vérig Vörös Pöttyös könyvnek bizonyult?

2015. április 23.

És újra KÖNYVFESZTIVÁL!

Még emlékszem az első alkalomra, amikor elmentem.
Nem mintha régen lett volna.
Ez lesz a harmadik Könyvfesztivál, amin részt veszek.
Csak a harmadik.

Már mikor először vettem részt rajta, akkor is eladóként voltam jelen. Vásárlóként még nemigen, csak egy-két kört szoktam menni a standok között, meglesve az újabb kiadásokat, gyönyörű borítókat, lehetséges kedvenceket.

Bár most két könyv is várakozik bemutatásra, értékelésre, ma úgy gondoltam, beszéljünk kicsit a közeljövőről.

Mégis miért jó a Könyvfesztivál?


2015. április 18.

Hamupipöke új köntösben

Még emlékszem, amikor az első meseátdolgozást olvastam.
Gyerekként nagyon imádtam a tündérmeséket, ahogy még most is. Csipkerózsika és Hamupipőke szerelmi története, melyek lapjain nemcsak az igaz szerelemmel ismerkedhettem meg, hanem tanulhattam is belőlük, a főszereplők megpróbáltatásaiból, életük nehézségeiből.

Aztán elolvastam Alex Flinn könyvét, ami egy modern Csipkerózsika feldolgozás.
Nem volt újító. A befejezés nem lepett meg, előre meg volt már írva. Ám valamiért mégis tetszett, ahogyan áttevődött a modern korba mindaz, amit ebben a mesében mindig is szerettem.
Akkoriban sok könyvet fedeztem fel, amelyik ilyesmi feldolgozásként íródott.
Volt például Büszkeség és balítélet átdolgozás, de volt egy Hamupipőke sztori is.
És az utóbbi az, amit mindenképp be szeretnék ma Nektek mutatni.

2015. április 14.

Egy hamu szín galambról is szó esett

A helyzet az, hogy elképesztő dolgokon megyek most keresztül... Tényleg, elképesztőek! 
Legalábbis számomra biztosan.
Abban a hihetetlen szerencsében részesültem, hogy elnyertem egy ösztöndíj programot, aminek keretein belül kiutazhatok Ausztráliába, Melbourne városába.

Igen, Ausztrália.
Minimum 22 óra repülőút.
Másik kontinens.
Felhőkarcolók.
Óceán.
Irodalmi város.
Elképesztő!

Nem azért írom ezt le, hogy most irigykedjetek, vagy "nagymenőzzek" vagy valami hasonló.
Hanem mert a program egy oktatási szakasszal kezdődik, és ma az egyik előadó Agócs Gergely volt.

2015. április 7.

Libba Bray krónikák #3

Remélem mindenkinek jól teltek a húsvéti ünnepek!
A lányoknak sok locsolóval, a fiúknak sok tojással és persze pénzzel :)
De mi hol is hagytuk abba a legutóbbi bejegyzésben?
Áh, tudom már! ;)

Most azt gondolhatjátok, hogy Térjünk már a lényegre!
Akkor megéri Libba Bray könyvét elolvasni vagy nem?
Jó élmény volt, vagy nem?
Izgalmas volt, érdekes, különleges, vagy gagyi és letaglózó?

Libba Bray: A Látók
Végső visszaszámlálás

Libba Bray nekem az egyik kedvencem! Ismerkedj vele Te is! KATT ;)


2015. április 2.

Libba Bray krónikák #2

A legutóbb már megismerkedtünk Libba Bray számomra legújabb sorozatának első részével.

The Diviners - A Látók

Főszereplőnk, Evie valamilyen különös képességgel rendelkezik, aminek köszönhetően egy tárgy megérintésével felfedheti annak titkait.
Egy kicsit hasonlít ez a "képesség" Helena Silence: Enigma című könyvének alapjára is, nem gondoljátok?

Másod-főszereplőnk pedig Memphis Campbell, aki, mint a későbbiekben kiderül ugyanúgy rendelkezik különleges képességekkel. 
Vagyis, hogy pontos legyek, rendelkezett. Édesanyja halála óta ugyanis minden energiáját arra fordítja, hogy öccsének, Isaiah-nak boldog életet biztosítson.

Szóval, kezdjük a boncolgatást! :)

2015. április 1.

Eszmefuttatás PatyiMoódra

Tudjátok, eleinte tényleg csak magam miatt kezdtem el írni a blogot.
Egyrészt azért, mert rengeteg elképesztő és csodálatos élmény ért egyes könyvek olvasása közben, meg persze azért, mert volt olyan, amikor azt hittem, rosszul olvasok, vagy félre olvasok valamit, annyira szörnyű volt az adott fejezet.

Másrészt pedig azt hiszem azért készült el a PatyiMoly, mert úgy éreztem, hogy hirtelen a vadi új környezetben egyedül vagyok. Hogy nincs senki, akivel megoszthatnám a gondolataim, vagy egyáltalán olyan, akit érdekelne. Megijedtem az újdonságoktól, és egy olyan világba próbáltam menekülni, ami elragadott a mindennapi nehézségektől.

Még ma is emlékszem, amikor először megszerkesztettem a blogot. Hú! Szörnyű lett!
De én olyan büszke voltam rá, hogy az enyém. Aztán, amikor kapott egy-két negatív kritikát kedves családtagjaimtól, fel is adtam. Inkább csak a kis füzetembe írogattam az eszmefuttatásaim.

Érdekes, azóta mennyit változtam én is, és a blog is.

2015. március 27.

Libba Bray krónikák #1

Az első Vörös Pöttyös regénysorozatomra még most is emlékszem.
Libba Bray: Rettentő Gyönyörűség.
Imádtam azt a regényt! Minden egyes részletét!
A szereplőket, a különleges háttértörténetet, még a fő gonoszt is, és ahogy a múlt megismerésével folyamatosan töltöttük ki a jelen történések hézagait...!
Akkor még nem tudtam, hogy sorozat lesz a könyv.
Aztán barátnőm, akitől eleve az első részt is kaptam, érdeklődött, hogy olvastam e már a második részt.
A másodikaaat?
Azt is elolvastam.
És aztán jött a befejezés, a trilógia vége.

Ez volt az első könyvsorozat, amelyet végig elolvastam. 
Az első könyvsorozat, amely záró kötete úgy megsiratott, mint még regény soha. 
Az első könyvsorozat, amely bár trilógia, még ma is abban reménykedem, hogy megjelenik egy folytatás
Az első könyvsorozat, amelyet nem merek elkezdeni újra, mert félek milyen hatással lesz rám. 
Az első könyvsorozat, amely a sírás ellenére is igazi, örök kedvenc lett!

Egy ilyen élmény után nemcsak maga a regény, ám írója is a kedvencek közé emelkedett.
Így, amikor könyvek között keresgélve megláttam az egyik gerincén, hogy Libba Bray, nem volt kérdés, hogy megszerezzem e.
Borító ide, vagy oda, fülszöveg ide, vagy oda. Belekezdtem.

2015. március 22.

Élménydús méregoktatás

Vajon mitől lesz egy könyv ?
Vajon hogyan választják ki, hogy megjelenjen e magyar fordításban vagy sem?
Vajon milyen szempontok alapján lesz belőle Vörös Pöttyös?

Amikor A hamis herceggel ismerkedtem, megláttam egy másik könyvet is, ami különlegesnek ígérkezett. Megtetszett a fülszövege, bár nem igazán tudtam elképzelni, hogy a leírtakból hogyan alakulhat ki izgalmas történet.
Ám mielőtt tovább haladnánk, egy kicsit megállnék a fülszöveg résznél.
Nagyon sokáig nem olvastam el a könyvek hátoldalán található leírásokat. Manapság is sokszor elkerülöm őket, mert általában a regény felének eseményeit leleplezik a leendő olvasó előtt. És így, előre lelőve a fele poént, és izgalmat, valahogy elveszik a könyv egy részét.
Az igazi megismerkedést, a felfedezést. Azt az érzést, amikor azt mondhatod: "Igen, ezt tovább kell olvasnom!"

2015. március 18.

Egy modern gótikus horror?

Kifejezetten nem vagyok oda a horrorért. Se könyvben, se filmben, semmiben.
Asszem még horror filmet sem láttam végig, mert vagy felálltam a fotelből, amint kiderült, hogy horror, vagy továbbkapcsoltam.
Akkor most mégis mi változott?

Ez a könyv régi szerelem már. Amint megláttam, tudtam, hogy el kell olvasnom.
Már a borítója is magára vonta a figyelmem.
A címe még inkább.
És ami feltette az íre a pontot, az az író volt!
Nem mintha már olvastam volna tőle akár egy regényt is. És őszintén szólva, nem is tudom megmagyarázni, miért ez volt a fő pontja, hogy el szerettem volna olvasni. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy egy ilyen különleges névvel élő ember, milyen alkotásra képes.

Rántsuk le a leplet London utcáiról, és ismerjük meg a Patkánykirály legendáját!

London egy rejtett háború végkimeneteléhez közelít.
A felek már fegyverkeznek, készülnek a végső összecsapásra, a mindent eldöntő küzdelemre.

Saul Garamond és apja kapcsolata sosem volt fényesnek nevezhető. Valamiért nem értették meg egymást. 
Mintha egy nagy szakadék választotta volna el őket, amely fölé nem sikerült hidat építeniük, bármennyire is próbálkoztak hosszú évekig.
Így amikor Saul hazaér, elhalasztja apja üdvözlését, és azonnal visszahúzódik a szobájába.
Arra ébred, hogy lakásukat rendőrök kutatják át. Nem érti mi történik, hogy mi ez a hatalmas hangzavar, hogy miért viszik őt be az őrsre, hogy miért nem válaszolnak megannyi kérdésére.

Hol van az apja?
Mi történt?

Ahelyett, hogy válaszokat kapna, bezárják. És csak hosszú idő múltán érkezik egy rendőr, hogy kikérdezze. Azt állítja az apja kivetette magát az ablakon, vagy netán kilökték?

Saul nem tudja mit gondoljon. 
Hogy az apja öngyilkos lett? Vagy ha nem ez történt, mégis ki ölhette meg? Ki akarhatta a halálát? Őt gyanúsítják?
Most mi lesz?

Amint összetörve, meggyötörten gubbaszt cellájában, mozgásra lesz figyelmes. A mindig nyikorgó ajtó hangtalanul kinyílik, és egy furcsa, árnyékszerű, arctalan lény csusszan be a kialakult résen.
Hogy ki Ő?
Mit akar Saultól?
"Én vagyok a bűnözők főmuftija. A szemétevők orrfacsarón büdös fejese. Bárhová befészkelem magam, ahol nem látsz szívesen. Én vagyok a betolakodó, én öltem meg a trónbitorlót...Én vagyok a csatornák Duce-ja, mert én irányítom az alvilágot. Én vagyok a király. Én vagyok a Patkánykirály."
Nem vagyok az idézetek híve. Sokszor úgy érzem, nem adják át igazán a könyv írásmódját. Ám ez a mű kivétel. Számomra minden szavával egy különleges világ tárul az olvasó szeme elé.

Szóval, nézzük, jó vagy rossz olvasmánynak bizonyult e első regényem China Miéville tollából!

A történet rendkívül különleges.
Néhol izgalmas, néhol horrorisztikus, van, hogy misztikus, elgondolkodtató, elrettentő, vagy éppen undorító. Sok jelző aggatható rá, és egyik sem tűnik tökéletesnek.
Ám egy ilyen sokszínű alapszálat megfelelő eszközökkel kell ápolni, és az olvasók elé tárni.
China Miéville-nek ez nagyjából sikerült is!

A leírások képszerűek, színesek, néha kifejezetten undorítóak, gyomorfelkavaróak és félelmetesek. 
Ahogy a büdös alagutakról, szemeteskukákról, gusztustalan ételekről, szétloccsanó testnedvekről olvastam... Még most sem tudom visszafojtani, hogy az arcom eltorzuljon, és fintorogjak, ha rájuk gondolok. Ahol kellett undorító volt, ahol kellett félelmetes, ahol kellett lenyűgöző.
Mert igen, volt olyan, amikor lenyűgöző is volt!

A szereplők nem mindegyikével sikerült megismerkednem.
Valahogy a kialakított világban egy kicsit háttérbe szorultak, annak ellenére, hogy ők voltak a történet alakulásának főszereplői.
Bár lehet, hogy pont ez kellett ahhoz, hogy végig tudjam olvasni a regényt. Hogy nem át-, és megéltem a történéseket, hanem egy külső szemlélő szemével néztem. Ám ez sem teljesen írja le ezt az olvasói élményt. 
Nem kevés rémisztő jelenet volt a regényben, amik szükségessé tették a külső szemlélést.
Jelenetek, amelyek leírhatatlanok. Undorítóak, félelmetesek, rettenetesek, felfoghatatlanok és értelmezhetetlenek.

Összességében: megrendítő, nem szokásos regény.

Természetesen vannak hibái.
Például tőlem távol álltak a káromkodások. Az elején nem is káromkodtak, aztán egyszer csak olyan cifra szófordulatokat kezdtek el használni, amik nekem nem illettek ebbe a világba. Megtörték a történet folyását...

Ennek ellenére Miéville felkeltette az érdeklődésem mind a könyvei, mind önmaga iránt.

Mégis miféle ember képes ilyen könyvet írni? 
Miféle személy képes eme regény megírása után aludni és félelem nélkül járni-kelni London híres-neves utcáin?

Le a kalappal!
A regény borítóján ez áll:
„Urban fantasy és modern gótikus horror.”

Tökéletesen leírja a Patkánykirályt ez a nem mindennapi párosítás.

Ha elég bátrak vagytok egy igazi horrorhoz.
Ha érdekel Titeket London titokzatos, emberi szemek előtt láthatatlan világa.
Ha felkeltette az érdeklődésetek, hogy mégis ki a Patkánykirály, és hogyan kapcsolódik össze a sorsa Saullal.
Akkor olvasásra fel!

Én nem bántam meg! :)
Bár most egy kevésbé félelmetes, és gyomorforgató regényre vágyom. :))

Puszi,
Patyi ;)

2015. február 28.

De nekem elég!

Úgy tűnik, hogy mostanában csak ötven százalékos sikerrel tudom kiválasztani a jó olvasmányokat. Vagy talán néha olyan remek írásokat találok, hogy aztán az átlagos könyvek már nem válnak akkora élménnyé?

Nem tudom a választ. Csak azt, hogy A hamis herceg után nem igazán tetszett a ma bemutatásra kerülő regény.
Már istenigazából az elején sem győzött meg, de szerettem volna adni neki egy esélyt. Azt hallottam, hogy a könyvnek igen fontos mondanivalója van, aztán elolvastam az ajánlást a borítón, és hát, na... Elhittem, amit oda írtak.
Kár volt!

Denise Jaden: Soha nem elég
Alkoss róla saját véleményt! Szerezd meg itt!
Először is, szögezzük le, én szeretni akartam ezt a regényt, (vajon ez volt a baj?) de egyszerűen nem ment.

A történet főszereplője Loann. Egy középiskolás lány, aki kisebbségi komplexussal küzd és nagyjából emiatt mindig szenved. De tényleg, MINDIG!
Az első úgy 200 oldalnál még élt a remény, hogy a történet hamarosan fordulatot vesz, és a lényegre térünk, és nem kell azt hallgatnunk, hogy mennyire rossz szegény Loann-nek, mivel a nővére, Claire teljesen tökéletes: szép, vékony, és okos. Míg ő kövér, buta és hasztalan.

Félreértés ne essék, én megértem, hogy ez komoly probléma lehet. 
Nekem is fel kellett fedeznem önmagam, hogy miben vagyok jó, hogy mihez értek, mielőtt magabiztosan ki tudtam volna állni magamért, és egyáltalán meg mertem volna szólalni. Ám, ha egy író erre építi a könyv elejét, akkor én inkább egy pozitív irányba vinném el a sztorit - ahogyan Denise Jaden meg is tette, amikor Loann felfedezte a fényképezés világát.
Na de azt is hogy...

Szóval, ott tartottunk, hogy Loann szenved. 
Az első kétszáz oldalon.
Nyugi, ez nem megy így végig. A második felében már az egész család is szenved.

Hogy miért?
Ugyanis Claire titokban egészségügyi problémákkal küzd. Amikor pedig erre fény derül, a család megpróbál segíteni a lányon, és elküldi egy klinikára.
Vajon milyen hatással lesz az orvosi intézmény Claire-re? 
Használhat?
Megváltoztathatja az önképét saját magáról?
Észreveheti a saját szépségét? Azt a tökéletességet, amit a húga annyira tisztán leír?

A sok nyavalygás után, amit Loann szenvedett ki magából, elkövetkezett az a rész, amikor rátértünk a lényegre.
De hogyan!
Hé, Claire beteg! Hé, Clairet elküldik! Hé, Claire hazajön és hazudozik! (Közben persze Loann még mindig szenved, mert hát milyen rossz neki, hogy a tökéletes nővére nem is tökéletes.) 
Hé, vége a könyvnek!

Nem teljesen értem az egész alapját, a lényegét, amire épült.
Ha állítólag az anorexiára volt hívatott felhívni a figyelmet, nem mondanám, hogy összejött neki. 
Én csak azt érzékeltem, hogy Loann szenved, nyavalyog, szenved, és így tovább, illetve a végén…
A végét inkább hagyjuk is.

Véleményem szerint egy ilyen kemény témához nem így kell hozzányúlni.
Folyamatosan kéne felépíteni, hogy az olvasó lássa a folyamatot, ami elvezetett hozzá, ne csak az arcába csapódjon.
Igaz, az is egy érdekes írói eszköz, hogy "arcon csap" a felismerés, ám akkor a könyv elejét is úgy kell megírni, hogy az olvasó tovább akarja olvasni. Hogy amikor jön az "arcon csapás", azt érezze, Azta! Ez meg mikor? Kövi fejezet, azonnal!
Nekem az jött, hogy Csodás! Most már legyen már vége!

Amikor pedig megvalósult a kívánságom, és az iromány utolsó lapját és végigolvastam...
Most komolyan? Ez a vége?
Nem. Nem! NEm! NEM!
A-a, egyáltalán nem talált!A hamis herceg
Mondhatnám úgy, hogy gáz a köbön. Vagy a negyediken... Vagy a sokadikon.

Nem tetszett a felépítés, a történetszál menete, ahogyan a különböző állítólagos karaktereket bemutatta, ahogy a tárgyalásban a csúcspontig vezetett, vagy éppen ahogy Marcus szerepét alakította a végén. 
!! Mert Marcus, soha de SOHA nem csinálna olyat, mint amilyet a végén. Nem, és NEM! !!
(Ez egy traumához hasonló rész volt nekem, nagyon megmaradt, úgyhogy azért a kiemelés :))

Összességében?
Nem nyert, sajnos.
Ha nem lennének a Vörös Pöttyös kategóriában olyan színvonalú könyvek, mint a Leányrablás Budapesten (igen, ez nagyon nagy hatással volt rám), illetve A hamis herceg, akkor most csökkent volna a sorozat a szememben.
Mert ez a regény nemcsak színvonalon, de vonalon, és színen is aluli. (Bármit is jelent ez! :))

Na de ne keseregjünk!
Olvasásra fel!
Ma kezdtem a Patkánykirályt. Urban fantasy. Úúú!

Nemsokára jelentkezem!


Puszi,
Patyi ;)

2015. február 22.

Egy hamis Vörös Pöttyös

Valami izgalmasat!
Valami kalandosat!
Valami nuku romantikásat!
Valami rejtélyeset!
Valami elgondolkodtatót!
Valami váratlan fordulatosat!

Valami igazán jót szerettem volna olvasni a legutóbbi borítós bukás után.
A lényeg az volt, hogy csak és kizárólag olyat olvasok el következőként, aminek megismertem és természetesen megkedveltem a fülszövegét.
Így leltem rá, egy igazán érdekes történetre.

2015. február 19.

Sehol semmi... A sorok között se!

Amikor elkezdtem blogot írni, azt hittem könnyű dolgom lesz.
Megtetszik egy könyv, mesélek róla, újra átélve a legjobb részeket, a nagy élményeket, és persze újra elmerengve a szomorú, elgondolkodtató részeken.
De nem olyan egyszerű móka ez...

Mi a helyzet akkor, ha nem tetszik egy könyv?
Mert hát nem tetszhet minden írás, ugye?
Nem tetszhet minden egyes leírt szó, történés, alakulás, karakter, szereplő.

Ám minden mű valakinek a keze munkája.
Egy különleges ember álmait, gondolatait tartalmazzák. Tükrözi, hogy az az adott személy hogyan éli meg a mindennapjait: kalandok között, néha súlyos csapások terhe alatt, vagy épp vidáman tekintve az újabb fejlemények felé.

Ezért nem szeretem keményen bírálni mások írásait.
Mégis...
A blog fő eleme a véleményem kinyilvánítása, és hogy elmondjam Nektek, Kedves Olvasóim (köszönet érte, hogy vagytok! <3), hogy egy adott könyv miért is jó, miért is rossz.

Szóval, a sok hablaty után, kezdjünk is bele!

2015. február 7.

Böszörményi Gyula, A KEDVENC

Nem épp a legelőnyösebb dolog az iskolakezdés első hetében lebetegedni. Minden fontos infóból kimaradni, és írogatni, hogy lécci-lécci, mondjátok már el mi volt.
Ám miután az idegeskedés helyett inkább a gyógyulásra kezdtem koncentrálni, rájöttem, hogy számomra mi a lehető legjobb kúra a világon: napi minimum 300 oldal olvasás! :)

Személyes kúrám során ismerkedtem meg egy könyvvel, ami nagy hatást gyakorolt rám.
Nem azért, mert olyan a mondanivalója, amin még napokig gondolkodik és töpreng az ember.
Nem azért, mert olyan lényeket tartalmazott, amikről még eddig sosem hallottam, és az elolvasás után még mindig a képzeletemben éltek.
Nem azért, mert egy olyan különleges világot teremtett meg, amivel még életemben nem találkoztam.

A regény sok szempontból hétköznapi volt.
A régi nagy Magyarország területén játszódik. Marosvásárhelyen és Budapesten.
Szereplői mindennapi emberek, akik valamilyen szempontból még sem mindennapiak, ha már íródott róluk egy könyv.
A történet pedig az 1900-as években "foglal helyet".

Akkor mégis mi benne a nagyság? Mitől jó? Mitől mondom azt, hogy ez a könyv minden ember kezében meg kéne, hogy forduljon? Hogy szerintem tizennégy éves kortól akármeddig olvashatja bárki?

2015. január 23.

Gerald Durrell, avagy egy nem mindennapi ember és író

A könyvesbolt polcai között bolyongva esett rá a pillantásom.
A borítója azonnal megfogott.
Nem sok könyv elején látni ugyanis elefántot.

Ám ami még a könyvnél, a borítónál és a fülszövegnél is jobban magára vonta a figyelmem, az maga az író.
Az Ő élete, munkássága, elvei és öröksége.
Ma szeretnék Nektek bemutatni egy olyan embert, aki bár eleinte csak pénzhiány miatt kezdett el írni, gyerekek százainak, ezreinek, tízezreinek vált kedvenc írójává, és jutott el humoros regényeivel a világhírig.

Gerald Durrell
1925 - 1995.

Durrell 1925-ben, Indiában született brit és ír felmenőkkel rendelkező szülők gyermekeként.
Édesapja halála után nem sokkal a család Korfu szigetére költözött.
Itt lett Gerald a természet, és annak élővilágának igazi szerelmese, amely szerelem sosem múlt el.
Egész életét az állatok védelmére, megóvására tette fel.

Foglalkozása állatgyűjtő volt.
Nemcsak a ritka fajokat kereste, és óvta, hanem mindegyiket. Lehetett kóbor kutya, vagy Madagaszkár szigetéről származó mongúz, Durrell szemében ugyanolyan értékkel bírtak.
Célja az volt, hogy minden általa gyűjtött és csúnya szóval élve, "továbbadott" állat a lehető legjobb ellátásban részesüljön, a legjobb körülmények között éljen.
Egyszerűen: mindenből a legjobbat kapja.

Ezen nézetei akkor még radikálisnak hatottak, ami miatt a brit állatkertek elhatárolódtak tőle. Nem kapott több megbízást.
Szerencsére, Gerald Durrell sosem adta fel a reményt. Minden erőforrásával tovább küzdött az állatokért.

És amikor már úgy tűnt, minden erőforrás kiapadt, bátyja és felesége egy remek ötlettel álltak elő: azt ajánlották, írjon életrajzi ihletésű, humoros könyveket.
Így született meg a Családom és egyéb állatfajták is, amely a Korfu szigetén átélt évek izgalmait rejti. Valamint a Rokonom, Rosy című regénye is, melyet volt szerencsém már olvasni.

Az írás tehát sikerre volt ítélve.
Gerald nem mindennapi írói stílusa, és különleges történetei magával ragadták az olvasókat, és lehetővé tették számára, hogy már saját magáért, és saját magának kezdjen el állatokat gyűjteni.
Ugyanis Gerald Durrell saját állatkerti álmokat dédelgetett magában, amik végül 1959-ben meg is valósultak.
A Jersey-i állatkert tökéletes helyszínnek bizonyult, és teszi ezt még a mai napig is.
A sikeres nyitás, és további terjeszkedés hatására Durrell saját alapítványt hozott létre a veszélyeztetett állatfajok (mint például a rózsaszín galamb), valamint az állatkerti körülmények fejlesztésére.

Érdekesség, hogy több állatfajt is neveztek el róla, mint például a Durrell-mongúzt, amely egy madagaszkári mongúzfaj.

Ami pedig a Rokonom, Rosy-t illeti.
Egy kedves, humoros, kalandos regény egy fiatalember sorsának gyökeres változásáról.

Adrian Rookwhistle úgy érzi, élete ennél unalmasabb már nem is lehetne. Belefásult a mindennapok monotonitásába. Igazi kalandokra vágyik az életben.
Ám arra, amit kap, nem számít.
Nagybátyja, akiről nem hallott már évek óta, levelet küld neki. Egy levelet, amely egyben a végrendelete is. Az irományban az áll, hogy Adrian büszke várományosa 500 font készpénznek, és egy ittas hölgyeménynek, aki a Rosy névre hallgat.
Tudjátok hogy van a dolog a kalandvággyal?
Ameddig Adrian csak álmodozott róla, minden vágya az utazás volt, ám amikor a kaland az ajtón kopogtat, legszívesebben nem nyitná ki.
Ám nincs más lehetőség!
Így ismerkedik meg Adrian a régi cirkuszi alkalmazottal, nagybátyja egyetlen társával, Rosy-val, az elefánttal. Múltjának köszönhetően Rosy nem egy buta elefánt, sőt! Igen okos, és emellett jámbor állat, csak néha, az alkohol hatására kicsit dinka tud lenni.
Ebből a dinkaságból erednek a kalandok is!

Találkozunk vadászokkal, gazdag arisztokratákkal, színházigazgatókkal, boszorkányokkal, hívő buddhistákkal, szép leányokkal, együgyű bírókkal és még sok mindenki mással Adrian és Rosy útja során.
Az eredeti regény 1968-ban jelent meg, így igen nagy élvezet olvasni a régies nyelvezetet, az eddig (számomra) ismeretlen szófordulatokat, a mai élő nyelvből már kikopott szavakat.
A leírások nem hasonlítanak az akkori megszokott stílusra: annak ellenére, hogy igen pontosak, mégis színes, és egyáltalán nem unalmas bemutatások.
Vicces jelenetekből sincs hiány, ám számomra mégis a szereplők jelentették a könyv csúcspontját.
Mindegyikük igazi karakter. Mondhatnám, hogy rendelkeznek saját eposzi jelzőkkel, mint például a beképzelt arisztokrata, a hirtelen haragú vadász, az elnyomott férj, vagy épp a mindent-jobban-tudó ügyvéd. Igazán különleges képet kapunk az akkori társadalom tagjairól és életéről.

Ha röviden és tömören kéne jellemeznem Nektek ezt a számomra nagyon kedves regényt, azt mondanám:

Nem mindennapi történet, humorral fűszerezve és kalandokkal tálalva.

A Rokonom, Rosy egy olyan író tollából származó könyv, akitől véleményem szerint nemcsak érdemes, de hatalmas megtiszteltetés is olvasni.
Ha esetleg szeretnétek még többet megtudni eme kivételes író életéről, munkásságáról, ma is működő állatkertjéről, vagy épp alapítványáról, látogassatok el a durrell. org weboldalra.

Puszi,
Patyi ;)
avagy a moly, aki oda-meg-vissza-van Gerald Durrell-ért <3

2015. január 13.

Egy zseniális karácsonyi ajándék

Nem nagyon szoktam karácsonykor könyvet kapni.

Anyumék azt állítják, nincs értelme, mivel minden könyvet kb két nap alatt elolvasok. Eleinte még próbáltam hevesen ellenkezni, de a helyzet az, hogy igazuk van. Imádok olvasni, és ha egy könyv jó, akkor annak nincs menekvés! :)

De a "nem-kapok-kariajinak-könyvet" sorozat most megtört.
Tesómtól kaptam egy könyvet. Nem is akármilyet!

Először is, a borítója nagyon szép! Azonnal magára vonja az emberek figyelmét.
Másodszor, angol nyelvű.
Harmadszor pedig, zseniális!