Van olyan, hogy az ember túl sok könyvet olvas?
Hogy már nem érheti meglepetés egy sztori olvasása közben?
Hogy, ahogy halad a regénnyel egyre több- és több hasonlóságot fedez fel más művekkel?
Remélem, hogy ez nem így van, bár legújabb könyvem olvasása során kicsit így éreztem magam.
Tavi Kata: Nyitótánc
 |
| Olvasd el, és alkoss róla Te is véleményt! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget ;) |
Ezt a könyvet még az Aranymosásos jelentkezők között ismertem meg. Azonnal megtetszett!
Humorosnak, életszerűnek találtam, és nem éreztem azt, hogy "ezt már olvastam?"
Az alapsztori.
Kárpáti Lilla megkezdi a középiskolát. A Sulijegyzetek sorozat első része, a Nyitótánc a kilencedikes év megpróbáltatásait, újonnan szerzett barátságait, összeveszéseit, és táncos fellépéseit, kosaras meccseit tárja elénk sok nevetéssel, valamint folyamatosan cselekményláncolattal. :)
A kedvenc részem az internetre kirakott részletekből az volt, amikor Lilla és az anyukája vásárolni mentek a sulikezdésre. Lilla megállt a polcok előtt, és elkezdte nézegeti a könyveket, annak ellenére, hogy a kötelezők még otthon sorakoztak a polcán, olvasatlanul.
Valamint még tetszett az a rész, amikor Lilla az apukájától vár egy kis támogatást, megnyugtatást az első nap okozta gyomorgörcs ellen.
Ezek a részek voltak azok, amik belopták a szívembe a könyvet, és a szerzőjét is.
A könyv bemutatója december 15-én volt Pesten. Az írónő, Tavi Kata nagyon izgult, és bevallom őszintén, én is! Hogy én miért? Ezt én sem tudom megmondani, de így volt. :)
A vizsgaidőszak miatt nem tudtam azonnal elkezdeni a könyvet, ám amint volt rá időm, kinyitottam és belekezdtem. Ha nekem különleges érzés volt egy, korábban az interneten olvasott könyvet a kezembe fogni, el sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett ez Katának... :) De térjünk a tárgyra.
A borító.
Nekem kicsit túlzsúfolt lett. A kevesebb néha több. Mivel ez egy középiskolásokról szóló sorozat, a "bajuszos srác" a kosárlabdával nem passzol túlságosan egy 15 éveshez, vagy én láttam régen gimnazista elsős fiút? Az ötlet, hogy füzetszerűen oldották meg a borítót, nem olyan rossz, de mivel sehol nem jelenik meg a könyvben, hogy ez egy napló, vagy akár jegyzetfüzet, amibe főszereplőnk, Kárpáti Lilla beleírja gondolatait, így nem értem az összefüggést.
A belső felosztás.
A könyvet hónapokra osztották fel. Ez nem rossz ötlet. Ami zavart az az, hogy míg az első fejezet 10 oldalas, addig a második 86 oldalon át tart. Kicsit arányosabb felosztásnak jobban örültem volna.
Az első-második fejezet.
A kedvenc részem, amiben Lilla és az anyukája vásárolni mennek, és megállnak a könyvespolcnál, teljes mértékben eltüntették. Ez nagy szívfájdalmam, mert szerintem a könyvnek jó része volt, illetve igen nagy szerepet játszott abban is, hogy korábban Nektek is ajánlottam.
Amikor Lilla megérkezik az iskolába, nemcsak az épületet ismerhetjük meg kicsit, hanem az újdonsült osztálytársakat, és a tanárok közül is néhányat.
Bármennyire is próbáltam elhatárolódni a gondolattól, mégis sok helyen újra a Szent Johanna Gimiben éreztem magam.
Ott van Jázmin, aki mindenkinek megmondja a magáét, nem fogja vissza magát, bárkit bánt is meg vele, és kicsit feljebb valónak képzeli magát a többieknél. Akárcsak Leiner Laura Kingája.
Aztán megismerhetjük Grétát, a visszafogott, rajzolgató, kicsit emós lányt, aki bár elsőre furcsa padtársnak bizonyul Lilla számára, hamar összebarátkoznak. Akárcsak Virág.
Mesélhetnék még Kristófról, aki eleinte kicsit hasonlított a Szent Johanna Gimi Arnoldjára, végül más útra tért, hatalmas örömre.
Vagy épp Krisztiánról, Lilla imádott kosarasáról, aki néha úgy éreztem Cortezre hajaz.
A hasonlóságok felfedezése ellenére azonban tetszett a könyv. Nem volt benne túl sok, pontos leírás, sem a szereplőkről, sem a körülöttük lévő "világról", mint például az iskoláról, vagy a házakról, ám így kicsit a saját képzelőerőnkre is tudunk hagyatkozni. A kialakult vitahelyzetek, "kamaszos" szerelmek is tetszettek. Nem voltak elhúzva, sem túlbonyolítva, mégis valósághűnek éreztem őket.
Főleg Lilla és egyik barátnője, Flóra összeveszését. Velem is megtörtént, hogy összevesztem a legjobb barátnőmmel. Csak hosszú idő után tudtunk kibékülni, vagyis, hogy pontos legyek, hosszú idő után tudtam megbékélni, ám szerencsémre sikerült.
Ami pedig a végét illeti. Nem is tudom, hogyan fejezzem ki. Felcsigázó volt, mégis megnyugtató. Végre Lilla kiállt magáért, és nem várt a különböző "jelekre" meg mi egyebekre. Pont jól el lett találva! :)
Ami pedig a végét illeti. Nem is tudom, hogyan fejezzem ki. Felcsigázó volt, mégis megnyugtató. Végre Lilla kiállt magáért, és nem várt a különböző "jelekre" meg mi egyebekre. Pont jól el lett találva! :)
Bár annyira a szerkesztői munkát nem szeretem kritizálni, mert biztos vagyok benne, hogy nehéz dolguk van nekik is, ennél a könyvnél mégis sokszor úgy éreztem, hogy "ez szörnyű". Amikor a pitbullt, egy oldalon belül háromszor írták másképp, és köztük a pittpull leírás is szerepelt, majd következett a folyóso... Hát igen.
Az a szerencse, hogy Tavi Kata sorozatának első kötete olyan kedves történet, hogy ezek a számomra csöppet idegesítő, a kelleténél többször feltűnő hibák sem tudtak annyit levonni az élményből, amit a könyv nyújtott, hogy rossznak nevezzem.
Szóval a könyvet ajánlom elolvasásra, leginkább lányoknak, és főleg Szent Johanna Gimiért rajongó lányoknak :)
Mindenképp érdekel a folytatás, a következő történésék, és nagyon remélem, hogy Kata nem várat minket sokáig! ;)
Ezúton pedig köszönöm Katának, hogy megírta ezt a könyvet és, hogy egy gyönyörűen dedikált példányt olvashattam!
Puszi,
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése