Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, nem igazán értettem, miről is van szó pontosan.
Kik azok a Lordok?
Mik az Ikonok?
Kik a Maradékok?
És azáltal, hogy még a századik oldalnál sem voltam tisztában az alaptörténettel, és azzal, hogyan jutott el a bolygó a kitalált jövőbe, olvastam tovább, és vártam, hogy megvilágosodjak.
A megvilágosodás azonban tovább váratott magára.
Még a kétszázadik oldalnál is kétségeim voltak afelől, hogy értem a dolgok állását, a történéseket, a szereplőket. Kicsit úgy éreztem magam, mintha én is abban a bizonyos ködben tapogatóznék, ami a világra telepedett rá a könyvben.
Semmit nem láttam tisztán.
Az írónő neve nagyon ismerős volt, mégis alig tudtam rájönni, honnan. Aztán nagy nehezen leesett, ahogy a könyvespolcom nézegettem, hogy a Beautiful Creatures társírónőjéhez van szerencsém.
Úgy tűnik, az Ikonok ereje és a Lordok hatalma elől nincs menekvés.
Vagy mégis?
Doloria Maria de la Cruz, vagy egyszerűen csak Dol, távol él a nagyvárostól, melyet az egyik Ikon irányít. Legjobb barátja, Furo Costas, röviden Ro, a legfontosabb személy az életében, akire mindig támaszkodhat és akitől bármilyen helyzetben segítséget remélhet. A Misszió ahol mindennapjaikat élik azonban nem olyan biztonságos, mint gondolják.
A Lordok hatalmával szimpatizáló katonák, a Szimpák eljönnek Dolért.
De miért kell nekik egy 17 éves lány?
Mert Dol, ahogyan Ro is Ikon Gyermek.
Az Ikon Gyermekek sajátosságai, különleges képességeik mellett, az alkarjukat díszítő pöttyök. Dolnak egy, Ronak kettő.
Dol tehetsége az emberek érzékelésében mutatkozik meg - egy érintéssel képes felfedni bárki titkait, bár néha elég az is, ha csak az illetőre koncentrál.
Ro személyisége ennél erőteljesebb képességet hordoz magában - ereje hatalmassá válik, és Dol nélkül megállíthatatlan dührohamok törnek rá, ha szerettei vagy saját élete a tét.
Eddig azért engem nem varázsolt el a dolog...
Miután Dolt elkapják a Szimpák, és Ro a megmentésére siet, a történések balul sülnek el: Dol megbízik Lucas Amare személyében, aki nem más, mint a világot irányító nagykövet fia.
Elkerülnek a Santa Catalina Erődítménybe, ahol kísérletek alanyokká válnak.
Itt már mondanám, hogy izgalmasabb a dolog, de még mindig nem értem pontosan, kik a Lordok, mik az Ikonok, és mi olyan nagy cucc ebben az egészben.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy megkezdődik az igazi bonyodalom.
Lucas Amare, a negyedik és Timora Li, a harmadik Ikon Gyermek is kiemelkedő szerephez jut a történetben, amely eddig sem volt kristálytiszta, és a plusz karakterek által csak még több kérdés merült fel bennem az egész elképzeléssel kapcsolatban.
De a regény fő kérdése azt hiszem, az lenne, hogy: vajon képes négy fiatal elpusztítani az Ikonokat, és megmenteni a világot a Lordok hatalmától?
Értékeljünk!
Az alapgondolat annyira nem egyedi: földönkívüli lények érkeznek, és elfoglalják a világot. Technológiájuk túl fejlett az emberiség tudásához képest, ám mégis van pár olyan ember, aki képes lehet a megszállók kiiktatására. Ez a pár ember természetesen tök fiatal.
A szerelmi háromszög sem maradhat ki a történetből, amiben a lány szereplő totál döntésképtelen, és nem tudja elhatározni magát egyik fiú mellett sem, így inkább szenved, és szomorú szemekkel néz.
Rendben, ez utóbbi meglátásom kissé durvának tűnhet, ám tényleg nem szeretem a szerelmi háromszögeket. Tessék dönteni, aztán haladjunk tovább! Nem?
Közben persze ott az ember, aki teljesen fekete karakter, mérhetetlenül gonosz, és semmi jó tulajdonsága nincs: Catallus ezredes. Őt mindenki utálja, és nem csak azért, mert a Szimpák egyik magas beosztású tisztje.
És természetesen egy sorozatról beszélünk.
A könyv hátsó fülszövege azzal próbálja felhívni a tudatlan olvasók figyelmét, hogy "az Éhezők Viadala rajongói új kedvencet avathatnak".
Sajnos, azt kell mondanom, hogy én nem avattam új kedvencet.
Nem volt benne egyéniség.
Számomra ködös volt a jövő, hogy mégis hogyan jutottunk oda, ahova.
A szereplőket alig ismertem meg, így nem is tudtam megkedvelni őket.
Igaz, Dol ennyi szerepléssel is idegesített kicsit...
Ami a négy főszereplő háttértörténetét illeti, azt sem értem még, mivel kb. nem derült ki semmi.
Én tényleg sajnálom, de ez a Vörös Pöttyös nem nyert meg.
Pedig állítólag lebilincsel.
Azt kell mondjam, Margaret Stohl jobban teljesített csapatban, Kami Garcia írónővel, mert ez a regény az Éhezők viadala nyomába sem ér.
Na de, még mindig azt kell mondanom, hogy lehet nekem nem jött be ez az iromány, de Nektek meg pont egy új kedvenc lesz. Szóval, nyugodtan adjatok neki egy esélyt, és alkossatok saját véleményt! ;)
Legközelebb remélem valami pozitívabb értékelést tudok hozni.
Puszi,
Patyi ;)
Lucas Amare, a negyedik és Timora Li, a harmadik Ikon Gyermek is kiemelkedő szerephez jut a történetben, amely eddig sem volt kristálytiszta, és a plusz karakterek által csak még több kérdés merült fel bennem az egész elképzeléssel kapcsolatban.
De a regény fő kérdése azt hiszem, az lenne, hogy: vajon képes négy fiatal elpusztítani az Ikonokat, és megmenteni a világot a Lordok hatalmától?
Értékeljünk!
Az alapgondolat annyira nem egyedi: földönkívüli lények érkeznek, és elfoglalják a világot. Technológiájuk túl fejlett az emberiség tudásához képest, ám mégis van pár olyan ember, aki képes lehet a megszállók kiiktatására. Ez a pár ember természetesen tök fiatal.
A szerelmi háromszög sem maradhat ki a történetből, amiben a lány szereplő totál döntésképtelen, és nem tudja elhatározni magát egyik fiú mellett sem, így inkább szenved, és szomorú szemekkel néz.
Rendben, ez utóbbi meglátásom kissé durvának tűnhet, ám tényleg nem szeretem a szerelmi háromszögeket. Tessék dönteni, aztán haladjunk tovább! Nem?
Közben persze ott az ember, aki teljesen fekete karakter, mérhetetlenül gonosz, és semmi jó tulajdonsága nincs: Catallus ezredes. Őt mindenki utálja, és nem csak azért, mert a Szimpák egyik magas beosztású tisztje.
És természetesen egy sorozatról beszélünk.
A könyv hátsó fülszövege azzal próbálja felhívni a tudatlan olvasók figyelmét, hogy "az Éhezők Viadala rajongói új kedvencet avathatnak".
Sajnos, azt kell mondanom, hogy én nem avattam új kedvencet.
Nem volt benne egyéniség.
Számomra ködös volt a jövő, hogy mégis hogyan jutottunk oda, ahova.
A szereplőket alig ismertem meg, így nem is tudtam megkedvelni őket.
Igaz, Dol ennyi szerepléssel is idegesített kicsit...
Ami a négy főszereplő háttértörténetét illeti, azt sem értem még, mivel kb. nem derült ki semmi.
Én tényleg sajnálom, de ez a Vörös Pöttyös nem nyert meg.
Pedig állítólag lebilincsel.
Azt kell mondjam, Margaret Stohl jobban teljesített csapatban, Kami Garcia írónővel, mert ez a regény az Éhezők viadala nyomába sem ér.
Na de, még mindig azt kell mondanom, hogy lehet nekem nem jött be ez az iromány, de Nektek meg pont egy új kedvenc lesz. Szóval, nyugodtan adjatok neki egy esélyt, és alkossatok saját véleményt! ;)
Legközelebb remélem valami pozitívabb értékelést tudok hozni.
Puszi,
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése