2013. augusztus 25.

Szerelmi Háromszög / 3

A kis "sorozatom" azért kapta a Szerelmi Háromszög címet, mert az volt az alapötlet, hogy 3 romantikus regényről, kisregényről fogok írni. Ez az elképzelés már a második bejegyzésnél meg is dőlt, mivel ott már két könyvről is beszéltem, így hát, remélem nem bánjátok, ha most megint eltérek kicsit az alapötlettől.
Olvastam egy harmadik könyvet, ami romantikus volt, de hogy őszinte legyek, nem tetszett igazán. Túl erotikus volt, túl nyálas, túl kiszámítható... Minden túl-túl rossz volt benne.
Ám (bár kicsit szégyellem is magam emiatt, mert eleinte hülyeségnek, és gagyinak gondoltam) elkezdtem nézni egy sorozatot. Ez volt a második dél-koreai sorozatom életemben. Igen, jól olvastátok, dél-koreai.
Mit tudhatnak a dél-koreaiak, amit egy amerikai sorozat ne adna meg? Vajon mi a jó bennük? Nem beszélnek viccesen? A férfi szereplők nem lányosak? Egyáltalán vannak ott jó színészek?
Az első ilyen sorozat címe, amit megnéztem: Playful Kiss.

Ezt még májusban néztem. Egyik este unatkoztam, és a moly.hu-n valaki kitette, hogy szerinte egy nagyon cuki sorozat. Megnéztem az első részt. A legeslegelső gondolatom az volt, hogy ez gagyi. A csaj rugdossa a gépet? És a férfi főszereplő? Te atya ég! Ekkora bunkót sem hordott még a hátán a föld! És még sorolhatnám, miket gondoltam, de nem ez a lényeg.
Tovább néztem. Csak úgy heccből, ha már elkezdtem. És megszerettem. Megszerettem? Egyszerűen imádtam!
Nem tudom elmondani pontosan mi tetszett benne annyira. Egy aranyos romantikus történet egy lányról, aki mindent megtenne az általa szeretett fiúért, és egy srácról, aki mindent megtenne, hogy levakarja magáról az őt imádó csajokat :)
Na milyen? Lehet gagyinak hangzik, mégsem az!
Az az szó jut eszembe róla, hogy energia. Az egész történetszálból, a szereplőkből árad egy olyan energia, amely magával ragadja az embert. Alig bírtam ki, hogy ne kezdjem el a következő részt, amint egynek vége volt.
Egy olyan pozitív szemlélete van az egész történetnek, ami jó hatással van a nézőire. A szereplők még a legnehezebb pillanataikban is próbálják meglátni a boldogságot, a jó dolgokat. Szerintem mindenkinek ezt kéne tennie! Megpróbálni boldognak lenni. Hisz ez a legfontosabb az életben.


Talán ezért tetszenek ezek a sorozatok. Mindkettő a kitartás egy példáját állítja elénk. Lehet, hogy itt épp a szerelem mellett állnak ki a szereplők, vagy a családjuk mellett, ám az igaz életben is nagyon sok minden mellett ki kell állnunk, és ki kell tartanunk!
Számomra az élet mozgatóeleme a pozitív szemlélet.

Ez szövi át a második dél-koreai sorozatot is, amit nemrég fejeztem be. Érdekessége, hogy Yoko Kamio egyik japán mangáján alapszik. Boys over Flowers.

Az alaptörténet szerint Dél-Korea legnagyobb vállalata a Shinhwa Csoport, amely nemcsak a gazdaságban játszik nagy szerepet, hanem az oktatásban is. A leggazdagabbak gyerekei kerülhetnek be a Shinhwa óvodába, iskolába.
Ám a főszereplőnk kivétel. Az édesapja patyolatot vezet, ahol ő is besegít. Egy rendelés miatt a Shinhwa Gimnáziumba kell mennie, ahol megmenti egy épp a tetőről leugrani készülő fiú életét. Természetesen bekerül a hírekbe, ahol megpróbálják feltárni a fiú öngyilkossági kísérletének okát is. Hogy elhallgattassák a médiát, a Shinhwa Csoport főnöke felveszi Geum Jan Di-t, a főszereplőnket a gimnáziumba.
Itt ismerkedik meg a híres F4-gyel, a leggazdagabb örökösök társaságával, akiknek a vezetője azzal múlatja az idejét, hogy második szégyenít meg, idegesít fel. Amikor Geum Jan Di felemeli a hangját velük szemben, tökéletes célponttá válik.
És itt kezdődik az egész.
Hogy tetszik eddig? Oké, a nevek eleinte furák lehetnek, nekem is nehéz volt megjegyeznem. Ám ez semmit nem von le a sorozatból számomra.
Manapság is nagy probléma a szegény és a gazdagok elhatárolódása és ez ebben a sorozatban is jól kirajzolódik.

És hogy mi ebből a sorozatból a tanulság? Nekem az, hogy soha nem szabad feladni önmagam. Bárki, bármit mond, én úgy vagyok jó, ahogy vagyok! És ez rátok is vonatkozik! :) Úgy vagytok jók, ahogy vagytok! Akinek nem tetszetek így, az meg nem normális! ;)

Ha van kedvetek, meg időtök, nézzetek bele ezekbe a sorozatokba. Az első rész engem egyiknél sem fogott meg igazán, de aztán... Már tudjátok mi történt aztán! :)
És ha esetleg érdekelne még több ilyen sorozat: http://cathsdeen.com/2010/06/24/my-top-ten-asian-dramas-as-of-june-2010/

Legközelebb már könyvvel jövök, ígérem!

Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése