2015. szeptember 15.

Angyalok, maradjatok a helyeteken!

Valamilyen oknál fogva a legutóbbi olvasmányomra igen nehezen találtam rá.
Legalább tíz könyv kivonatát letöltöttem, mire egy mellett sikerült döntenem.

Az alapsztori, ami az ingyen elolvasható pár oldalból kirajzolódott az volt, hogy az angyalok alászálltak a mennyekből, miután ellenszegültek a Teremtőnek, és az emberek világát saját kis játszóterüknek tekintik.
Ez a gondolat igen érdekesnek tűnt számomra: megtudni, miért szegültek ellen a Teremtőnek, miért gondolják, hogy hazudott nekik, hogy hogyan szálltak alá, miért van annyi sérülésük, és mégis hogyan élnek a bolygón?

Kevin Kneupper: They who fell

A könyv két helyszínen játszódik.
Az egyik helyszín az angyalok hatalmas tornya, amelyben mindennapjaikat töltik, és emberi dolgokkal foglalatoskodnak: esznek, isznak, viccelődnek, pletykálnak, gúnyolódnak, meg egyebek. Itt megismerkedünk egy fiatal lánnyal -Jana-, akit még kiskorában hoztak a toronyba, hogy az angyalokat szolgálja.
Őket szolgálni igen nehéz feladat: semmilyen hibát nem tűrnek el. Amikor egy fiú véletlenül egy halk koppanással teszi le a tányért az előtte ülő angyal elé, egy ujjába kerül botlása. 
Jana a torony legalsó szintjén szolgál, ám a felszolgálóként történt debütálásának estéjén érte küldetnek a felsőbb emeletekről: az egykori őrangyal, Nefta szolgálatába kerül.

Kevin Kneupper szerintem jól oldotta meg az angyalokról alkotott kép átalakulást ebben az elgondolt történetben: az őrangyal például Jana számára egy olyan angyalt jelent, aki minden nap figyelte az embert, félelmetesen elnyomva a kiválasztott személyt, ha épp olyan kedve volt kínozva, megfélemlítve őt. A "mi világunkban" egy alatti mumusként ismert rémet a könyv világában az őrangyalok egy fajtája testesíti meg.
Az angyalokról szőtt mai gondolatokat úgy fordította át, hogy elgondolkoztam rajta: végül is így is lehetne, ha nem pozitívan gondolkoznánk róluk.

A másik helyszín a külvilágban, a tornyon kívül játszódik, ahol egy kisebb csapat azért küzd, hogy megőrizhesse szabadságát - az angyalok ellen harcolnak, akár az életüket is adva egy köztudottan a kezdetektől bukásra ítélt ügyért. Az angyalok ugyanis majdnem legyőzhetetlenek. Holt és csapata minden tőlük telhetőt megteszek, hogy azt a majdnemet kitágítsák, és olyan módszereket találjanak, amikkel az angyalok igenis kiiktathatók.

Ezek a részek izgalmasak, várakozással telve hagytam őket mindig abba. Különösen tetszett a Washington DC-t bemutató rész, amelyben az író az olvasó elé tárta, mennyire megátalkodott is a politikus és arisztokrata réteg - hogy mennyi mindent megtettek az angyaloknak csak azért, hogy ők túlélhessék.

A regénynek vannak jó részei, amik igen különleges képet festenek az olvasója elé, ám mégsem tudtam még végigolvasni, pedig már legalább egy hete próbálom átrágni magam rajta.

És hogy ez miért van?
Hozzunk egy-két példát.

1. A toronyban élőknek egy dolgot már munkájuk legelején el kell sajátítaniuk: az engedelmességet. Bármit is kér tőlük egy angyal, azt azonnal teljesíteniük kell, kérdések és habozás nélkül. 
Jana tökéletesen alkalmazza ezt a képességét - mindig mindenkinek szót fogad, bár néha, de tényleg csak nagyon néha felötlik benne a gondolat, hogy máshogy kéne cselekednie (de nyugalom, aztán általában el is veti).
És emiatt elképesztően idegesítő a csaj!
Valahogy nem tudtam megérteni, hogy amikor látja, hogy valaki szenved, ő nem mer felszólalni, csak néz, komoly arccal.

2. Természetesen van egy angyal, akinek Jana megtetszik.
Ki gondolta volna?
És persze Rhamielről nem tudni, hogy ő most rossz vagy jó fiú-e éppen a torony sokaságában. Csak azt tudni, hogy a kinézete tökéletes, és amikor Jana egyszer bajba kerül, megmenti. Micsoda lovag!

Na, de azért itt megállnék. Annál a résznél, amikor az éjszaka közepén Jana arra ébred, hogy egy ismeretlen kész kulcsolódik a szájára, azt kérve, ne sikítson, csak kövesse.
És a lány mit csinál? Meg sem próbál harcolni, a-a. Teljesen nyugodtan követi a férfit. Most komolyan... És az út végén ki várja? Hát ki ne tudná előre, hogy Rhamiel, aki pár ellocsogott szép szó után már meg is kapja a csajt. Én meg csak ültem, hogy: Most MI VAN?
Ez azért nem így működik...
Vagy a férfi álomvilágban igen? Én nem tudom... De, hogy ezután a körülbelül semmi előzménnyel nem rendelkező, állítólagos szerelmi jelentnél megtört valami, az biztos. Már nem tudtam olyan érdeklődéssel olvasni a könyvet, és azóta sem sikerül.

Valahogy ez a semmilyen főszereplő, aki mindig várja, hogy megmondják neki mit akar, és mit gondol, irritál. Nincs egy önálló gondolata sem. Ja, de, bocs: az önálló gondolat, hogy angyalgyerekekről álmodik az ágyában, akik Rhamieltől vannak!
Wá! Most komolyan, már, naaa!

Huh, halljátok, ez a könyv nem az igazi.
Gagyi főszereplő, gagyi főhős pasi... A külvilágos rész még izgalmas lenne, de mivel a könyvben fele-fele arányban vannak a részek, nem akarnám átugrani a Janás részeket.

Ja, és 3. A pasi, mondom a PASI mindig azon szenved, hogy ő amúgy a mennyekben nem volt ám ennyire jó pasi. Ott átlagos volt. Szegény! És aztán olvashattam több soron, ha nem épp oldalon keresztül, hogy Jana elmondja neki, mennyire nem is csúnya. Pff! Azt meg inkább hagyjuk is, hogy amikor a csávó szerez egy miniatűr sebet a homlokára, teljesen kikel magából, mert így elrontották a szépségét. Pff!

Szóval, azért, na!
Értitek!
A pasi a szépségén kattog, a hülye liba álmodozik, odakint meg amúgy értelmetlen élet-halál harcot vívnak az emberek.

Nem, nem nyert ez a könyv.
Inkább maradjanak az angyalok, ahol vannak, mert ez... Pff!
Ezt ki kellett írnom magamból, bocsánat.

POZITÍVUM azonban, hogy Anyum új könyvet kezdett szerkeszteni, amiben felajánlottam a segítségem, és a regény nem is rossz! Nem is rossz!
Az első fejezeten már jó nagyokat nevettem, aztán kicsit izgultam, amikor a főszereplők elakadtak a hóban egy hegyen felfelé, és a elindultak menedéket keresni. Eddig szívesen olvasom, és ez nagyon nagy felüdülés az angyali gagyiság után.
Úgyhogy, remélhetőleg nemsokára valami pozitív értékeléssel jövök.
Jó lenne már, mi? :)

Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése