2015. február 19.

Sehol semmi... A sorok között se!

Amikor elkezdtem blogot írni, azt hittem könnyű dolgom lesz.
Megtetszik egy könyv, mesélek róla, újra átélve a legjobb részeket, a nagy élményeket, és persze újra elmerengve a szomorú, elgondolkodtató részeken.
De nem olyan egyszerű móka ez...

Mi a helyzet akkor, ha nem tetszik egy könyv?
Mert hát nem tetszhet minden írás, ugye?
Nem tetszhet minden egyes leírt szó, történés, alakulás, karakter, szereplő.

Ám minden mű valakinek a keze munkája.
Egy különleges ember álmait, gondolatait tartalmazzák. Tükrözi, hogy az az adott személy hogyan éli meg a mindennapjait: kalandok között, néha súlyos csapások terhe alatt, vagy épp vidáman tekintve az újabb fejlemények felé.

Ezért nem szeretem keményen bírálni mások írásait.
Mégis...
A blog fő eleme a véleményem kinyilvánítása, és hogy elmondjam Nektek, Kedves Olvasóim (köszönet érte, hogy vagytok! <3), hogy egy adott könyv miért is jó, miért is rossz.

Szóval, a sok hablaty után, kezdjünk is bele!


Tammara Webber: Between the lines
Szerezd be, és alkoss róla saját véleményt!

Legyünk teljesen őszinték: csak és kizárólag a borító miatt kezdtem el olvasni. Megint kihagytam a fülszöveg elolvasását.
Bárcsak ne tettem volna...

Azt hittem, hogy az Easy - Egyszeregy után ez csak jó könyv lehet. Még emlékszem, hogy mennyire nem akartam azt a könyvet elolvasni, de aztán nekiültem és tetszett.
Ezután a regény után kicsit elgondolkoztam, hogy vajon mi is tetszett benne?

A két könyv, szögezzük le, teljesen összehasonlíthatatlan!

Míg az Easynek van története, sztorija, fontos üzenete, nem hétköznapi szereplői, és különleges rejtélyei, addig ez a könyv....

Azt sem tudom, hogy mit mondhatnék róla.

Talán ismerjük meg a szereplőket.
Próbáljátok meg tartani a tempót, okés?

Van a főszereplő csaj, akinek az apukája azt akarja, hogy színésznő legyen, és aki túl félős, hogy bevallja, hogy ő nem akar az lenni. Ám, amikor egy olyan szerepet ajánlanak neki, amiben a (könyv szerint) elképesztően helyes és hihetetlenül híres csávókával játszhat, minden megváltozik. Hirtelen mégsem tűnik rossz dolognak a színészkedés.

Aztán van ez a híres csávóka, akinek annyira nehéz az élete! A sok fotózás, a rengeteg pénz, a filmek, a lányok... Várjatok, elmorzsolok egy könnycseppet!
Jó, bocsi, de az ilyeneken tényleg ki tudok akadni!
Mert ezek nem karakterek, nem szereplők, hanem egyszerű üres testek.
Nemhogy azonosulni nem tudtam velük, már azt sem tudtam felfogni, hogy miért is kellett róluk könyvet írni...

Nem volt bennük semmi élet, semmi izgalom, semmi különleges.
Még csak nagy meglepetések sem (Például egy értelmes szereplő... Azon igazán meglepődtem volna.).
Nem, semmi ilyen.

Egy lagymatag történet egy fiatal lányról, akinek felajánlják élete szerepét, és egy gazdag fiúról, aki mindent megkap, amit csak akar.

Azért legyünk kicsit kedvesek.
Tammara próbálkozott.
Például nekem pozitív volt az a jelenet, amikor Reid Alexander (a főszereplő gazdag fiúcska) a sztárságról, mint életformáról gondolkodott kicsit. Nem sokat, mert abba valószínűleg belefáradt volna... (Nem hagyhattam ki...)
De a lényeg, hogy bevallja, azért nem olyan rossz dolog ez néha. Ez szimpatikus volt.
Mostanában egyre többször veszem észre, hogy sokan sajnálják a sztárokat, mert hogy szegényeket mindig üldözik a lesifotósok, és nincs nyugtuk. Ez egy szempontból rossz dolog, azt hiszem, megértem. Ám mindennek van negatív és pozitív oldala, ezt ne feledjük azért el!

És az a rész is tetszett, amikor...
Ja, nem. Nem volt több.
Ez az egy volt, ami tetszett.
Ajh...!

Úgy sajnálom, hogy nem tetszett. Komolyan!
Pedig kerestem én mindenhol a jó részeket, az érdekes történéseket, a különleges szereplőket, de nem találtam őket sehol... A sorok között se!
Most így hogy mondjam azt, hogy Olvasd el Te is!?
Így hogy ajánljam?
Hm...

Az egészben a legfontosabb pont:
Ezt a könyvet ne egy olyan regény után olvassátok, mint Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten című műve, mert nagy csalódás lesz!
Oh, és ha lehet, legyetek kicsit fáradtak, és csöppet kedvetlenek, akik csak arra várnak, hogy egy gagyi sztori néhol mosolyt csaljon az arcukra, vagy épp leakassza őket, hogy Ez most komoly?

Legközelebb ígérem, hogy valami olyannal jövök, amit érdemes lesz elolvasni!

Puszi Nektek,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése