Libba Bray krónikák #3

Remélem mindenkinek jól teltek a húsvéti ünnepek!
A lányoknak sok locsolóval, a fiúknak sok tojással és persze pénzzel :)
De mi hol is hagytuk abba a legutóbbi bejegyzésben?
Áh, tudom már! ;)

Most azt gondolhatjátok, hogy Térjünk már a lényegre!

Akkor megéri Libba Bray könyvét elolvasni vagy nem?

Jó élmény volt, vagy nem?

Izgalmas volt, érdekes, különleges, vagy gagyi és letaglózó?

Libba Bray: A Látók

Végső visszaszámlálás

Libba Bray nekem az egyik kedvencem! Ismerkedj vele Te is! KATT ;)

Már meséltem az enyhén idegesítő Evie-ről, a kedvesnek tűnő Memphisről, mint a történet főbb szereplőiről. 

Most ismerjük meg kicsit a mellékszereplőket.

Will Fitzgerald. 

A Libabőr Múzeum igazgatója. Az okkult tudományok professzora. Igazán nem tudja, hogyan kell szülőnek lenni, és így azt sem, hogyan kéne közelednie unokahúga felé, aki csak most költözött hozzá valamilyen baklövése miatt, amit a családja már otthon nem tudott elviselni.

Will szimpi! Jó mellékszereplő.

Jericho.

Will asszisztense a múzeumban. Igen művelt, valamint magába forduló.

Az első szó, ami eszembe jut róla az, hogy érdekes. Az elején ugyebár őt próbálja meg Evie összehozni a barátnőjével. Kifejezetten tetszettek Jericho próbálkozásai, amikor megpróbált beszélgetésbe elegyedni az újdonsült lakótárssal. Mivel ezek a részek olyan életszerűek voltak. Nem történhet minden úgy, mint a "könyvekben". Bár ez itt nem épp a legjobb kifejezés, azt hiszem :)

Kedveltem, meg nem is. Annyira nem okozott nagy fejfájást a regényben.

Ám a végén fény derül olyan múltbeli titkokra is, amikre nem számítottam. És ezt nem pozitív értelemben értem.

Valahogy jobb lett volna, ha más háttérsztori derült ki. Ez nem volt az igazi. Számomra nem hihető, se nem érthető, se nem értelmes.

Na de lépjünk is tovább! ;)

Sam.

Ő az első személy, akivel Evie találkozik New Yorkban, a pályaudvaron. Állítólag igen helyes, magabiztos, eltökélt, és emellett tapasztalt tolvaj is. Ezt a "tudományát" azonnal ki is próbálja a lányon, és leakaszt róla húsz dolcsit.

Nála az első, ami eszembe jut, hogy titokzatos.

Sam háttérsztorija volt számomra a legfigyelemreméltóbb. Mert még a végére érve sem kaptam teljes válaszokat a felmerülő kérdésekre, és így ugye még izgalmasabbá vált az ő saját története, útjának alakulása.

Mabel Rose.

Az első, ami eszembe jut, hogy szegényke! 

Evie nem épp a legjobb barátnő. Mindig csak magára gondol, a saját gondjaival foglalatoskodik, és a barátnőjére igazából annyira nem is figyel. Mintha csak valami jó kis tartozék lenne a repertoárjához.

Ám ő is érdekes színfoltja lett a regénynek, ugyanis megismerkedett egy titokzatos idegennel, aki bár bemutatkozott neki, hozzátette, hogy most hívják így.

Akkor ezelőtt vajon hogy hívták?

És a legérdekesebb: Komisz John. Avagy John Hobbes.

Nem is tudom, hol kezdjem.

John Hobbes ugyanis az 1800-as években született, annak is az elején. Így elég nehézkesen jöhetne a képbe egy, az 1920-as években játszódó történetben. Vagy mégsem?

A saját korának igen rettegett személyisége volt.

Rengeteg gyilkosságot tulajdonítottak neki, de nem mindegyiket sikerült rá is bizonyítani. Végül rémséges tetteiért, melyek során furcsa jelekkel jelölte meg áldozatait és megcsonkította őket, kivégezték.

