micsoda báj!, avagy az első Asher

A könyvek különleges szerepet töltenek be az életemben.

Olyan élethelyzetekben találnak meg, amikor nagy szükségem van rájuk, és amikor egy-egy jól irányzott üzenettel, tökéletesen megfogalmazott mondattal elgondolkodtatnak, és új irányba terelnek.

Erősen megmaradt bennem az érzés, amikor Agatha Christie-től olvastam Az óriás kenyerét, és amikor az első regényemet fejeztem be Kazuo Ishiguro tollából. De nemcsak azok a történetek is adnak valami pluszt, amiket sokan lenéznek, hiszen „gagyi romantikusok”.
Számomra sokkal többet jelentenek.

Bárki bármit mondhat Jay Asher legújabb magyarul megjelent regényére, többek között azt is, hogy szép a borítója, vagy hogy csöpögősen romantikus csalódás.

Nekem ez a karácsonyi hangulattal fűtött, megkapó borítóval megjelentett regény egy igazán kedves emlék marad, hiszen bebizonyítja, hogy a szerelem nem mindig olyan, mint a filmekben látjuk, vagy ahogy a sok egyéb romantikus regény lapjain olvassuk.

Egy varázslatos karácsonyi regény sok-sok égbetörő fenyőfával, amik rengeteg család életét teszik boldoggá.

mese mese mátka!

Karácsonykor egy csodálatos hírrel vártak haza a vizsgákról. 

És mintha megéreztem volna, hogy milyen fontos fordulóponthoz ért az életem, pár nappal előtte vásároltam magamnak gyönyörű mesekönyveket a Könyvmolyképző Kiadó Meseidő! sorozatából. 

Már régóta szemeztem ezekkel a mesés történetekkel és egyedi grafikákkal, így nagy elvárásokkal kezdtem el olvasni először Bodor Attila legújabb csodáját, majd Novák Vica és Minka kalandjait, nem utolsó sorban Villó és a tündérkapu titkait és Matyi varázslatos történetét. 

Régen olvastam már mesét. 

Igazi mesét, amely elvarázsol, miközben tanít, és felhívja a figyelmed a fontos dolgokra az életben. Fontos dolgokra, mint a szeretet, a család, az önzetlenség, kedvesség, bizalom és barátság. Sorolhatnám még a fontos dolgokat, de azt hiszem, mindenki érti a lényeget. ;)

Míg mindegyik történet a maga nemében egyedi, élvezetes, kalandos és igazán mesés, más közös vonásuk is van: az illusztrátor, Szimonidesz Hajnalka. Itt jönne a tapsvihar rész, ha egy díjátadón lennénk, hiszen Hajnalka megérdemelné.

szerencsés (?) kritika

Tudjátok, hogy nem vagyok a fülszövegek szerelmese.

Sokszor esett meg velem, hogy elolvasva a leírást, érdekelni kezdett egy könyv, majd rá kellett jönnöm, hogy amiket a rövid bemutatás során megtudtam, majdnem a történet háromnegyedét lefedték. Nem volt meg az újdonság élménye a történéseknél.

Így próbálok az értékelések alapján lavírozni az új megjelenések között.

Amikor megláttam az írónő első magyar kiadványát, azonnal érdekelni kezdett a történet, méghozzá azért, mert a borítója megkapó, kedves, és egy igazán romantikus érzetet kelt. Én pedig szeretem a romantikát, ez van! 

Ám végül nem az első, hanem a második magyar megjelenésénél kötöttem ki, miután felkeltette az érdeklődésem Írország, és az ír útikalauz, amiről az értékelésekben meséltek.

Jenna Evans Welch könyve egy vidám romantikus történetnek indult, reményeim szerint egy részletes ír körutazás tervével, amire akár már a jövő héten be is fizethetném magam, és nekilódulhatnék.

az iskari legendája

Namsara?

Mi az a namsara?

Ki az a namsara?

Amikor először megláttam a borítót, és rajta a hatalmas, számomra ismeretlen szót, érdekelni kezdett a történet. Utánanéztem, hogyan értékelte a külföldi olvasókör – éljen a goodreads –, majd amikor megjelent magyarul, a molyon is kutakodtam.

Régen sem szerettem a fülszövegek olvasását, mert sokszor elárulták a történeteket, vagy épp sugallták a végkifejletet. Ám ehhez a könyvhöz elég volt a fülszöveg első egy-két mondatát elolvasnom, hogy tudjam, el szeretném olvasni.

 „Mindenek ​kezdetén volt Namsara, az égből és lélekből formált ifjú, aki nevetést és szeretetet hozott magával, bárhová ment. Ám ahol fény van, ott sötétségnek is kell lennie – így megjelent Iskari, a vérből és holdfényből formált leány, a pusztító, a halálhozó."