Nyakigláb hosszúlábú apu, avagy egy régi remek

A regényhez mérten itt is próbálják ábrázolni, hogy Judy felnőtté válik, megkomolyodik, "benő a feje lágya", ám ez számomra a könyvben sokkal markánsabban megjelenik a szóhasználatával, körmondataival.

Egyik kedvenc gyerekkori sorozatunk volt Judy Abbott története, A hosszúlábú apu. 

Imádtuk az energikus, cserfes Judy mindennapjait nyomon követni, eleinte nem kedveltük Juliát, mert nagyon fennhordta az orrát, de Sally mindig kis aranyosnak volt titulálva.

És persze ott volt Jervis Pendelton, akiért még a kollégiumi felügyelő is odavolt.

Már egy ideje elhatároztam, hogy el fogom egyszer olvasni a sorozat alapjául szolgáló könyvet, ám azt nem tudtam, hogyan fogom megszerezni. Gondolhatjátok, mekkora volt a meglepetés, amikor a nővérem könyvespolcán keresgélve olvasnivaló után egyszer csak a kezem ügyébe került:

Jean Webster: Nyakigláb Apó.

Eleinte nem is hittem a szememnek.

Utána pedig alig tudtam letenni.

Az alaptörténet.

Adott Judy Abbott, vagy eredeti nevén Jerusha Abbott, egy árvaházi kislány, akit rendkívüli szerencse ér az életben: a neveltek közül őt küldik iskolába, lesz egy pártfogója. 

Cserébe csak annyit kell tennie, hogy minden hónapban levelet küld jótevőjének tanulmányi eredményeiről, sikereiről.

Judy cserfes lány, és rendkívül szeretetre éhes, így levelei nemcsak tanulmányi eredményeiről szólnak, hanem mindenről, ami éppen megesik vele az eltelt időszakban: örömök, nehézségek, barátnők, események.

Nyakigláb Apó.

Jean Webster egy tizenhét éves lányról ír, aki remekül formálja a mondatokat, kiemelkedő eredménnyel elvégezte az általános- és középiskolát és akiből egy árvaházi pártfogó, felismerve tehetségét, írót kíván faragni.

Jerusha Abbott, ahogyan a könyv elején megismerkedünk főszereplőnkkel, tényleg rendkívüli módon képes a szavakat egymás után pakolni. A leírások élvezetesek, lelkesedéssel átitatottak, történetei szerethetőek.

Mindezek mellett érzelmekkel teliek, hiszen volt, hogy elszorult kissé a gyomrom, és volt, hogy hatalmas mosolyra húzódott a szám.

Jerusha felnő a regényben, a szemünk láttára. Ez nemcsak korának leírásában jelenik meg, hanem írói stílusában, fogalmazásának milyenségében.

(És Jervis Pendelton úr egyszerűen imádnivaló ebben a regényben.)

A hosszúlábú apu.

A sorozat Judyja tizennégy éves, és habár jól forgatja a tollat, nincsenek nagyratörő álmai, elképzelései a jövővel kapcsolatban. Hatalmas változást hoz életében, amikor középiskolába mehet egy jótevőnek köszönhetően. Eleinte nagyszájú lénye kissé idegesítőnek hathat, ám kedvessége határtalan.

Egy kedves sorozat, amelynek fülbemászó a zenéje, és rendkívül vicces a magasságábrázolása - ha megnézitek, megértitek.

Melyik a jobb?

Mielőtt a könyvet elolvastam volna, nem hittem, hogy jó lehet. Mert ez a sorozat egy kis remek. És a zenéje, egész nap tudnám dúdolgatni.

Ám ahogy elkezdtem olvasni a könyvet egy idősebb szereplővel, egy főiskolás lánnyal a középpontban, ez a véleményem valahogy megváltozott. Sokkal érthetőbb volt számomra a cselekmény egy idősebb főszereplővel, mint egy tizennégy éves lánnyal.

Ám azért mindkettőt ajánlom ;)
Puszi,
Patyi ;)