Will és Evie mégis azzal szembesül, hogy a gyilkosságok, amelyek megfejtésében Malloy nyomozónak segítenek, pont ugyanazokat a karakterjegyeket viselik, mint az egykori Komisz John szörnytettek.

Vajon a rettegett John Hobbes tért vissza halottaiból?

Evie és nagybátyja minden követ megmozgat azért, hogy bebizonyítsa: ez igenis lehetséges.

Tehát a történetünk elég rendesen rendelkezik félelmetes, gyilkosos jelenetekkel, amelyeket egy őrült, túlságosan is megrögzött személy követ el.

Ezért nem is értem igazán, hogyan lett belőle Vörös Pöttyös.

Mert tényleg, amikor olvastam, be voltam rezelve. Esténként elgondolkoztam, hogy égve hagyjam e a villanyt, mert sötétben már kezdtem félni. Bár akkor nem tűnt annyira jó dolognak, most úgy gondolom ez a könyvnek mindenképpen egy pozitív oldala.

Elérte, hogy féljek valamitől, ami állítólag nincs ezen a világon.

Vagy mégis?

Elgondolkodtatok már azon, hogy vajon a rengeteg különleges teremtmény, akiket megismerünk a könyvekből létezhet e? 

Hogy mi azért csak olvashatunk róluk, mert abba a nagy százalékba tartozunk, akik Libba Bray könyvében is mindenfélét elhisznek, amit az újság ír, csak hogy az igazságot ne kelljen látniuk?

Oké, nézzetek őrültnek. :)

De nekem tényleg eszembe jutott már párszor. (Természetesen nem az utópiáknál.)

Ám, ha jobban belegondolok, tényleg van minden falunak, városnak, országnak több arca is. Ahogy China Miéville regényében is több London létezett egyszerre. Lehet, hogy nem pont vámpírokkal, varázslókkal, vagy kiborgokkal, de valahogy mindenkinek mást jelentenek az egyes helyek, nem igaz? Talán csak azzal, hogy mindenki máshogy éli meg a dolgokat, máris olyan különleges dolgok teremtődnek körülöttünk, amilyenekre nem is számítanánk. :)

És a röpke eszmefuttatás után, következzen a várva várt összefoglalás.

Izgatottan várom a folytatást!

Bár Evie végső húzása a könyvben végképp arra késztetett, hogy "benyomjam a dislike gombot" őt illetően, és Jericho nem túl kreatív háttértörténete is becsukott egy ajtót...

Sam megmentette a regényt.

A különleges varázslóvilág alappal, a mindenféle képességekkel rendelkezőkkel már kicsit soknak tűnhet a dolog, a félelmetes szellemsztorikkal meg egyenesen túlzsúfoltnak, 

ám mindig van egy de! ;)

Nekem tetszett az adott sztori kibontakozása, habár egy kicsit úgy éreztem, hogy a sok ráhangolódás után, amiket bármilyen hosszúak is voltak, én élveztem, gyors volt a lezárás.

Viszont ez a lezárás nem épp olyan volt, hogy "Na, kész, megtörtént, szép álmokat!", hanem inkább a "Mi van, és az akkor most mi? És mi történt? Hogyan tovább?"-féle lett.

Olyan lezárás volt, hogy habár Evangeline idegesített, és Jericho sem volt a toppon, mégis el szeretném olvasni a folytatást. Tervbe van véve!

Szerintem Nektek is tetszene!

Csak kicsit el kell ragaszkodni a földről (ahogyan a fantasyknál általában), és engedni, hogy a fantáziánk kibontakozzon, hogy önállóan keresse a kötelékeket a szereplők között, hogy felépítsen egyfajta végkifejletet, amit majd Libba Bray esetleg beigazol, vagy romba dönt és megcáfol.

Nem mondom, hogy a legjobb Vörös Pöttyös regény, illetve azt sem, hogy nekem teljesen illik ebbe a kategóriába.

De tetszett!

Örülök, hogy szántam rá időt és elolvastam. :)

A lényeg pedig: olvassátok el, és alkossatok róla Ti is véleményt! ;)

Puszi,

Patyi ;)