2014. augusztus 18.

Enigma, avagy mindennek a kezdete

A blogírás, ahogy azt már meséltem Nektek, igazából a Nővérem biztatására vette kezdetét.
Ám egy másik "hatás" is ért akkoriban, ami miatt úgy éreztem, meg kell osztanom másokkal a különböző könyvélményeimet, így regisztráltam a molyra, és elkezdtem szerkesztgetni a blogomat.

Most azt a könyvet szeretném bemutatni, ami a végső lökést adta.

Egy könyvet, ami egy magyar írónő első regényeként jelent meg a Könyvmolyképző gondozásában.
Egy könyvet, amiről első olvasás után igazán nem tudtam elmondani, miért is tetszett, mi volt benne az a plusz.
Egy könyvet, amely nem más, mint :
Helena Silence: Enigma
Díszítse a Te polcod is! Szerezd be most!
Elsőre olvasásból annyi rémlett, hogy a könyv a szívembe lopta magát.
Emlékeztem persze a szereplőkre, az alapsztorira, és néhány történésre is, mégsem tudtam megmagyarázni, hogy igazán miért jó könyv.

A főszereplő karatere? 
A mindig vidám Zoe miatt? 
Talán a képzeletemben annyira szívdöglesztő Alex tehet róla? 
Vagy az apafigura Victor? 
Talán a nagymamás "etetőgép" Ethel?

Nem tudtam.

És a helyzet az, hogy második olvasás után sem tudom pontosan elmondani, hogy miért annyira jó ez a könyv, de szeretném, ha megismernétek.

Kezdjük az elejéről.

A főszereplőnk, Lena.
Lena szülei egy szörnyű repülőgép-balesetben életüket vesztették, amikor épp egy fontos üzleti útról indultak haza. Édesapja végrendeletének hatására főszereplőnk a soha nem látott nagybátyjához, Victor Wallhoz kell, hogy költözzön.

Érdekesség Lenában, hogy különleges képességgel rendelkezik.
Érző.
Ez azt jelenti, hogy egy tárgy, állat, ember megérintésével láthatja a múltjuk, jelenük, jövőjük, vagy épp élőlényeknél az érzelmeik, gondolataik.

Itt tennék egy kis kitérőt.
Hogy őszinte legyek, ez a különleges képesség első hallásra nem igazán vett le a lábamról.
Oké, érző, na és? Nem valami nagy szám, gondoltam.

Mégis...
A történet már az első oldalnál megfogott.
Helena Silence írói stílusa, ahogyan felvezette a történetet, és ezáltal bemutatást engedett Lena gondolkodásmódjába, félelmeibe, igazi tehetségre vall.

Lena egy egyszerű, hétköznapi lány életét éli, azzal a kis fűszerezéssel, hogy kiskorában elméje egy részét el kellett zárni, így megakadályozva érzői mivoltának elhatalmasodását. Mivel ez az öröklődő kis csoda már sok ősét az őrületbe kergette.

Egy erős trauma viszont sok mindent előhozhat az emberből, és Lenánál titkolt képességeit hozza a felszínre.

Miközben az érintések elől próbál menekülni, a költözés is kezdetét veszi. 
Főszereplőnk nem is számít arra, ami gazdag nagybátyja magángépén esik meg vele: megismerkedik Zoé-val, Victor Wall, avagy ahogy a hiperaktív lány hívja, a Mindenható szomszédjával.
A cserfes lánnyal hamar összebarátkoznak, és ennek a kialakuló barátságnak köszönhetően látja meg először azt a furcsa figurát, akit Alexnek hívnak. Vagyis Zoé bátyját.

A szereplők és a történet kezdetének bemutatása után térjünk át Miért is jó ez a könyv? kérdésre.

Először az írói stílus tetszett nagyon.
Ahogyan a szereplőket, a helyszíneket leírta: sok részletet adott meg, mégis maradt lehetőség a saját képzeletem kibontakoztatására.
A kedvencem helyszínem mindenképp a Csillag-tó. :)

Másodszor a karakterek.
Lena, Zoé, Alex, Victor, Emma és Ethel mind-mind fontos szerepet játszanak a sztori alakulásában.
Annak ellenére, hogy a két főbb szereplő is kedvesnek találtatott számomra, a kedvencem mégis Ethel volt. Az igazi nagymama figura, aki "úgy szeret, hogy etet".

Harmadszor a történetet említeném meg.
A könyvben több szál is fut, illetve fonódik össze egymással. Maga Lena múltja, és mostani élete fontos tényező, ám emellett megismerhetünk sok részeletet Victor, Ethel, Emma és természetesen Alex és Zoé múltjából is. 
Folyamatosan tárulnak fel előttünk az eddigi titkok régi szerelmekről, nagy veszteségekről, és elhagyott gyermekekről.
Nincs idő a figyelem elterelődésére, mindig történik valami.

Talán ezért ennyire jó a könyv.

Szerethető karakterek, unalommentes történetfolyam, és persze egy kis romantika ;)

Összességében mindenképp ajánlott elolvasni.

Akik már ismerik, azoknak azt hiszem jó hírrel szolgálhatok, ugyanis az Enigma sorozatnak indult, és második kötetének kézirata már el is készült. 

Úgy hallottam, a sok-sok oldalon át ívelő történet remek, kitűnő, felejthetetlen folytatása lesz Helena Silence első kötetének.

Alig várom, hogy olvashassam...

Viszont addig is, ismerkedjetek meg Ti is Lena történetével és azzal, milyen az élet érzőként.



Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése