Ikon Gyermekek, mentsétek meg a világot!

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, nem igazán értettem, miről is van szó pontosan.

Kik azok a Lordok?

Mik az Ikonok?

Kik a Maradékok?

És azáltal, hogy még a századik oldalnál sem voltam tisztában az alaptörténettel, és azzal, hogyan jutott el a bolygó a kitalált jövőbe, olvastam tovább, és vártam, hogy megvilágosodjak.

A megvilágosodás azonban tovább váratott magára.

Még a kétszázadik oldalnál is kétségeim voltak afelől, hogy értem a dolgok állását, a történéseket, a szereplőket. Kicsit úgy éreztem magam, mintha én is abban a bizonyos ködben tapogatóznék, ami a világra telepedett rá a könyvben.

Semmit nem láttam tisztán.

Margaret Stohl: Icons - Ikonok

Álomjárás egy kedvenc íróval

Amikor legutóbb Libba Bray regényt olvastam, három bejegyzés is készült belőle.
Most nem voltam ennyire élelmes, mert mikor nekiálltam a több mint hétszáz oldalas olvasmánynak, rá kellett jönnöm, hogy bármennyire szörnyű is, nem emlékszem minden egyes történésre kristálytisztán az előző részből.

Addig eljutottam, hogy Evangeline O'Neill nem tartozott a kedvenc karaktereim közé úgy, ahogy Isaiah Campbell. Azt is fel tudtam idézni, hogy a történet a Látók köré épül, akik valamilyen különleges képességgel bíró emberek: például tárgyolvasók, álomjárók.

Az első rész, The Diviners - A Látók címmel jelent meg, számomra majdnem ugyanolyan elrettentő oldalszámmal, mint a második. Ám mivel az elsőt is elolvastam, és nem emlékszem, hogy szenvedtem volna vele, valamint Libba Bray a kedvenc íróim egyike...

Úgy döntöttem, miért is ne?

Vágjunk bele!

Park bolondulásig

Véget ért egy újabb sorozat.

Hogy őszinte legyek, nem mindig szeretem a sorozatokat, de azt hiszem, ezt a nézetem már korábban kifejtettem. Vannak a sorozatok előnyei, hátrányai.

Ez a regényhármas már eleve különleges, hiszen nem három részből áll, annak ellenére, hogy három kötetben jelent meg, hanem összesen kettőből, plusz egy másfeledik kötetből.

Trónok harca Nielsen tollából

A sorozatoknak vannak előnyei és hátrányai.

Hátrány számomra, hogy általában akkor jövök rá, hogy épp egy trilógia első részét olvasom, amikor már az utolsó oldalakon tartok, és a sztorinak közel sincs vége.

Előny, hogy hosszabb időn át élvezhetem a megszeretett karaktereket - persze, ha megszeretem őket egyáltalán.

Ma egy olyan regényről szeretnék beszélni, amely egy trilógia befejező kötete.

Már az első rész is magával ragadott. Úgy éreztem, hogy kategóriájának éke, izgalmas, csavaros történet, amely megéri a figyelmet. A címével ellentétben semmi hamis nem volt benne, igazi élmény volt olvasni.

A második rész a kalózokhoz vitt el, a megismert karakterek egy újabb arcát feltárva, miközben a szerelmi szálak is tovább bogozódtak. Az egészben nekem a legjobban az tetszett, ahogy a főszereplő egyre jobban ért meg a szerepére, ahhoz, hogy felnőtté váljon, és elfoglalja a neki szánt helyet a történetben.

És aztán most a kezeim közé került a harmadik rész.

Alig mertem belekezdeni.

Majd alig tudtam letenni.

Csak olvastam, és olvastam, majd egyik hajnalban arra lettem figyelmes, hogy már alig van a könyvből. Még egy fejezet és leteszem, ne legyen olyan hamar vége.

Mindig van egy pótkerék?

Be kell valljam, nehezebb volt visszaszoknom a hétköznapokba, mint gondoltam.

Saját magamban nem vettem észre igazán a változást, azt, hogy valami, valamilyen oknál fogva más lett. Csak az tűnt fel, hogy valami hiányzik.

Olvastam könyveket.

Voltak, amik nagyon tetszettek.

Voltak, amiket be sem tudtam fejezni, annyira kiakadtam a fordítás és szerkesztés minőségén, vagy épp a történet furaságán, és értelmetlenségén.

Mert hogy olvastam ám egy remek Böszörményit, már megint. Egy felet, pontosabban :)

És olvastam egy olyan regényt is, amely habár fiatalabb korosztálynak szól, elrepített a görög istenek fénykorába és megnyerő történetfolyásával, írói stílusával, kedves karaktereivel és különleges témájával egy remek élménnyel gazdagított. Bessenyei Gábor A jövő harcosai című művét is szerettem volna ajánlani, de valahogy mégsem történt meg.

Ám most kicsit megráztam magam.

És úgy döntöttem, hogy hiányzik a régi Patyi.

Úgyhogy, keressük is meg!

Kezdjünk is bele ebbe egy olyan regénnyel, amelyet egy igazi vlogger-tanárnő írt. 

Kody Keplinger 17 évesen írta meg a ma bemutatásra kerülő könyvét, amely Magyarországon a Vörös Pöttyös kategória könyvei között jelent meg. Mára, amellett, hogy egy írói iskola tanárnőjeként foglalatoskodik, sok közösségi média oldalon jelenik meg és diskurál divatról, ad sminkelési tanácsokat vagy épp oszt meg véleményt a mai szépségideálról, a pozitív testkép fontosságáról.

Regényében is felvetül a kérdés, hogy vajon mi fontosabb: az, mások mit gondolnak rólunk vagy az, mi mit gondolunk magunkról? Mennyire meghatározó egy ember, egy középiskolás életében a beskatulyázás? Meg lehet változtatni mások rólunk alkotott képét, egyáltalán szükséges-e megváltoztatni, míg mi bízunk saját magunkban?

Ne ijedjetek meg, nem egy nagy lelkizős regényről van szó. Egy olyan történetről inkább, amely míg olvastatja magát, felnyitja olvasói szemét bizonyos nagy igazságokra.

Randi-mentes övezet

Ha őszinte szeretnék lenni, be kell vallanom, hogy elgondolkoztam a randin. 

Mármint, hogy elengedjem-e a főszereplőt a randira. De amúgy az apjától kért engedélyt és nem tőlem, így igazán nincs is beleszólásom.

Na de, nézzük a mai kiszemeltet ;)

Az első On Sai regényemhez hatalmas reményeket fűztem.

Nem tetszett a könyv sötét borítója, a dombornyomással, a fura kékkel, meg úgy a betűtípussal sem.

Ám mégis elkezdtem olvasni, mert annyi jót hallottam már On Sai regényeiről.

Te meddig mennél el, hogy önmagad lehess?

Arrébb kell tennem.

Túl közel van hozzám.

Nem akarom, hogy a közelemben legyen, amikor elalszom.

Egyszerűen, ahogy a könyv a látószögembe kerül, furcsa érzés fog el. A gyomrom összeszorul, és gombócot érzek a torkomban is. 

Pedig, hogy őszinte legyek, eddig bármilyen könyvet olvastam, nem tudtam nélküle aludni. Mielőtt álomra hajtottam volna a fejem, még pár oldalon keresztül álmodoztam egy másik világban, majd fejem mellett a könyv borítóival lezárt mesevilággal együtt pihentem én is. Ám amikor első este a fejem mellé teszem ezt a regényt, nem tudok elaludni. Egyre arrébb és arrébb húzódom, amíg már majdnem leesek a saját ágyamról.

A kis asztalra teszem nem messze tőlem, a szélére. De ott sem jó. Mintha érezném azt a furcsa kisugárzást, amit már azóta, hogy a könyvesboltban a kezembe vettem.

Amikor beléptem a boltba, azonnal egy adott polc felé vettem az irányt, ám végül segítséget kértem az eladóktól, és egyikük, hosszas töprengésem megtörve, és engem kisegítve, rámutatott erre a könyvre.

- Ez tetszeni fog! - mondta teljes bizonyossággal.

Nem mindennapi regény, leginkább a feldolgozott témát tekintve.

Amikor a gonosz felemelkedik!

Már amikor elkezdtem olvasni, magával ragadott. Valamiért mégis abbamaradt az olvasása.

Az elfoglaltságok miatt talán.

A tény miatt, hogy most már tíz óra különbséggel kell megbirkózni.

Nem tudom.

Csak azt tudom, hogy tegnap elővettem kis Kindlem, és elkezdtem olvasni.

És aztán csak olvastam.

Olvastam.

Amikor az ágy kényelmetlenné vált, lefeküdtem a földre.

Amikor a föld elkezdte nyomni a hátam, visszaültem az ágyra.

Amikor az ülés sem volt az igazi, újra lefeküdtem az ágyra.

És ez a körforgás ment egy darabig.

Harc a természettel a józan észért

Mostanában nem sok időm jutott az olvasásra.

Nem tudom, miért.

Készültem a feladataimra, szervezkedtem, és mire estére hazakerültem, már olyan fáradt voltam, hogy nem volt erőm bekapcsolni a gépemet, és a szerkesztést olvasgatni.

Aztán ma felébredtem, és úgy éreztem, Ennyi volt! Nem bírom tovább! El kell olvasnom a hátralévő oldalakat!

Még majdnem a könyv fele hátravolt, mégis befejeztem.

És nem bántam meg.

Angyalok, maradjatok a helyeteken!

Valamilyen oknál fogva a legutóbbi olvasmányomra igen nehezen találtam rá.

Legalább tíz könyv kivonatát letöltöttem, mire egy mellett sikerült döntenem.

Az alapsztori, ami az ingyen elolvasható pár oldalból kirajzolódott az volt, hogy az angyalok alászálltak a mennyekből, miután ellenszegültek a Teremtőnek, és az emberek világát saját kis játszóterüknek tekintik.

Ez a gondolat igen érdekesnek tűnt számomra: megtudni, miért szegültek ellen a Teremtőnek, miért gondolják, hogy hazudott nekik, hogy hogyan szálltak alá, miért van annyi sérülésük, és mégis hogyan élnek a bolygón?