2016. július 26.

Ikon Gyermekek, mentsétek meg a világot!

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, nem igazán értettem, miről is van szó pontosan.
Kik azok a Lordok?
Mik az Ikonok?
Kik a Maradékok?
És azáltal, hogy még a századik oldalnál sem voltam tisztában az alaptörténettel, és azzal, hogyan jutott el a bolygó a kitalált jövőbe, olvastam tovább, és vártam, hogy megvilágosodjak.

A megvilágosodás azonban tovább váratott magára.
Még a kétszázadik oldalnál is kétségeim voltak afelől, hogy értem a dolgok állását, a történéseket, a szereplőket. Kicsit úgy éreztem magam, mintha én is abban a bizonyos ködben tapogatóznék, ami a világra telepedett rá a könyvben.
Semmit nem láttam tisztán.

Margaret Stohl: Icons - Ikonok

2016. július 23.

Álomjárás egy kedvenc íróval

Amikor legutóbb Libba Bray regényt olvastam, három bejegyzés is készült belőle.
Most nem voltam ennyire élelmes, mert mikor nekiálltam a több mint hétszáz oldalas olvasmánynak, rá kellett jönnöm, hogy bármennyire szörnyű is, nem emlékszem minden egyes történésre kristálytisztán az előző részből.

Addig eljutottam, hogy Evangeline O'Neill nem tartozott a kedvenc karaktereim közé úgy, ahogy Isaiah Campbell. Azt is fel tudtam idézni, hogy a történet a Látók köré épül, akik valamilyen különleges képességgel bíró emberek: például tárgyolvasók, álomjárók.

Az első rész, The Diviners - A Látók címmel jelent meg, számomra majdnem ugyanolyan elrettentő oldalszámmal, mint a második. Ám mivel az elsőt is elolvastam, és nem emlékszem, hogy szenvedtem volna vele, valamint Libba Bray a kedvenc íróim egyike...
Úgy döntöttem, miért is ne?
Vágjunk bele!

2016. július 13.

Park bolondulásig

Véget ért egy újabb sorozat.
Hogy őszinte legyek, nem mindig szeretem a sorozatokat, de azt hiszem, ezt a nézetem már korábban kifejtettem. Vannak a sorozatok előnyei, hátrányai.
Ez a regényhármas már eleve különleges, hiszen nem három részből áll, annak ellenére, hogy három kötetben jelent meg, hanem összesen kettőből, plusz egy másfeledik kötetből.



2016. július 8.

Trónok harca Nielsen tollából

A sorozatoknak vannak előnyei és hátrányai.
Hátrány számomra, hogy általában akkor jövök rá, hogy épp egy trilógia első részét olvasom, amikor már az utolsó oldalakon tartok, és a sztorinak közel sincs vége.
Előny, hogy hosszabb időn át élvezhetem a megszeretett karaktereket - persze, ha megszeretem őket egyáltalán.

Ma egy olyan regényről szeretnék beszélni, amely egy trilógia befejező kötete.
Már az első rész is magával ragadott. Úgy éreztem, hogy kategóriájának éke, izgalmas, csavaros történet, amely megéri a figyelmet. A címével ellentétben semmi hamis nem volt benne, igazi élmény volt olvasni.
A második rész a kalózokhoz vitt el, a megismert karakterek egy újabb arcát feltárva, miközben a szerelmi szálak is tovább bogozódtak. Az egészben nekem a legjobban az tetszett, ahogy a főszereplő egyre jobban ért meg a szerepére, ahhoz, hogy felnőtté váljon, és elfoglalja a neki szánt helyet a történetben.
És aztán most a kezeim közé került a harmadik rész.
Alig mertem belekezdeni.
Majd alig tudtam letenni.
Csak olvastam, és olvastam, majd egyik hajnalban arra lettem figyelmes, hogy már alig van a könyvből. Még egy fejezet és leteszem, ne legyen olyan hamar vége.

2016. július 5.

Mindig van egy pótkerék?

Be kell valljam, nehezebb volt visszaszoknom a hétköznapokba, mint gondoltam.
Saját magamban nem vettem észre igazán a változást, azt, hogy valami, valamilyen oknál fogva más lett. Csak az tűnt fel, hogy valami hiányzik.

Olvastam könyveket.
Voltak, amik nagyon tetszettek.
Voltak, amiket be sem tudtam fejezni, annyira kiakadtam a fordítás és szerkesztés minőségén, vagy épp a történet furaságán, és értelmetlenségén.

Mert hogy olvastam ám egy remek Böszörményit, már megint. Egy felet, pontosabban :)
És olvastam egy olyan regényt is, amely habár fiatalabb korosztálynak szól, elrepített a görög istenek fénykorába és megnyerő történetfolyásával, írói stílusával, kedves karaktereivel és különleges témájával egy remek élménnyel gazdagított. Bessenyei Gábor A jövő harcosai című művét is szerettem volna ajánlani, de valahogy mégsem történt meg.

Ám most kicsit megráztam magam.
És úgy döntöttem, hogy hiányzik a régi Patyi.
Úgyhogy, keressük is meg!
Kezdjünk is bele ebbe egy olyan regénnyel, amelyet egy igazi vlogger-tanárnő írt. 

Kody Keplinger 17 évesen írta meg a ma bemutatásra kerülő könyvét, amely Magyarországon a Vörös Pöttyös kategória könyvei között jelent meg. Mára, amellett, hogy egy írói iskola tanárnőjeként foglalatoskodik, sok közösségi média oldalon jelenik meg és diskurál divatról, ad sminkelési tanácsokat vagy épp oszt meg véleményt a mai szépségideálról, a pozitív testkép fontosságáról.

Regényében is felvetül a kérdés, hogy vajon mi fontosabb: az, mások mit gondolnak rólunk vagy az, mi mit gondolunk magunkról? Mennyire meghatározó egy ember, egy középiskolás életében a beskatulyázás? Meg lehet változtatni mások rólunk alkotott képét, egyáltalán szükséges-e megváltoztatni, míg mi bízunk saját magunkban?

Ne ijedjetek meg, nem egy nagy lelkizős regényről van szó. Egy olyan történetről inkább, amely míg olvastatja magát, felnyitja olvasói szemét bizonyos nagy igazságokra.