2014. augusztus 9.

Is Time really Between Us?

Néha úgy érezzük, gondot jelent az idő.
Semmire sem elég, vagy éppen túl sok van belőle, és unalmunkban nem tudunk mit csinálni.

Az elkövetkezőkben egy olyan történetet mutatok be Nektek, mely szerelmi szála egy igen nagy nehézségbe ütközik: az időbe.
Vajon a szeretet tényleg mindent legyőz?
Képes lehet az időt is befolyásolni?

Tamara Ireland Stone: 
                               Elválaszt.Az.Idő
Ne hagyd, hogy az idő kifogjon rajtad! Szerezd be most ;)

A főszerelőnk, Anna középiskolás.
Épp szokásos reggeli futását "hajtja végre", amikor a sportpálya lelátóján meglát egy ismeretlen fiút.
Egy ismeretlen fiút, aki őt figyeli.

Ám mire elhatározza magát, hogy a következő körnél legalább rámosolyog a fura alakra, a srác eltűnik.

Ez még annyira nem érdekes, ugye?
Az már érdekesebb, hogy a hóban a figyelőnek egyetlen egy nyoma maradt: ahol ült. Se odavezető lábnyomok, se onnan elvezető lábnyomok.
Ezt meg, hogyan csinálta?

Anna először azt hiszi, csak képzelte az egészet. Olyan nem lehetséges, hogy egy srác a semmiből huppanjon oda a lelátóra!

Szerencséjére az iskola első napján úgy tűnik választ kaphat a kérdésére.
Új diák érkezett.
Az új diák pedig nem más, mint a figyelő.
Becses nevén, Bennett.

Megismerkedésük nem indul döccenőmentesen, mivel Bennett azonnal le is tagadja a reggeli "nézelődését", és ami még furcsább, igen meglepődik, amikor meghallja Anna nevét.
Ez azért nem számít ritka névnek... Vagy én vagyok eltájolva?

A kezdeti nehézségek ellenére azonban a kapcsolatuk, különböző okoknál fogva (amiket nem mesélek el, hogy maradjon elég izgalom), alakulni kezd és hamarosan komolyabbra fordul.

Összejönnek.

És ezután derül ki az arconcsapós igazság: Bennett képes az időutazásra.
Na nem olyanra, hogy "Akkor ma irány az ókori Róma, holnap meg a dinoszauroszok kora!"
Csak a saját életében tud utazgatni, így lehetséges, hogy 1995-be, amikor is Annával megismerkednek, visszatérhet, mivel akkor ő már kisbaba.

Az időutazás felszínre kerülésével kezdődnek meg a történet igazi izgalmai, és lendületes történései.

Fontos szerepet kapnak még Anna legjobb barátai is a történetben, amelyek hozzájárulnak a szorosabb kötődéshez Bennett-tel.

Na de miért olyan jó ez a Vörös Pöttyös?

Ez a könyv sem egy egyszerű szerelmi sztori: "szerelembe esünk, boldogok vagyunk, összeveszünk, nem beszélünk, kibékülünk, örökké együtt <3"
Akárcsak Justina Chen Headley: Iránytű önmagamhoz című könyve, ez a regény is tanít nekünk valamit.

Nekem azt, hogy bár lehet, hogy nem adatott meg az, hogy 16 évesen megismerjem a Nagy Őt, ám az biztos, hogy bármeddig is várat magára a nagy találkozás, nekem a saját céljaimra, álmaimra kell koncentrálnom és azokat megvalósítani, elérni.
Mivel először mindig magunkat kell megszeretnünk, és elfogadnunk, hogy aztán teljes szívünkkel fordulhassunk mások felé.

Kicsit túl romantikus lett?
Bocsi... De nekem tényleg ez volt, ami a mű elolvasása után úgy jött.

Összességében, szerintem érdemes elolvasni! :)
Ám természetesen, mindenki más az ízlése, szóval... Olvassátok el, és alkossatok róla Ti is véleményt! :)
Aztán pedig, ha van kedvetek, osszátok meg velem!

Puszi,
Patyi ;)

U.i.: Ha érdekel Titeket a könyv vlogos értékelése is, katt ide! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése