A helyzet az, hogy elképesztő dolgokon megyek most keresztül... Tényleg, elképesztőek!
Legalábbis számomra biztosan.
Abban a hihetetlen szerencsében részesültem, hogy elnyertem egy ösztöndíj programot, aminek keretein belül kiutazhatok Ausztráliába, Melbourne városába.
Igen, Ausztrália.
Minimum 22 óra repülőút.
Másik kontinens.
Felhőkarcolók.
Óceán.
Irodalmi város.
Irodalmi város.
Elképesztő!
Nem azért írom ezt le, hogy most irigykedjetek, vagy "nagymenőzzek" vagy valami hasonló.
Ismeritek őt?
Esetleg a Fölszállott a páva című műsorban láthattátok is a tévében.
Őszintén szólva, nekem abban a műsorban nem igazán volt szimpi. Mondhatnám, inkább unszimpatikus volt.
Ezért kifejezetten kíváncsi voltam az előadására, hogy itt milyen benyomásom lesz róla. Milyen pluszt ad majd az, hogy élőben hallgathatom, láthatom.
Agócs Gergely született előadó, ha élhetek ezzel a kifejezéssel.
Először dudán játszott nekünk, elképesztően.
Ahogyan megszólaltatta a hangszert, és játszani kezdett, valahogy az egész légkör megváltozott. Csak néztem, és éreztem, ahogy a zene egyre jobban átjár, magához vonz.
Az előadás további részében pedig, habár előtte fáradt voltam és attól féltem, véletlenül lecsukódik a szemem majd a beszéde első harmadában, azon kaptam magam, hogy hangosan felnevetek, hogy minden idegszálammal arra figyelek, amit mond.
Éreztem, ahogy egyre jobban feltöltődöm azzal a rengeteg energiával, ami belőle áradt, miközben Pál Istvánról mesélt, egyik mentoráról, mesteréről, az utolsó dudás, aki nemrég eltávozott közülünk.
Mesélt is róla egy kedves történetet.
Azt mesélte, hogy a duda, ahogy minden más hangszer is, elhangolódik, ha nem használják. És egy alkalommal, amikor Pál Pista bácsi épp hangolta a sajátját, megkérdezte, tisztán szól e már. Azonnal mondták, hogy igen, tisztán. Ám erre a bácsi annyit mondott, hogy ő úgy hallja olyan különbség van a két síp hangzása között, "mint amikor egy szürke meg egy hamu szín galamb elrepül egymás mellett".
Ti hallottatok már ilyen hasonlatot?
Én még soha. És nagyon tetszik. :)
Ám azon kívül, hogy rengeteg használható tudást, érdekes információt, és vicces történetet is hallottam Agócs Gergelytől, az előadás vége volt az a pont, ami miatt úgy éreztem, hogy írnom kell Nektek róla.
Megkérték, hogy ha már elhozta a furulyáját, játsszon nekünk azon is egyet.
Azt mondta, "Ez a bónusz", elmosolyodott, és azonnal játszani is kezdett.
Nem kért felkészülési időt, nem hangolódott rá, csak játszani kezdett.
Csukott szemmel fújta furulyáját.
Én pedig nem tudtam levenni róla a szemem, teljesen megbabonázott.
Ahogy zenélt, úgy éreztem, mintha én is átérezném annak egy részét, amit ő, miközben játszik. A zene a bőröm alá kúszott, de nem negatív értelemben, hanem elképesztően. Megnyugtatott, belém ivódott, emlékeket idézett fel. Nem tudom, mi történt velem pontosan.
A dallam már teljesen átjárt, mintha az ereimben csörgedezett volna, élettel töltve fel.
És a végén azon kaptam magam, hogy elhomályosult a tekintetem, a szám pedig molyosra húzódott. Csak ámultam.
Agócs Gergely egy unszimpatikus emberből kicsit több, mint egy óra alatt olyan hatást gyakorolt rám, ami egyszerűen leírhatatlan.
Megváltozott róla a véleményem az előadás alatt, igazából már az első percben, ahogy megszólalt. A hangjából hallani lehetett az őszinteséget, a professzionalizmust, és mindemellett azt, hogy bár nagy tudású ember, mégis megmaradt embernek, nem szállt el, nem képzeli magát mások fölé.
Tisztában van magával, a tudásával, az értékeivel.
Bár azt nem tudom, azzal tisztában van e, hogy zenélés közben milyen hihetetlen hatást tud gyakorolni a hallgatóságára.
Ha van rá lehetőségeket, egyszer hallgassátok meg élőben.
Elképesztő! :)
Ennyit szerettem volna ma megosztani Veletek, remélem tetszett.
Legközelebb már könyvvel jövök, ígérem ;)
Puszi,
Patyi ;)
Agócs Gergely született előadó, ha élhetek ezzel a kifejezéssel.
Először dudán játszott nekünk, elképesztően.
Ahogyan megszólaltatta a hangszert, és játszani kezdett, valahogy az egész légkör megváltozott. Csak néztem, és éreztem, ahogy a zene egyre jobban átjár, magához vonz.
Az előadás további részében pedig, habár előtte fáradt voltam és attól féltem, véletlenül lecsukódik a szemem majd a beszéde első harmadában, azon kaptam magam, hogy hangosan felnevetek, hogy minden idegszálammal arra figyelek, amit mond.
Éreztem, ahogy egyre jobban feltöltődöm azzal a rengeteg energiával, ami belőle áradt, miközben Pál Istvánról mesélt, egyik mentoráról, mesteréről, az utolsó dudás, aki nemrég eltávozott közülünk.
Mesélt is róla egy kedves történetet.
Azt mesélte, hogy a duda, ahogy minden más hangszer is, elhangolódik, ha nem használják. És egy alkalommal, amikor Pál Pista bácsi épp hangolta a sajátját, megkérdezte, tisztán szól e már. Azonnal mondták, hogy igen, tisztán. Ám erre a bácsi annyit mondott, hogy ő úgy hallja olyan különbség van a két síp hangzása között, "mint amikor egy szürke meg egy hamu szín galamb elrepül egymás mellett".
Ti hallottatok már ilyen hasonlatot?
Én még soha. És nagyon tetszik. :)
Ám azon kívül, hogy rengeteg használható tudást, érdekes információt, és vicces történetet is hallottam Agócs Gergelytől, az előadás vége volt az a pont, ami miatt úgy éreztem, hogy írnom kell Nektek róla.
Megkérték, hogy ha már elhozta a furulyáját, játsszon nekünk azon is egyet.
Azt mondta, "Ez a bónusz", elmosolyodott, és azonnal játszani is kezdett.
Nem kért felkészülési időt, nem hangolódott rá, csak játszani kezdett.
Csukott szemmel fújta furulyáját.
Én pedig nem tudtam levenni róla a szemem, teljesen megbabonázott.
Ahogy zenélt, úgy éreztem, mintha én is átérezném annak egy részét, amit ő, miközben játszik. A zene a bőröm alá kúszott, de nem negatív értelemben, hanem elképesztően. Megnyugtatott, belém ivódott, emlékeket idézett fel. Nem tudom, mi történt velem pontosan.
A dallam már teljesen átjárt, mintha az ereimben csörgedezett volna, élettel töltve fel.
És a végén azon kaptam magam, hogy elhomályosult a tekintetem, a szám pedig molyosra húzódott. Csak ámultam.
Agócs Gergely egy unszimpatikus emberből kicsit több, mint egy óra alatt olyan hatást gyakorolt rám, ami egyszerűen leírhatatlan.
Megváltozott róla a véleményem az előadás alatt, igazából már az első percben, ahogy megszólalt. A hangjából hallani lehetett az őszinteséget, a professzionalizmust, és mindemellett azt, hogy bár nagy tudású ember, mégis megmaradt embernek, nem szállt el, nem képzeli magát mások fölé.
Tisztában van magával, a tudásával, az értékeivel.
Bár azt nem tudom, azzal tisztában van e, hogy zenélés közben milyen hihetetlen hatást tud gyakorolni a hallgatóságára.
Ha van rá lehetőségeket, egyszer hallgassátok meg élőben.
Elképesztő! :)
Ennyit szerettem volna ma megosztani Veletek, remélem tetszett.
Legközelebb már könyvvel jövök, ígérem ;)
Puszi,
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése