Szeretem Jane Austent.
Az írónőt és a műveit is.
Két kezemen sem tudnám megszámolni, hányszor láttuk itthon a Büszkeség és balítélet filmváltozatát, hányszor "viccelődött" édesapám a rengeteg pletykáktól hemzsegő bállal, hányszor izgultam Elizabeth Bennetért, és az úriember Darcyért, hányszor kuncogtam már előre a jól ismert történet eseményein.
Néztünk mi más Austen regényeket is, ám valahogy egyik sem fogott meg igazán.
Az első Austen regény így kézenfekvően a Büszkeség és balítélet volt, amit olvastam, és rendkívüli élmény volt, ahogyan a regény sorai pontosan megegyeztek a sorozat előmenetelével. A legtöbb részletet majdnem kívülről ismertem, mégis ugyanolyan izgatott voltam minden fordulatnál, mintha először hallanék az adott történésről.
Aztán egy moly.hu kihívás hatására (Fairydust egy rendkívül kreatív elme), amiben ebben a hónapban klasszikusokat ajánlott olvasnom, úgy döntöttem, megpróbálkozok egy újabb Austen irománnyal.
Az Emmával már korábban próbálkoztam, de őszinte leszek: nem bírtam. Szörnyen idegesítő volt és vontatott számomra - ez van. A Mansfield-i kastély történetét is megismertem már korábban, és Fanny Price szerelmi megpróbáltatásai elragadtattak.
Ám a mostani választottam teljes mértékben levett a lábamról!