2013. május 18.

Sarwat Chadda: Az ördög csókja

Van amikor csak úgy jön az ihlet egy kicsit irodalmibb bejegyzéshez, van amikor pedig el akarom mesélni nektek az élményem csak úgy simán, a saját szavaimmal, semmi ömlengéssel.
Az utóbbi leírás szülötte most ez a bejegyzésem is, vagyis most még úgy érzem, aztán ki tudja mi lesz belőle?
A mai könyv: 
Sarwat Chadda: Az ördög csókja

Ami először megfogott a könyvben?
Nem más, mint az író neve! De komolyan! Nekem nagyon megtetszett a neve, olyan különleges, nem valami szokásos angol-amerikai: Sarwat Chadda.

Bár már a neve is igen különleges és érdekes személlyé tette számomra, a képek alapján, amiket róla találtam, kicsit olyan érzésem lett, mint mikor az ember személyit csináltat. Valahogy mindig úgy sikerül a kép, mintha egy börtöntöltelék lenne az ember. Ismerős az érzés? :) Ám Sarwat Chadda szerencsére nem az, hanem egy nekem igen szimpatikus író :)
Hogy mit lehet róla tudni? Kínától Guatemaláig bejárta az egész világot. Elveszett Mongóliában, Nepálban egy fára kellett menekülnie egy rinocérosz elől, Tibetben pedig a kínai rendőrség vette üldözőbe. A rengeteg kaland során, amit átélt, olyan legendákkal, régi mondákkal, mesékkel ismerkedett meg, amelyekben tízfejű démonok is szerepeltek, nem is beszélve a kékbőrű hősökről.
A világ körüli útja során megismert történetek adtak neki ihletett a könyvei megírásához. Hogy pontos legyek, ezek a lények leginkább egy másik sorozatában jelennek meg, amelynek címe Ash Ministry. A címre kattintva megnézhetitek az író bemutatóját saját könyvéről! :)
Na de térjünk rá a bejegyzés valódi tárgyára!

Az ördög csókja főszereplője egy lány, Billi SanGreal. Ám ő nem egy átlagos 15 éves, mivel az apja a Templomos Lovagok Nagymestere, akinek az a feladata, hogy megvédje az embereket a rájuk leselkedő gonosztól. Ebbe a harcba kerül bele Billi is, barátjával, Kay-jel, az orákulummal.
Maga a történet egy számomra igen erős felütéssel kezdődik. Billi épp a beavatási próbán vesz részt. A feladata, hogy megöljön egy démont. Ez könnyűnek hangzik, nem igaz? Kés a szívébe, és kész! De ez a démon egy kisfiú testét szállta meg, aki nem is olyan régen hunyt el, miután elrabolták. Billi nagy szerencséje, hogy apja, Arthur a segítségére siet amikor a lány nem tudja elfojtani az együttérzést a kisfiú láttán.
Bár a próbán sikeresen átmegy, mégis képtelen elfogadni ezt az életet. Az iskolában mindenki azt hiszi, hogy az apja megölte az anyját, rajta pedig mindig újabb és újabb karcolások, vágások és zúzódások vannak az edzésektől. Hogy mondhatná el a többieknek, hogy az anyját egy démoni szerzet ölte meg, ő pedig a köztudatban már rég feloszlott Templomos Lovagrend egyetlen női tagja?
Kay, Billi legjobb barátja volt korábban, ám mivel ő orákulum, a képzését Jeruzsálemben folytatták, elszakítva őket egymástól. Mire a fiú visszajön, teljesen megváltozik. Nemcsak külsőre, magasabb és erősebb lett, de belsőre is. Már képes uralni a képességét, és ennek köszönhetően sokkal magabiztosabb is.
Egy közös gyakorlás során viszont Kay előveszi a Salamon király kora óta őrzött Elátkozott Tükröt, és felfedi tartalmát. A száműzött Figyelők, kiknek vezetője a Halál Angyala, Mihály mind e Tükörbe vannak zárva, és egyetlen cél lebeg a szemük előtt: szabadulás.
Billi a bezárt Figyelők láttán, és később történetük hallatán elmenekül a gyakorlóhelyről és hazaindul. Az úton viszont megtámadják, de szerencséjére egy fiú a segítségére siet. Ezután pedig haza is kíséri. Mike. Billinek még soha nem volt barátja, főleg nem fiú barátja a Templomosok tagjain kívül, így amikor Mike randevúra hívja, igent mond.
Miközben Billi úgy érzi meglát egy reménysugarat, amely kivezethet viszontagságos életéből, szörnyűségek történnek egy kórházban. Négy gyerek eddig ismeretlen körülmények között meghalt, egyszer csak megállt a szívük. Mind elsőszülöttek voltak. Ez pedig nem jelent más, mint a tizedik csapást.
A Halál Angyala visszatért!
Félelem ide-vagy oda, Billi elmegy a felajánlott randevúra, amiből később egy második randi is kerekedik. Ám nem épp a legromantikusabb. Mike egy hatalmas, még épülő házhoz viszi, és felhívja majdnem a tetejéig. Billi követi.
Hogy ki is Mike valójában? Hogyan állíthatják meg a Halál Angyalát és a tizedik csapást? Billi kiléphet e Rendből? Lehetősége lesz e egy normális életre? Vajon Kay és Billi kapcsolata több, mint barátság, vagy éppen hogy kevesebb?
Minden kérdésre még én sem tudom a választ, de alig várom, hogy feltáruljon előttem az igazság! ;)

Ne habozzatok! Lapozzátok ti is fel ezt a könyvet!

Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése