2017. március 26.

Amikor a kukkolás kifizetődik, avagy...

Néha úgy tűnik, hogy mások élete sokkal érdekesebb.
A miénk vagy egyhangú, vagy épp számunkra lehangoló.
Figyeljük a sztárok életét a Facebookon, Instagramon, videókat nézünk a mindennapjaikról.
Álmodozunk, hogy egyszer talán majd mi is eljutunk arra a helyre, ahonnan ők olyan vidámnak tűnve bejelentkeztek.

Ennek a regény a főszereplője is izgalmasabbnak és szeretet teljesebbnek, eseménydúsabbnak találja mások életét a sajátjánál. Pontosabban a szomszéd család élete kelti fel az érdeklődését, ahogyan sokadmagukkal a mellettük lévő házba költöznek.
Míg az ő családjában rend a lelke mindennek, a szomszéd család mindennapjai inkább kaotikusnak és spontánnak mondhatók.

És mégis mi sülhet ki egy ilyen alapból?

2017. március 20.

Miért NE címezd meg a szerelmes leveleket...

Egy barátnőm nyomta a kezembe a könyvet azzal a kitétellel, hogy amint befejezem az éppen aktuális olvasmányom, belekezdek.
Illetve, hogy nem szabad előre elolvasnom a végét.

Be kell valljam, ez utóbbi volt a legnehezebb.
Ugyanis bármilyen szörnyű dolog is, mostanában rászoktam, hogyha egy olyan könyvet olvasok, ami miatt izgulni kezdek, görcsbe szorul a gyomrom, gombóc ül a torkomban, és egyéb "élmények", akkor beleolvasok a regény utolsó oldalaiba.
Nem olvasom végig őket, csak szemezgetek.
Majd nyugodtan visszatérek oda, ahol tartottam. 😇
Ezt csináltam a Blackmoore olvasása közben is, mert már olyan fáradt voltam, ám a könyv meg annyira gyötrően izgalmas volt, hogy nem bírtam elaludni a tudattal, hogy nem tudom a végkifejletet.

Ám most ez meg volt tiltva.
És be is tartottam.
Bár, be kell valljam, hogy igen nehezen.

2017. március 14.

Az igazságháló

Csak hogy tisztázzuk az alapokat:
- minden, ami ebben a bejegyzésben elhangzik igaz,
- minden szót teljesen komolyan gondolok,
- és nem, a későbbiekben sem fog kiderülni, hogy mégis hazudtam.

Klisé lenne azt mondta, hogy nem szeretem a hazudozást.
Merthogy ki szereti?
Én úgy gondolom, a nagy többség az őszinteséget pártolja.
Nemcsak a magánéletben, hanem a szakmai szférában is.

Ám természetesen egy-két füllentés biztosan mindenkinek becsúszott már.
"Persze, hogy elolvastam a kötelezőt."
"Egy kortyot se ittam a tegnapi bulin."
Satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Viszont meg kell húzni valahol a határt.
Például, én a barátaimnak, a családomnak sosem hazudnék. Ha fájdalmat is okozok, megmondom az igazat, mert szerintem ez így fair.
Mondjuk, én még puskázni se tudok normálisan, mert vagy paprikavörös lesz a fejem, vagy remegni kezd a kezem és nem tudok írni. Tudom, szörnyű...

Na, de miért is beszélek a hazugságról?
Mivel ez a mai regény alapja.
A főszereplőnk egy lány, aki addig hazudozik, míg maga alá nem temeti a hazuglavina.

2017. március 12.

Egy eb-adta történetről

Amikor először láttam ezt a könyvet, nem igazán fogott meg.

Arany Pöttyös létére gyerekes, és számomra akkor még kissé értelmetlen borítója nem keltett bennem "ezt el kell olvasnom" érzést.
Aztán moziba szerettünk volna menni.
És valamilyen oknál fogva megnéztük a könyv alapján készült film beharangozóját. Habár tisztában vagyok vele, hogy egy film sosem pontosan olyan, mint a könyv, hogy vannak változtatások, méghozzá néha igen nagyok, mégis...

Tudtam, hogy ez a regény az elolvasandó könyvek listájára kell, hogy kerüljön.
Így mozi helyett, bele is kezdtem.

Most pedig, a könyv befejezése után, nem tudom, hol és mégis hogyan kezdjem soraim, amelyekkel ösztönözhetnélek Titeket arra, hogy elolvassátok ezt a művet.
Mert hogy érdemes.
Mindenképpen érdemes.

2017. március 2.

Austen nyomában, romantikában

Javíthatatlan romantikus vagyok.
Ez van.

Amint egy remekbe szabott szerelmes regény lapjai közé keveredem a szívem vadul dobogni kezd a mellkasomban, a gyomrom összeszorul és a torkomban gombóc keletkezik.
Az idő számomra megdermed, és néha még a külvilág zajai sem képesek kizökkenteni a történetből.

Vonaton kezdtem el olvasni.
Aztán a villamoson a sok holmimmal megrakodva nem tudtam folytatni.
Ám hazaértem, és máris nekiveselkedtem.
Csak úgy faltam a lapokat.