2015. április 23.

És újra KÖNYVFESZTIVÁL!

Még emlékszem az első alkalomra, amikor elmentem.
Nem mintha régen lett volna.
Ez lesz a harmadik Könyvfesztivál, amin részt veszek.
Csak a harmadik.

Már mikor először vettem részt rajta, akkor is eladóként voltam jelen. Vásárlóként még nemigen, csak egy-két kört szoktam menni a standok között, meglesve az újabb kiadásokat, gyönyörű borítókat, lehetséges kedvenceket.

Bár most két könyv is várakozik bemutatásra, értékelésre, ma úgy gondoltam, beszéljünk kicsit a közeljövőről.

Mégis miért jó a Könyvfesztivál?



Én elsősorban azt imádom benne, hogy könyvek között lehetek. Azt hiszem, ezzel sokan így vagyunk. :)

A második "attrakció" számomra az egész eladási folyamat
Nagyon szeretek a társaimmal dolgozni, megosztani a feladatokat, összehangolódni az első napon.

És amikor megérkeznek a vendégek, résztevők, vásárlók! :)
Valahogy ez az egész hosszú hétvége olyan, mint egy nagy családi összejövetel.
Imádom minden pillanatát!

Amikor megérkeznek a könyvek, és kicsomagoljuk őket.
Majd a könyvek új illata, amely igazából beleivódik a levegőbe.
Az izgatott várakozás, hogy vajon mikor érkezik az első ember...
És aztán, amikor megérkezik és beszélgetünk a könyvekről, a kedvenc karakterünkről, a legizgalmasabb jelenetekről, és még sok más egyébről. 

Mindenki érti, amikor a másik Daemonről beszél, vagy éppen Sarah Dessenről, vagy A hamis hercegről. Tudják, mi az, ha azt mondom "Ez aztán a Vörös Pöttyös!"
Egy nyelvet beszélünk.
Egy olyan nyelvet, amely számomra bár sokáig ismeretlen volt, mégis beletanultam.
És mára már azt merem mondani, hogy tagja vagyok ennek az elképesztő közösségnek.

Mert mindenki, aki olvas, valamilyen szempontból elképesztő! :)

Az a rengeteg információ, részlet, szereplő, történés, amely megmarad egy regény olvasása során, hihetetlen agyi kapacitást igényel. És aztán az a nagymértékű kreativitás, ami... Nem is tudom, néha úgy érzem, hogy lesüt az emberekről, de tényleg.

Szóval, én imádom a Könyvfesztivált, habár utána legszívesebben egy egész nap aludnék :)
Közben ezt a fáradtságot valahogy nem érzem. Jönnek az emberek, beszélgetünk, együtt nevetünk, viccelődünk, és ez még nem minden.
Mert aztán jönnek be a képbe azok a bizonyos írók.
Igen, igen.
A dedikálásokra gondolok.

A Könyvmolyképző standjánál találkozhattok pénteken Lovranits Júliával, illetve a Calderon írójával, Szurovecz Kittivel, Zakály Vikivel, az Enigma megalkotójával, Kemese Fannival, Beninával és Spirit Bliss-szel is.
És még sorolhatnám, kik lesznek ott szombaton.
Hát még vasárnap!
Kozári Dorka, Csukás Pista bácsi, valamint annak az elképesztő, hihetetlen, lenyűgöző regénynek a megalkotója, melynek címe Leányrablás Budapesten :) 
Böszörményi Gyula Szőnyi Gergellyel együtt dedikál. 
És ez még mindig nem a vége...



Még bővebb infóért gyertek a standhoz, és mindenben nagyon-nagyon szívesen segítünk! ;)

Huh, hát nagyon remélem, hogy találkozunk a Könyvfesztiválon!
Alig várom!

Gyertek, gyertek, tuti állati jó lesz! ;)
Ott tali!
Puszi,
Patyi

U.i.: Tudjátok minek a második része jelenik meg többek között?
A hamis hercegé... OóO. Én már megtettem az előkészületeket, tedd meg te is ide kattintva ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése