Már a Könyvfesztivál előtt elolvastam ezt a könyvet, csak a nagy forgatagban nem volt időm elmesélni róla a véleményem. Most viszont úgy érzem, ideje bepótolni!
Eleinte az volt a terv, hogy erről a könyvről is írok egy kis ízelítőt, aztán meg pár nap múlva egy értékelést, de a bemutató egyszerűen nem fogalmazódott meg.
Eleinte az volt a terv, hogy erről a könyvről is írok egy kis ízelítőt, aztán meg pár nap múlva egy értékelést, de a bemutató egyszerűen nem fogalmazódott meg.
Igazából ez a Vörös Pöttyös könyv egyáltalán nem hagyott nagy nyomot bennem.
De miről is beszélek? A könyv, amit ma bemutatok és egyben értékelek is nektek Julie Kagawa: Vaskirály című műve.
Már említettem nektek, hogy a fülszöveget nem szoktam elolvasni. Itt nem tudtam megállni...
A történet:
Egy 16 éves lányról kiderül, hogy nem más az apja, mint maga a Tündérkirály, Oberon. A legjobb barátja egyben a testőre. Titkos figyelője pedig a legnagyobb ellensége, Mab királynő fia.
Szerintem ez egy kicsit gagyi, túl sokszor megrágott sztori. De természetesen ez alapján még nem ítéltem el! Mégis az egész könyv olyan, mintha összeollózták volna korábbi történetekből, de még abba sem fektettek túl sok időt, hogy az átvezetéseket kidolgozzák. A három részre osztott könyv első része annyira unalmas volt, hogy azt nem lehet szavakba önteni! A második rész egy fordulattal indult, ami körülbelül 15-20 oldalig tartott, aztán visszaestünk.
A szereplők?
A főszereplőnk, Meghan Chase nekem legtöbbször idegesítő volt. Nincs kifejlődve a karaktere. Össze-vissza sikítozik, aztán hirtelen nagyon bátor lesz, majd megint visszaesik a dilis szőke nő karakterbe. Olyan szereplő, aki nem tesz semmit, minden az ölébe hullik, amikor meg nehézre fordulnak a dolgok, hirtelen mindent rendbe tesz, de persze nem érti, hogy mit csinált, hogyan csinálta, és mi sem érthetjük meg a leírások alapján. Igazából még az is idegesített, hogy Kacor királyt Kacinak becézte.
A hercegünk, Ash még jó karakter lenne: kitartó, erős, Téli herceghez méltón rideg. Ám a fiú és Meghan kapcsolatának alakulása nincs rendesen felépítve. Nincs meg az izgalom, csak sipsz-supsz történik minden. Puck elviselhető. Ő volt az egyetlen, aki meglepetést tudott okozni azzal, hogy csókot kért Meghan-től.
Mégis. Én egy könyvtől kicsit több egyéni hangot várnék. Oberon, Titánia, Mab, Rideg Tom, Kacor király... Valahogy nem az igazi.
300 oldalon keresztül szenvedtem az unalomtól. Kényszerítettem magam, hogy elolvassam, hátha jobb lesz. Nem lett.
Ám! Az utolsó 30 oldal, bár nem volt ebben sem egy izgalmasabb jelenet, tetszett. És amikor Ash megérkezett, hogy elvigye Meghant, úgy éreztem, tudni akarom mi lesz vele.
Egyszerűen hihetetlen! Komolyan mondom ehhez is tehetség kell! Egy könyvnyi unalom után olyan véget írni, hogy el akarjam olvasni a folytatást...? Persze az biztos, hogy most pihentetem egy kicsit és elkezdek valami teljesen mást.
Összegezve: a könyv minden eddig olvasott YA regény összeollózása idegesítő szereplőkkel.
Ha van egy napod, amin tényleg semmi dolgod és nincs más könyv a közelben, akkor olvasd el!
Tudom, hogy nem valami felemelő értékelés, de tényleg ez a véleményem.
Julie Kagawa-ról annyit szeretnék elmesélni nektek, hogy bár kutyaidomárként dolgozott, amint megjelent az első műve, abbahagyta. Megírta a Vastündérek sorozatot. Még nem döntöttem el, hogy jól tette e vagy sem, hogy ennyire sok részt írt neki. Remélem a második sokkal jobban sikerül!
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése