Már akkor megtetszett, amikor az angol kiadást láttam.
Nem kellett hozzá elolvasnom a fülszöveget, hogy tudjam, ezt a regényt el KELL olvasnom. Nem lehet semmi kifogás, meg kell szereznem és elolvasnom.
Így, amikor megláttam a polcon, azonnal le is kaptam! :)
Ennek ellenére a vonatúton felfelé nem nagyon akaródzott elkezdeni az olvasást. Nem tudom miért, valahogy nem jött az ihlet.
Ám aztán mégis rávettem magam. Ha már olyan régen kinéztem magamnak, csak bele kéne kezdeni...
És ezután történt az a röpke másfél óra kiesés, amíg felértem Pestre, a vonat sajnos megállt, le kellett szállni, én pedig még mindig a könyvet szorongattam, és olvastam, olvastam, olvastam. Nem akartam letenni.
Lécci hagyj olvassam el most, jó? Lécci, lécci!
De mennem kellett, órára. Ajh!
Hogy mi is ez a regény, ami ennyi magába szippantott már az első oldaltól?
Ami hihetetlenül szép borítóval rendelkezik?
És ami egy igazi, ízig-vérig Vörös Pöttyös könyvnek bizonyult?