2013. március 30.

Marcus Lord: T, mint Testvériség




Mára egy olyan pályázót szeretnék bemutatni az Aranymosásból, aki már pozitív lektori jelentést is kapott. Így talán kicsit nagyobb lelkesedéssel tudjátok elolvasni a kis regényrészletet, mivel nagyobb az esély a kiadásra, vagyis a mű folytatásának megismerésére.




Marcus Lord: T, mint Testvériség című történelmi regényére esett a választásom.
Igazából nekem a címe tetszett meg nagyon, felkeltette az érdeklődésem. A másik ok, hogy szeretem a történelmet, érdekes dolgok kerülhetnek elő a háttérsztorikból. Ám ez a könyv mégsem egy igazi történelmi regény.
A történet nagy része nem valós tényeket dolgoz fel, hanem azokat inkább megváltoztatja akár időben, akár térben, akár személyében. Mindezt azért, hogy egy érdekes, magával ragadó és elgondolkodtató történettel járuljon elénk.
Amikor ezt olvastam az első gondolatom az volt, hogy akkor melyik adat igaz és melyik nem? Honnan tudom majd, hogy igazi történelmi eseményt olvasok e, vagy egy kitaláltat? Őszintén szólva, szerintem ez nem számít. Úgy kell ezt a könyvet is olvasni, mint minden mást: elkezded és belemélyedsz.
Már a részletben is három különböző helyszínnel és idővel találkozunk: 1961 - Rouen, 1962 - New York és 1462 - Balkán.
Az első szakaszban egy jósnő tűnik fel a városban, ám ez nem okoz nagy megmozdulást a városban. Ám megtudhatjuk, hogy 1961. május 2-án Angers-ben egy szörnyűség történt.
A második szakasz 1962. május 2-án játszódik, vagyis egy évvel a normandiai szörnyűség után, de most New Yorkban. Vajon kapcsolódik valahogy egymáshoz a két esemény és a helyszínek? Két rendőr néz egy látszólag részeg embert, és várják, hogy átlépje a körzethatárt, és már ne az ő gondjuk legyen.
A történelemből tudhatjuk, hogy minden mindennel összefügg... Ezek a történések mégis hogyan?
A harmadik szakasz a legeseménydúsabb, és a legfélelmetesebb is egyben. Egy csata végén a hadifoglyok között találjuk magunkat, ahol a szultán kimondja az ítéletet: miután neki 140 emberét végezte ki az ellenség, ő háromszor annyin fogja ezt megtorolni. Itt végre megismerkedhetnünk egy igen fontosnak tűnő szereplővel, Cirbannal. Vajon ő fontos szerepet játszhat majd a műben? És hogy válhatott egy olyan szörnyű ember hadnagyává, mint Vlad?
Nagyon sok kérdés merült fel bennem a részlet olvasása közben, de nekem nagyon tetszett! A leírások olyan jól sikerültek, hogy el tudtam őket képzelni, összeszorult a gyomrom is tőlük. Hihetetlen precizitással írta le a történéseket, mintha maga a szerző is ott lett volna.
Tetszik, kifejezetten tetszik. És tovább olvasnám!

Ti hogy vagytok vele?
Itt el tudjátok olvasni. Szerintem érdemes kicsit megismerkedni Marcus Lorddal :)



Marcus Lord. Sajnos miután beírtam a keresőbe túl sok találatot kaptam, de azt hiszem megtaláltam a nekünk megfelelőt is. :) Egy műve már jelent meg korábban, pontosabban 2008-ban. A címe: Szerelmem, Tel Aviv.
"Az évtized talán legpörgőbb regénye, ami részint Tel-Avivban, részint viszont Gázavárosban, a Jasszer Arafat halála utáni képlékeny időszakban játszódik." 
"A több cselekményszálon futó, sodró lendületű könyv egy darabka igazi Közel-Kelet. Akció, kaland, feszültség, utánozhatatlan atmoszféra."

Nekem elég jónak hangzik... :)
Ezt is érdemes lenne elolvasni! :)



Köszi, hogy elolvastad a mai bejegyzést is! Remélem, hogy sikerült kicsit felkeltenem az érdeklődésed a regény iránt :)

Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése