Sokszor elmélkedem azon, hogy ez a könyves blog milyen könyveket is tartalmazzon: csak olyanokat, amik tetszettek? Vagy esetleg csak olyanokat, amiket mindenképpen ajánlanék olvasásra? Netán olyan könyvekről is írhatok, amik nem tetszettek?
Mára egy olyan könyvek hoztam, amelyhez nagy reményeket fűztem, miután láttam, hogy mennyien keresték a Könyvfesztiválon, és hogy mennyire örültek neki, amikor végre megtalálták.
Az csak rátett a reménykedésre egy lapáttal, amikor olvasgatni kezdtem a moly.hu-n található értékeléseket.
Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen
 |
| Alkoss róla saját véleményt! Szerezd be most, és olvasd el ;) |
Női főszereplőnk, Sky nem a megszokott női karakter szerepében tetszeleg, aki kívülről gyönyörű, és úgy tűnik az élete tökéletes, miközben igazából „jaj de szegény sorsa van”.
Hosszas viták után édesanyjával, Karen-nel döntésre jutottak az iskolába járás kérdésében: Sky a végzős évét a városi középiskolában kezdheti meg, elhagyva a magántanári foglalkozásokat, és legjobb barátnőjével, Six-szel együtt élvezve az utolsó gimis évet.
A boldogan dédelgetett tervbe viszont homokszem kerül, amikor Six lehetőséget kap, hogy külföldön kezdje meg végzős évét, és ezt el is fogadja.
Bár Karen minden elektronikai eszköztől eltiltja Sky-t, beleértve a TV-t, laptopot, és a mobiltelefont, Six egy mobillal lepi meg barátnőjét, hogy így tudják tartani a kapcsolatot a tengeren túlról.
Amit még érdemes tudni Sky és Six barátságáról az az, hogy szomszédok, és az este közepén más-más fiúk látogatják meg őket havonta, az ablakukon bemászva. Annak ellenére, hogy Sky esetében csak csókolózásról, és néha némi tapizásról van szó, a fiúk sokkal jobban felturbózzák a két lánynál töltött esték részleteit, miközben az iskolában "menőznek".
Így Sky-ra igen megterhelő, nehéz napok várnak az gimiben.
Nemsokkal az iskola kezdés előtt főszereplőnk úgy határoz, megnézni magának az épületegyüttest, ahova járni fog, a sportpályát, és a gimi környékét. A sportpályán egy igen jó kinézetű fiú fut éppen, teljesen belemerülve a gondolataiba.
Ő lenne a másik főszereplőnk Dean Holder, a titokzatos futó.
Dean nemrég költözött vissza a városba, miután egy évig az édesapjánál lakott. Ennek, az iskolában terjengő "javítóba került a csávó" pletykák helyett az az oka, hogy a fiút igen megviselte ikertestvére, Lessie öngyilkossága.
Ám nemcsak testvére elvesztése fájdítja a szívét, hanem az is, hogy úgy érzi mindkét, általa szeretett lányt elvesztette, egyiküket sem tudta megmenteni. Először Hope-ot, a szomszéd kislányt, akit egyik nap egy kocsi vett fel a házuk előtt, és soha többé nem látta. Majd Lessie-t, akiről nem is tudta, hogy milyen szörnyűségeken megy keresztül nap, mint nap, mert csak annyit látott, hogy a lány boldog, és minden nap mosolygósan kel fel.
Ám egy nap minden megváltozik, amikor egy boltban, vásárlás közben megpillant egy alacsony, barna hajú lányt. Egészen biztos, hogy Ő az, hogy Hope az. Amikor utánaered, hogy megkérdezze a lány már a kocsija ajtajában áll, és értetlenül mered rá.
A neve Linden Sky Davis.
És ez az a találkozás, ami mindkettőjük életében változást hoz.
Igazi amerikai filmbe, vagy mondhatnám úgyis, Vörös Pöttyös könyvbe illően kezdenek el egymással megismerkedni. Először a reggeli közös futások, majd a hétvégi találkozás, az első csókmentes randi, és sok egyéb néha sablonosnak tűnő esemény.
Mégis tetszettek ezek a részek, libabőrös lettem tőlük néha, és nagyon élveztem őket, vártam, hogy mi lesz a folytatás.
Úgy éreztem, igen! IGEN! Ez tényleg egy igazán jó könyv lesz.
Aztán jött a „nagy fordulat”.
Nem tudom, hogy mit is vártam tőle, hogy mi fog kiderülni. Igazából, amikor az első nagyobb visszaemlékezést olvastam, már kezdtek leesni a kapcsolatok. DE.
A regény végére érve úgy éreztem, hogy egy ilyen mélységű dologról igen felszínes könyvet sikerült összehoznia Colleen Hoover-nek.
Az értékélesekben írt érzelmi hullámzások egyáltalán nem érintettek meg. Nem jött át a szomorúság, a szenvedés, a megtörtént szörnyűségek súlya.
Végig vártam azt a pillanatot, amikor végre szó szerint pofon vág a sztori.
Amikor megjön az az érzés, amely Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény című könyvénél. Amikor ráeszméltem, hogy milyen szörnyűségek történtek a szereplőkkel. Amikor ráébredtem, hogy ez tényleg megtörténhet a való életben.
Igen, a feltáruló múlt eseményei tényleg szörnyűek, és megrendítőek, ám mégsem úgy voltak megírva.
Valahogy az a gondolat motoszkált bennem végig, hogy egy ilyen nagyszabású, komoly témát, nem illik ilyen szinten feldolgozni.
Mert ebből mi jött le?
Hogy megtörtént egy lánnyal a talán lehető legrosszabb dolog kiskorában, ám semmi gond, mert van egy helyes, okos fiú, aki kitart mellette, és így kibírja.
Ám mi van azokkal, akik nem ilyen szerencsések? Azokkal, akikkel tényleg megtörtént, és nem állt ott mellettük egy ilyen félisten csávó, hogy támogassa őket? Velük mi történik?
Örülök, ha egy történet happy-enddel végződik, ám néha jobb lenne, ha valósághűbb lenne.
Így talán tiszteleghetett volna a feldolgozott témának.
Nem mondom, hogy ne olvassátok el, hogy ne ismerkedjetek meg a regénnyel.
Inkább azt mondom, hogy ha tehetitek olvassátok el, és alkossatok róla Ti véleményt. Mert attól még, hogy nekem nem tetszett, lehet, hogy Számotokra egy igen megrendítő, és jó regény kerekedik ki belőle.
Puszi,
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése