madárles Cory Leonardo tollából

Szabadság.

Mit jelent a szabadság?

Hogy kimondhatjuk minden egyes gondolatunk következmények nélkül?

Hogy bármilyen extravagáns öltözékkel kiléphetünk az utcára?

Hogy ma már nem néznek ki egy utcán váltott csókért?

Hogy azt szeretjük, akit akarunk?

Hogy olyan iskolába megyünk, amilyenbe akarunk?

Hogy oda utazunk, ahova szeretnénk?

Szabadság.

Elgondolkodtató.

Külföldön szeretek könyvesboltokban nézelődni, valahogy más élmény, mint egy itthoni boltban. Különlegesebbek a könyvek talán, vagy csak a borítók szebbek, a kihelyezések megkapóbbak, az akciók megnyerőbbek, nem tudom.

De így találtam rá Cory Leonardo regényére Alastair megmosolyogtató kalandjáról.

Riordan és az olimposziak

Számomra a sorozatok igazi agytornának bizonyulnak, amikor tegyük fel, egy fél év után pontosan vissza kell emlékeznem az előző részben lejátszódott mellékszál jelenetére, amire már akkor sem fektettem túl nagy hangsúlyt. 

Rick Riordan pedig az agytorna mestere. Aki olvasott már Percy Jackson regényt, jól tudja, mennyire szerteágazó egy-egy rész, milyen sok izgalommal és történéssel, csavarral, meglepetéssel.

Mindez az Olimposz hősei sorozatra is tökéletesen jellemző.

Az elveszett hős.

Neptunus fia.

Athéné jele.

Hádész háza.

Az Olimposz vére.

Egy időben el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen hosszú, vaskos köteteket olvassak, és cipeljek magammal mindenhová. Mostanra azt nem tudom elképzelni, miért ne tenném?

micsoda báj!, avagy az első Asher

A könyvek különleges szerepet töltenek be az életemben.

Olyan élethelyzetekben találnak meg, amikor nagy szükségem van rájuk, és amikor egy-egy jól irányzott üzenettel, tökéletesen megfogalmazott mondattal elgondolkodtatnak, és új irányba terelnek.

Erősen megmaradt bennem az érzés, amikor Agatha Christie-től olvastam Az óriás kenyerét, és amikor az első regényemet fejeztem be Kazuo Ishiguro tollából. De nemcsak azok a történetek is adnak valami pluszt, amiket sokan lenéznek, hiszen „gagyi romantikusok”.
Számomra sokkal többet jelentenek.

Bárki bármit mondhat Jay Asher legújabb magyarul megjelent regényére, többek között azt is, hogy szép a borítója, vagy hogy csöpögősen romantikus csalódás.

Nekem ez a karácsonyi hangulattal fűtött, megkapó borítóval megjelentett regény egy igazán kedves emlék marad, hiszen bebizonyítja, hogy a szerelem nem mindig olyan, mint a filmekben látjuk, vagy ahogy a sok egyéb romantikus regény lapjain olvassuk.

Egy varázslatos karácsonyi regény sok-sok égbetörő fenyőfával, amik rengeteg család életét teszik boldoggá.

mese mese mátka!

Karácsonykor egy csodálatos hírrel vártak haza a vizsgákról. 

És mintha megéreztem volna, hogy milyen fontos fordulóponthoz ért az életem, pár nappal előtte vásároltam magamnak gyönyörű mesekönyveket a Könyvmolyképző Kiadó Meseidő! sorozatából. 

Már régóta szemeztem ezekkel a mesés történetekkel és egyedi grafikákkal, így nagy elvárásokkal kezdtem el olvasni először Bodor Attila legújabb csodáját, majd Novák Vica és Minka kalandjait, nem utolsó sorban Villó és a tündérkapu titkait és Matyi varázslatos történetét. 

Régen olvastam már mesét. 

Igazi mesét, amely elvarázsol, miközben tanít, és felhívja a figyelmed a fontos dolgokra az életben. Fontos dolgokra, mint a szeretet, a család, az önzetlenség, kedvesség, bizalom és barátság. Sorolhatnám még a fontos dolgokat, de azt hiszem, mindenki érti a lényeget. ;)

Míg mindegyik történet a maga nemében egyedi, élvezetes, kalandos és igazán mesés, más közös vonásuk is van: az illusztrátor, Szimonidesz Hajnalka. Itt jönne a tapsvihar rész, ha egy díjátadón lennénk, hiszen Hajnalka megérdemelné.

szerencsés (?) kritika

Tudjátok, hogy nem vagyok a fülszövegek szerelmese.

Sokszor esett meg velem, hogy elolvasva a leírást, érdekelni kezdett egy könyv, majd rá kellett jönnöm, hogy amiket a rövid bemutatás során megtudtam, majdnem a történet háromnegyedét lefedték. Nem volt meg az újdonság élménye a történéseknél.

Így próbálok az értékelések alapján lavírozni az új megjelenések között.

Amikor megláttam az írónő első magyar kiadványát, azonnal érdekelni kezdett a történet, méghozzá azért, mert a borítója megkapó, kedves, és egy igazán romantikus érzetet kelt. Én pedig szeretem a romantikát, ez van! 

Ám végül nem az első, hanem a második magyar megjelenésénél kötöttem ki, miután felkeltette az érdeklődésem Írország, és az ír útikalauz, amiről az értékelésekben meséltek.

Jenna Evans Welch könyve egy vidám romantikus történetnek indult, reményeim szerint egy részletes ír körutazás tervével, amire akár már a jövő héten be is fizethetném magam, és nekilódulhatnék.

az iskari legendája

Namsara?

Mi az a namsara?

Ki az a namsara?

Amikor először megláttam a borítót, és rajta a hatalmas, számomra ismeretlen szót, érdekelni kezdett a történet. Utánanéztem, hogyan értékelte a külföldi olvasókör – éljen a goodreads –, majd amikor megjelent magyarul, a molyon is kutakodtam.

Régen sem szerettem a fülszövegek olvasását, mert sokszor elárulták a történeteket, vagy épp sugallták a végkifejletet. Ám ehhez a könyvhöz elég volt a fülszöveg első egy-két mondatát elolvasnom, hogy tudjam, el szeretném olvasni.

 „Mindenek ​kezdetén volt Namsara, az égből és lélekből formált ifjú, aki nevetést és szeretetet hozott magával, bárhová ment. Ám ahol fény van, ott sötétségnek is kell lennie – így megjelent Iskari, a vérből és holdfényből formált leány, a pusztító, a halálhozó."

kegyetlen, majd Gonosz. vagy mégsem?

Még erősen él az emlékeimben az első rész befejezése, mikor rájöttem, hogy még januárig kell várnom a folytatásra. Úgy éreztem, az a majdnem kettő hónap, amit ki kell bírnom, csigalassúsággal fog telni. És mi lesz, ha addigra annyira más történetet olvasok, hogy nem tudok igazán visszarázódni ebbe a kalandba? 

Aztán elérkezett 2019. január 8-a. 

És elmúlt. 

Habár tisztában voltam vele, hogy a második rész megjelent, nem mertem belekezdeni. Még hátra volt pár szigorlat, amiket le szerettem volna tudni előtte. 

Jól tettem. 

Tündérfölde semmit nem változott: teli intrikákkal, titkokkal és kétértelmű mondatokkal. Sosem tudni, kiben lehet megbízni, és bár a tündérek nem tudnak hazudni, a szavakkal mesterien játszanak.

három kínai vad-hattyú

A könnyeimmel küszködöm az utolsó oldalakon.

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy saját szórakozásomra fogok elolvasni egy több mint hatszáz oldalas családtörténetet, nem vagyok benne biztos, hogy hittem volna neki.

Most úgy érzem, nagyon sok mindenkivel meg szeretném osztani azt a rengeteg érzelmet, gondolatot, amit Jung Chang regénye váltott ki belőlem. Egy regény nagymamáról, anyáról és lányáról egy világban, amely képes volt a legrosszabbat kihozni a hétköznapi emberekből.

„Maónak sikerült a diktatúra leghatásosabb fegyvereivé formálnia az embereket. […] Azzal, hogy felszínre hozta és táplálta az emberek leggonoszabb tulajdonságait, Mao egy erkölcsi átokföldjét hozott létre, megteremtette a gyűlölet országát.” 

Jung Chang és családja hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot.

Egy olyan korba születtek, egy olyan - innen távolinak és talán érthetetlennek is tűnő - országba, melyben a kommunizmus Mao Ce-Tung által rettentő méreteket öltött. Az iskolai tanulmányok is Mao szónoklatait tartalmazták, a művelődés „burzsoá” szokás volt, és tiltották. Nem voltak mozik, színházak, melyek szélesíthették volna az emberek látókörét. És a Nyugat a legnagyobb ellenségként élt mindenki képzeletében.

most. újra. de ki vagy te?

Az anyukák nagyon különleges lények, ahogy mindig megérzik, pontosan mire van szüksége a gyermeküknek. Az én anyukám is ilyen különleges lény, akiért nagyon hálás vagyok.

Ő az, akire mindig is hasonlítani szerettem volna és szeretnék is. Egy energiabomba, aki mindig törődik másokkal, akitől mindig számíthatok jó szóra - bár néha ez a jó szó fájdalmas, igaznak mindig igaz. A nehéz időszakokban is ő az, aki ott van, hogy seggbe rúgjon, majd a kezét nyújtva felsegítsen.

Amikor a kezembe adta egy könyvet, az első gondolatom az volt "nincs nekem szükségem erre, bátor vagyok én nélküle is". Nem erőltette, csak ott hagyta az asztalomon. Aztán elkezdtem olvasni.

Olvastam és olvastam a történeteket, és mindegyikkel tudtam azonosulni. Ha nem is pontosan ugyanaz történt meg velem, nagyon is hasonló "élményekben" volt már részem.

Így ismerkedtem meg Almási Kittivel, aki klinikai szakpszichológus, de engem nem ezzel a jól hangzó foglalkozással nyert meg.

papa kartonból és egyéb furcsaságok

Sosem voltam nagy színházi ember.

Az iskolai színházlátogatások nem szép és élvezetes emlékként maradtak meg bennem, inkább kötelezettségekként, amik sokszor az unalmasságig fajultak.

Nemrég azonban elhatároztam, hogy művészhallgatóként nyitok a világ felé.

Így jutottam el Székesfehérvárra egy barátnőmmel, hogy a Vörösmarty Színház stúdió színpadának első sorából nézzem végig

Tasnádi István: Kartonpapa című komédiáját 

Hargitai Iván rendezésében.

Őszinte leszek, nem véletlenül választottam ki ezt a darabot.

ÖTnégyháromkettőegy

2018 egy nagyon különleges év volt számomra.

Tartogatott leírhatatlan boldogságot, sok baráti összejövetelt, különleges találkozást, feledhetetlen koncertélményt, meghatározó olvasmányt és mély gyászt.

Az év végére nehezen választottam olvasmányt, hiszen ezzel mondhatni lezárok egy időszakot, egy újabb mérföldkő kerül a mögöttem álló hosszú útra, egy újabb évnek mondok búcsút. Aztán, amikor elolvastam Rachel Higginson új megjelenésének fülszövegét, úgy éreztem, erre van szükségem.

2018 számomra a veszteség éve is.

Egy régóta dédelgetett szerelem ért véget, és a gyász, ahogyan Elizabeth Carlsont, engem is letaglózott. Bár én nem tudom olyan élesen elkülöníteni a gyász öt szakaszát saját életemben, a Szerelem 5 lépésben című könyv ezeket a stádiumokat hivatott bemutatni.

„Ez a történet nem arról szól, hogyan szerettem bele valakibe.

 Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg ismét élni, miután a szerelem elhagyott.”

hóban a fellegekben

Az Időtlen szerelem trilógiát nehezen kezdtem el olvasni, mert balgán azt hittem, gyerekeknek szóló tündérmese. Ám kiderült, hogy egy kalandokkal teli, időutazással fűszerezett romantikus regénysorozat, amelyben a főszereplő az olvasó szeme láttára ér meg a feladatra, hogy saját döntéseket hozzon. Az izgalmak sosem múlnak el, néha egy-egy gyomorgörcs is megesik, vagy épp szívszorító jelenet. És a kérdések is folyamatos gyűlnek, és gyűlnek.

Kerstin Gier belopta magát a szívembe ezzel a három kötettel, és alig vártam, hogy újra olvashassak tőle. Míg a Silber-trilógia kevésbé fogott meg, az új megjelenés gyönyörű borítója azonnal levett a lábamról, és alig vártam, hogy végre a szerkesztésből a polcomra kerüljön a magyar változat.

Már a címe is tökéletes.

te felismered a medvét?

Egy könnyed, vicces történetre számítottam. 

Ami megnevettet, elgondolkodtat, és bevezet a hoki rejtelmeibe.

Csak olvastam és olvastam.

A történet vitt magával, dédelgetett, ám valahol mélyen ott lapult bennem az a feszültség érzés, hogy valami történni fog.

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

"Egy márciusi késő este egy tinédzser fogott egy dupla csövű sörétes puskát, kisétált az erdőbe, odanyomta a fegyvert egy másik ember homlokához, és meghúzta a ravaszt.

Következzék hát a történet, hogyan jutottunk el idáig."

Amikor a kezdet ilyen, vajon milyen a vég?

a perkinsi hepiend

Három történet az első szerelemről. 

A mindent letaglózó, magával ragadó első és igaz szerelemről, ami csak egyszer adatik meg az életben - vagy legyünk kevésbé drasztikusak -, ami csak egyszer adatik meg fiatal korunkban. 

Az a szerelem, amelyet már az első pillanattól érzel, és nem tudod kiverni a fejedből. 

Én is megtapasztaltam ezt a fajta szerelmet. 

Tizenegy éve - huh, öreg lennék? 

egy rövidfilm bemutató margójára

Előfordult már Veletek, hogy megtetszett egy szereplő?

Hogy a mindennapjaitok részévé vált, és néha már majdhogynem emlékeztetni kellett magatokat a tényre, miszerint ő egy kitalált karakter?

Előfordult már, hogy egy fiktív történet szereplője megdobogtatta a szíveteket?

Hogy úgy éreztétek, ha létezne, ő lehetne az igazi?

Előfordult már, hogy a fejetekhez kaptatok a kavargó gondolatok miatt, amik egy-egy könyv szereplői körül jártak és jártak, meg nem álltak?

Számomra az első nagy képzeletbeli szerelem egy rendkívül különleges történt apropóján alakult ki:
A vándorló palota. 💛
Miyazaki Hajao remekbe szabott rendezése, amit mindenkinek ajánlok. Még ma is libabőrös leszek tőle, és nem csak azért, mert belehabarodtam az egyik szereplőbe.

Azóta megéltem pár könyves borzongást.

Egy-két szeretni való karaktert, akiket szívesen megismernék a valóságban is.

Úgy mondanám, rajongó típus vagyok.

Képes vagyok fellángolni valami kapcsán, majd észhez kapni és visszafogni a lángjaimat. De a visszafogáshoz idő kell, addig pedig...

Hogy miért beszélek itt össze-vissza rajongásról, lángolásról, és viszonzatlan, egyoldalú szerelem-féleségről?

Mert ennek köszönhetően jutottam el életem első magyar rövidfilm bemutatójára.

kegyetlennek kegyetlen

A moly.hu egy igazi csoda.

Le sem tudom írni, mennyi mindent köszönhetek neki. Hány különleges személyt, hány kihagyhatatlan olvasmányt. És milyen sok új tudást. Egy újabb játéknak köszönhetően ismerkedtem meg azzal a könyvvel, ami most igaz kegyetlenséggel bánik velem.

Mert csak 2019. január 8-án jelenik meg a második része. Eredeti nyelven.

Pedig én úgy érzem, nem tudok addig várni.

Nem bírom ki.

Ez már emberkínzás.

De induljunk az elejéről.

Feladat: Olvass 2018-ban populáris könyvet!

Lola - második felvonás

Vannak történetek, melyek halk kuncogásra késztetnek.

Vannak történetek, amik felvillanyoznak.

Vannak történetek, amikbe egyszerűen szerelmes lesz az ember.
Vannak történetek, melyek visszarepítenek a múltba.

Anna Oliphant végzős évében azt hittem átéltem a legmélyebb hullámvölgyeket, és legmagasabb hullámhegyeket, ám megismerkedtem Lola Nolannel.

Egy lánnyal, aki nap nap után teljesen új oldalát mutatja meg a világnak. A színek és parókák dominálta mindennapok azonban felborulnak, amikor a szomszédba új család költözik. Pontosan, egy család visszaköltözik.

Ti hogy álltok az első nagy szerelemmel?
No, és az első nagy csalódással?
Az érzéssel, amikor minden levegő kiszorul a tüdőből.
Amikor mintha minden összeomlana.
Mintha tényleg darabokra törne az ember szíve,

és hirtelen úgy érzi, egy rémálomba került, ahonnan nincs menekvés?

egy Kepes - több Kepest!

Nemrég, amikor könyvtárba mentem, apukám arra kért, hozzak ki neki egy Kepes András könyvet.

Jó - gondoltam, és kikerestem a polcokon a kérdéses kiadványt. Hazahoztam, elolvasta, tetszett neki.

Nagy figyelmet nem fordítottam rá, örültem a ténynek, hogy jó könyvet hoztam, és kész.

Aztán kiderült, hogy Kepes András Szegedre látogat, és én is kaptam jegyet az előadására.

Őszinte leszek, hallottam már róla, de nem olvastam egy könyvét sem, és nem igazán vagyok tisztában a munkásságával.

Az előadás kezdetekor izgultam, milyen lesz, a Boncz Géza terem tele volt érdeklődőkkel.

És megjelent Kepes András, szakállal.

El is sütötte azonnal az első poént ezzel kapcsolatosan, amitől kicsit az én izgalmam is felengedett.

Aztán elkezdett sztorizgatni.

Mesélt a régi idők kávéházi beszélgetéseiről. 

A kávéházban az a jó, hogy az ember nincs otthon és még sincs levegőn.

Majd jöttek az anekdoták.

Ez van az anekdotákkal - lehet, hogy nem igaz, de sokkal jobb, mint a valóság.

A rengeteg történet.

Anna - második felvonás

Vannak könyvek, amik magukkal ragadnak.

Vannak, amik arra késztetnek, gondold újra az életed.

Vannak, melyek reményt adnak.

Vannak, mik mosolyra fakasztanak egy szomorú időszakban.

Vannak sorozatok, amik új energiákkal töltenek fel.

Vannak sorozatok, melyek megjelenésére izgatott vársz.

Vannak sorozatok, mik lezárultnak, számodra mégis újdonságokat rejtenek.

Vannak sorozatok, amelyeket sosem felejtesz el.

A könyvek más-más élethelyzetben, más-más jelentéssel bírnak, új üzenetet hordoznak magukban.

Minden olvasó azt látja meg a sorok között, amire éppen szüksége van.

az Első a krimi koronázatlan királynőjétől

Tapasztaltátok már, milyen jó elmenekülni egy könyv lapjaiba? 

Hogy ki tud menteni a hétköznapi melankóliából egy történet, egy idegen meséje? 

És hogy egy mese mennyire szíven tud ütni?

Én most menekülök.

Nem feltétlen azért olvasok, hogy örömet okozzon, inkább azért, hogy máshol legyek.

Máshol, ne a saját világomban, ne a saját életemben, mert most minden fáj, és minden szomorú.

Erőn felül kell teljesítenem, hogy mosolyogjak, nevessek, viccelődjek másokkal. Nagy levegőket kell vennem ahhoz, hogy normálisan tudjak viselkedni.

Menekülök.

A valóság széthullik körülöttem, és csak a könyv marad.

A szereplői, a története, az események, a váltakozó jelenetek.