2015. június 18.

Egy szerelem különleges története

Egy könnyed szerelmi történetnek indult ez a regény.
Két név tulajdonosáról, akiknek élete a borító alapján összeforr a zenén keresztül.

Eleanor Park


Rainbow Rowell különös írói stílust alkalmazott a mű írása során.

A regényt két szemszögből olvashatjuk, a két főszereplő szemszögéből, meg valahogy mégsem. Mert igazából végig kívülállóként olvassuk a történéseket. Csak amikor épp Eleanor volt a mondat kezdetén nagybetűvel, akkor az övéből, amúgy pedig Park szemszögéből.
Érdekes, hogy egyszer sem kavarodtam meg éppen kinél tartok. Valahogy úgy váltották egymást a szereplők, hogy pont megfelelő egyensúlyt tartottak fent a regény során. Élvezet volt olvasni.
Csak lapoztam és lapoztam, haladtam sorról sorra, és azon kaptam magam, hogy már a felét elolvastam.

Nagy betegség közepette kezdtem bele.
Eleinte a takaró alatt vacogva, lázas fejjel olvastam az oldalakat. Lassan haladtam. Nehezen fogott fájó fejem, ám mégis olvastam. Megnyugtatott, és eljuttatott egy olyan világba, amely bár távolról sem volt tökéletes, mégis magába szippantott, és képes volt valamilyen szinten elvonni a figyelmem fizikai fájdalmaimról.


A szerelem szépsége.
Ez jutott most eszembe, ahogy próbáltam összegezni a könyvet.
Nemcsak azért, mert megismerhetjük Eleanor és Park kapcsolatának alakulását.
Erre ki is térnék kicsit.

Eleanor élete nem épp egy hercegnős álom. Három öccse és egy húga van, akiket történetünk elején már egy éve nem látott. Ennek az az oka, hogy mostohaapja kitiltotta a házból erre az időszakra, és nem is akarta látni a családja közelében.
Az édesanyja furcsa teremtés. Mintha elvesztette volna önmagát az újdonsült férj mellett. Soha nem áll ki Eleanor mellett, és amióta a lány visszaköltözött az otthonukba olyan, mintha észre sem venné, hogy létezik.
Kapcsolatuk nemhogy elmélyült volna a folyamatos rettegés miatt, hogy Richie, a mostohaapa mikor és mitől válik megint rettenetesen dühössé, és ingerültté, hanem inkább eltávolította őket egymástól.
Valamilyen szinten az egész család rettegésben él. És úgy tűnik, ebből a helyzetből sosincs kiút.
Eleanornak azonban még az új környezettel is meg kell ismerkednie - új iskolába kezd járni az egyéves "kihagyás" után. 
Már az első nap sem indul túl jól. Sokan piszkálják dundi alkata, rikítóan vörös haja, és furcsa ruházata miatt. (A ruházatáról csak annyit, hogy Richie nem ad pénzt semmire - még kajára is csak épphogy -, így Eleanor azokban a ruhákban jár, amiket épp talál. Ha az az édesapja egy ezeréves inge, akkor abban. Ha a hajába nincs hajgumi és csak egy nyakkendővel tudja felkötni, akkor azzal köti fel.)

Park sokkal könnyebb körülmények között él sok tekintetben. Bár igaz, mindenkinek az az élethelyzet a legnehezebb, amiben éppen benne van.
Édesanyja koreai származása igen erősen meglátszik rajta - vágott szemén, lágyabb vonásain -, ami sokszor gúnyolódás tárgyává tette ő. Ám egy idő után minden kezdett jobbra fordulni az iskola és a barátok terén is.
Édesapjával viszont elég nehéz a kapcsolata. Mindig úgy érzi, hogy nem tehet eleget, és soha nem lehet elég azokhoz az elvárásokhoz, amiket az édesapja állított fel elé, mint fia elé. 
Valahogy, amikor az apja tanítja taekwando mozdulatokra, sosem megy.
Amikor az apja tanítja váltós kocsit vezetni, nem megy
Ha az apja ott van és nézi, egyszerűen nem megy. 
Nem megy, nem megy, és kész.

Azt viszont már a borító alapján kitalálhattátok, hogy mindkettőjük élete nagy változáson megy keresztül, amikor összeismerkednek.
Nem épp nagy romantikus jelenettel indítunk, és valahogy számomra nem is a nagy romantikus jelenetek miatt volt kellemes olvasmány ez a regény.

Be kell valljam, néha nem teljesen értettem Park gondolatait Eleanorral kapcsolatban. Olyan kacifántosak voltak. Ám ahogyan aztán kifejezte az érzelmeit, az tarolt mindent.
Egy idézet erejéig, olvassátok el ezt, és talán megértitek mire gondoltam azzal kapcsolatban, hogy nem mindig értettem a fiú főszereplőt.
(Mert melyik lány szeretné azt hallani a párjától, hogy ő nem épp egy szépség (soha nem is volt), inkább művészi - amelynek nem szépnek kell lennie, hanem valamilyen érzést kell kiváltania belőled?)



Azt nem tudom megmondani, hogy mitől érdemli meg egy könyv az év legjobbja díjat, ám az biztos, hogy ezt a könyvet szívesen ajánlom sokaknak elolvasásra.
Mert igen, vannak benne néhol gagyi szerelmes szövegek, amiket még maguk a szereplők is gagyinak vélnek, és néhol ki is mondják, ha épp nem a gondolataik között olvashatjuk el hosszabban kifejtett véleményük arról, milyen gagyi is volt az adott szöveg.
Mégis olyan mondanivalóval is rendelkezik, aminek fontosságára néha én is alig eszmélek rá.
Hogy mekkora dolog is az igaz szerelem, az örökké tartó.

Hisz mindannyian ezen növünk fel.
A szépség és a szörnyeteg, A kis hableány, Csipkerózsika, és még sorolhatnám, ám nem mindenki olyan szerencsés, hogy ezt megismerje, és aztán meg is mutathassa.
A kedvenc részem az volt ebben a könyvben, amikor Park a szüleiről mesélt, akik még mindig együtt vannak, oly sok év után. Hogy ez milyen nagy dolog, mivel rengeteg barátjának elváltak a szülei.
És amikor belegondoltam rájöttem, hogy ez nálam is így van. Egyre többször találkozok olyan emberekkel az életemben, akiknek már nincsenek együtt a szülei.
Számomra annyira természetesen, hogy Anyu és Apu együtt vannak, mert ők így Ők. El sem tudnám képzelni őket külön, sohasem.
Csak hogy Park gondolatmenetét idézzem, miközben a szülei találkozásáról beszélt, akik Koreában ismerkedtek meg, épp a háború folytán, mivel édesapja ott volt katona, itt lenne pár sor:
"What were the chances you'd ever meet someone like that? he wondered. Someone you could love forever, someone who would forever love you back? And what did you do when that person was born half a world away?"

A regénynek a mély gondolatok mellett sajátos humora is van, ami sokszor csalt mosolyt az arcomra. Például ez a kis mozzanat itt:
"Eric was one of those tall guys who always walked with his shoulders about a foot behind his hips. Constantly doing the limbo. Like he was afraid to hit his head on every doorjamb."
Ezt a jelenetet elképzelni mókás volt :)

Ám természetes, hogy egy szerelmes sztoriban mindig vannak gyomorgörcsöt okozó jelenetek, ahogyan ebben a műben is.
Eleanor háttértörténete és a sztori során folyamatosan kibontakozó múltbéli események, valamint a jelenben felfedetlen titkok hálója lapról lapra bontakozik ki a szemünk előtt, miközben mi is próbáljuk megfejteni az iskolai gonoszkodások, az Eleanor füzetén megjelenő perverz és gusztustalan írások elkövetőit.

Lényeg a lényeg.
Ez a regény elolvasandó.
Igen, romantikus.
Igen, néha nyálas is.
Ahogyan ezt maga a regény is mindig elismeri, így nem is hat annyira nyálasnak.

És igen, vannak önálló gondolatai.
Vannak szépen megfogalmazott nézetei, és elgondolkodtató mondatai.
Szépen kidolgozott karakterei, akik a szemünk láttára formálódnak a könyvben.
Különleges volt, ahogy Park és Eleanor együtt fejlődött a regény során, ahogyan felnőttek az élet feladataihoz. Ahogy megtanultak olyan dolgokat, amiket egymás nélkül valószínűleg sosem tanultak volna meg.
A végére pedig hagy legyek kicsit nyálas én is.

Mert az igaz szerelem nemcsak mindent legyőz, de teret és időt is képes áthidalni. ;)

Olvassátok el ezt a Rainbow Rowell regényt, és ismerkedjetek meg Park és Eleanor, avagy Eleanor és Park különleges kapcsolatával!

Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése