2015. május 23.

Ma van a szülinapom-pom-pom-pom


Úgy vélem, mindenkinek nagy dolog a saját születésnapja.
Nekem ez mindig nagyobb mérföldkőnek számít, mint az új év.
Ilyenkor érzem igazán, hogy most valami új kezdődik, talán valami teljesen más.
Ilyenkor mindig eltöprengek, miket is csináltam az elmúlt évben - mintha új év lenne -, mégis kicsit máshogy. A születésnaptól születésnapig tartó év valahogy kicsit más.
Eszembe jutnak a barátokkal közös találkozók, az esti összeülések, és emellett azok az esték is, amikor csak otthon ültem a szobámban, és olvastam - éppen mit.

Nem vagyok egy olvasógépezet, de sokat olvastam ebben a "szüliévben" is.
Voltak regények, amik kiakasztottak.
Voltak, amiktől úgy éreztem, inkább át kéne térnem a filmekre, és a sorozatokra - legalább azokról hamarabb kiderül, hogy most jók vagy nem, nem igaz?
Voltak olyan regények, amik bebizonyították ennek az ellenkezőjét.
És voltak regények, amik örök szerelmek lettek, amiket sosem felejtek el, és még biztosan újraolvasom őket párszor.

Szép év volt, könyvek tekintetében, és minden egyébben is.
Lényeg a lényeg.

Amikor elkezdek egy blogbejegyzést, mindig jön az ihlet valahogy, hogy mit írjak, meg hogyan, nincs előtte nagy-nagy tervezgetés, csak amit érzek. Emiatt szoktam is izgulni rendesen Egyáltalán értelmeset írtam? Ez így okés?
Úgy tűnik, igen.
Mert TI még mindig itt vagytok, és olvasgatjátok az ajánlókat, vagy néha az elrettentéseket (habár ezeknél próbálom mindig hangsúlyozni, hogy, mint minden másról, az olvasásról is mindenkinek saját véleménye van, valakinek tetszik egy könyv, valakinek meg épp az volt egy szörnyű olvasmány).

Szóval, amire ki szerettem volna a mai bejegyzésben térni, hogy
KÖSZÖNÖM SZÉPEN, HOGY VAGYTOK!
Remélem gyönyörű napotok lesz (nálunk végre kisütött nap is), pihenésben, vidámságban, és olvasás gazdag! :)

Élvezzétek a hétvégét!
Én is ezt teszem a legújabb olvasmányommal. Eddig amúgy tetszik, bár már nagyon várom, hogy mikor jön az a fordulat, ami miatt újra kell kezdenie az életét. Kicsit félek is tőle...
Meglátjuk. :)

Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése