Legutóbb úgy kezdtem a bevezetést, hogy minden anyummal kezdődött.
Most is kezdhetném pont így.
Hihetetlen egy nő, az biztos.
Arany keze van, vagy nem tudom, hogy csinálja.
Szóval, hozott nekem egy könyvet, ami szerinte érdekes lehet.
Ő még nem olvasta.
Kapta valahonnan.
Első gondolat?
A borítója szép.
Majd a fülszöveget is elolvastam - igen, komolyan! - és a sztori is érdekelni kezdett.
Felvittem a szobámba, de aztán valahogy elmaradt az olvasása.
Azt hiszem, helyette inkább egy Jane Austen könyvet kezdtem el, az Emmát - amit még azóta sem sikerült elolvasni, mert nem bírom Emmát. Na mindegy, ez most nem lényeges.
Aztán egyik délután, amikor épp készültem vissza az egyetemre egy rövid hétvégi otthonlét után, elkezdtem kutakodni a könyvek között.
Mit olvassak?
Mit olvassak?
Semmit nem találtam, ami megfogott volna. Aztán apum mondta, hogy ő nemrég olvasott egy jó könyvet, ami szerintem tetszene nekem.
És odaadta ugyanazt a regényt, amit anyától kaptam.
Hogy is van a dalszöveg?
Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen?
Amint elkezdtem olvasni a regényt, minden más megszűnt létezni körülöttem. Még szerencse, hogy a kalauzt észrevettem.
Beszippantott, és még akkor sem eresztett, amikor le kellett szállni a vonatról. Úgy mentem ki a villamosmegállóig, hogy próbáltam minél több fényt szerválni a lámpákból, hogy lássak valamit. Aztán a nagy beleélésnek egy teherautó vetett véget, ami elállta előlem a fényt. Hát ilyet!
Hélène Grémillon: A bizalmas
Egy könyvben két történet.
Annie meséje és a valóság.
Annie meséje és a valóság.
Egy lány életének viszontagságai egy idegen férfi tollából, levelekben.
És a címzett egy fiatal nő, Camille, aki nemrég vesztette el édesanyját és tudta meg, hogy gyermeket vár.
Hihetetlenül különleges írás.
A történet nem mindennapi, furcsa, néhol számomra kissé zavaros.
Minden oldal, sokszor egy-egy újabb sor is további kérdéseket vetett fel bennem a múltról, az emberi kapcsolatokról, a szereplők családi viszonyairól.
Az alap konfliktust több szemszögből mutatta be, ami mindenképp hozzáadott a regény értékéhez.
Mert minden megvilágítás más arcot mutatott, minden megvilágítás más előítéletekkel, más élettapasztalatokkal társult. Elérte, hogy bizonyos szereplőket egyszer kedveljek, másszor unszimpatikusnak véljek.
Be kell valljam, Annie-t nem igazán értettem, ahogyan Pault sem. És ahogy Élisabeth élete is kész rejtély volt számomra.
Camille pedig.
Nála csak azt reméltem, hogy ő, mint a levelek címzettje, legalább érti az összefüggéseket teljes egészükben, mert nekem még a befejezést követően is szükségem van egy kis időre, hogy minden letisztázódjon.
Különleges.
Elgondolkoztató.
Megrémítő.
Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akiket érdekel egy történet egy kisbaba sorsáról és életének alakulásáról a körülötte élő emberek nehéz sorsú életén keresztül.
Azt mondanám, ezt a második X-től ajánlom, előtte számomra még túl meghökkentő lett volna a szemünk elé táruló történet.
Mindent egybevetve Hélène Grémillon ezzel az írásával engem megnyert magának.
Leírhatatlan élmény volt.
Ismerkedjetek meg vele Ti is!
Puszi,
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése