Lefutott a főcím a stúdió kivetítőjén. Jó lett. Az egykori szálláscsináló, Sawatzki megint nagyot nőtt a szememben. A főcímzene egyszerű basszuskíséretével indult, utána én következtem régi fölvételeken, ahogy az SA katonai tiszteletadását fogadom Nürnbergben. Majd néhány rövid bejátszás Riefenstahl filmjéből, Az akarat diadalából. Fölötte pedig behízelgő slágerhang:
Nézd, ki van itt, ki jött itt..."
Hallottam már szatírákról, fekete humorról, különösen mélyreható politikai írásokról, ám még egyszer sem jutottam el odáig, hogy olvassak is egyet.
Egészen mostanáig.
Amikor megláttam a könyvet az otthoni polcon, leemeltem, és olvasni kezdtem.
Alig tudok szóhoz jutni.
Amit Timur Vermes alkot ebben a könyvben...
Az írásmód.
A beszédek.
A szereplők, karakterek.
A történések.
A mai események beemelése.
A világkép átértékelése.
Elképesztő. Hihetetlen.
A könyv első oldalától kezdve folyamatosan húzza az olvasót, befelé, egyre mélyebbre és mélyebbre, egy olyan ember gondolataiba, gondolkodásmódjába, akiről mindenkinek a háborúk, a milliós halálozások, az értelmetlen gyilkolások, és az eltéveszthetetlen külső jut az eszébe.
Mégis. A regény során haladva, néha azon kapja magát az olvasó, hogy igaza van.
Elképesztő. Hihetetlen.
Ez a bizonyos szereplő pedig?
Er ist wieder da.
Nézd ki van itt.
Adolf. Hitler.
"- A munkaügytől vagyok - örvendezett a hang. - Éppen most csinálom a papírokat, és lenne néhány kérdésem. Nem tudom, hogy most így telefonon...? Vagy bejönne esetleg?
- Miféle kérdések?
- Hát ilyen általánosak. Egészségpénztári tagság, bankszámla, ilyenek. Vagy, mondjuk, kezdve azon, hogy milyen névre állítsam ki a papírokat.
- Milyen névre?
- Hát, merthogy szóval asse tudom, hogy hívják magát.
- Hitler - sóhajtottam. - Adolf Hitler.
- Jaja - nevetett azzal a hátborzongató reggeli jó kedélyével-, nem, úgy értem, mi az igazi neve.
- Hitler! Adolf!"
A történet egy külső jelenettel indul. Főszereplőnk ugyanis a szabad ég alatt ébred, iszonyú fejfájás kíséretében.
Sehol a Birodalmi Kancellária, sehol a bunker.
Miután megállapítja, hogy nem szokása "szabad ég alatt táborozni", úgy dönt, felméri a terepet.
Pár focizó gyerek, vagy ahogyan ő utal rájuk "a Hitlerjugend közelben tartózkodó tagjai" felfigyelnek rá, és megkérdezik segíthetnek e.
Hitler meghökkenve érzékeli, hogy a szokásos megszólítás, "Führer", "Mein Führer" teljes egészében elmarad, és, hogy a katonaság utánpótlása igen hamar el is veszti érdeklődését vezetője iránt.
Egy utolsó próbálkozással még megkérdezi, merre van az út, és az egyik gyerek hátát mutatva int egy irányba.
A forgalmas utat nem nehéz eltéveszteni, ám a látványba, ami fogadja még maga a Führer is beleszédül. Le kell ülnie. Egy padot talál nem messze, ahova letelepedhet.
Úgy dönt, utána jár, mi folyik itt. Hogy lehet minden ilyen jó állapotban, hogy lehet minden ennyire élő?
Egy kioszkban talál megnyugvást, és gyorsan oda is siet, hogy megnézze a birodalmi lapok egyikében, mi is a helyzet.
Ám nincs felkészülve arra, amit talál.
Nemhogy a birodalmi újságok hiányoznak, de az az évszám...
2011.
2011.
2011.
Mindenütt!
És ekkor elsötétül a világ.
Az ájulás után hosszas beszélgetésbe elegyedik a kioszk tulajdonosával, aki végre felismeri, és bár nem méltó, de elfogadható módon kommunikál vele. A férfi igen kedvesnek bizonyul, megengedi, hogy Hitler, vagyis szerinte a színész, aki rémisztően jól alakítja a volt német birodalmi kancellárt, megszálljon a kioszkjában estére, és olvasgassa az újságjait.
A Führer tájékozódni kezd, egyre többet és többet megtudva a szörnyű helyzetről, amely szeretett hazájában uralkodik.
Elvesztett háború. Gazdasági problémák. Munkanélküliség. Női kancellár!
A kioszk tulajdonosának köszönhetően találkozik a Flashlight, egy TV csatorna munkatársaival, akik el is hívják őt egy meghallgatásra.
Frau Bellini, az állítólagos vezető eleinte nem igen mutat érdeklődést Hitler iránt, ám egy rövid propaganda beszéd azonnal felkelti a figyelmét.
Így kerül Hitler adásba.
Egy bizonyos Wizgür adásába.
Egy bizonyos török Wizgür adásába, ami először elfogadhatatlannak tűnik a Führer számára, de végül úgy dönt, áldozatokat kell hoznia, ha újra fel akarja építeni politikai karrierjét.
Itt megállnék egy pillanatra.
Remélem Ti is értitek a helyzetet.
Hitler felébred 2011-ben, és pár nap elteltével máris a TV-be jut, ahol az emberek a különleges, néha furcsán morbid dolgokra kíváncsiak.
És így kezdi el a Führer felépíteni újra a munkásságát. Mert, ahogy ő fogalmaz, a gondviselés akarta úgy, hogy ő felébredjen 2011-ben, és megmentse országát a bajtól, felszabadítsa a szenvedésből.
Tényleg visszanyerheti egy ilyen személy az emberek bizalmát?
Tényleg elképzelhető, hogy bárki is 'likeolja' a Führer beszédeit?
Tényleg lehetséges, hogy több százezer likeot kapjon ez a volt vezető?
Az egyik kedvenc részem, amikor Hitler elmegy meglátogatni a titkárnője nagymamáját. Krömeier kisasszony, a titkárnő ugyanis egy nap közli vele, hogy nem dolgozhat tovább a Führer szolgálatában.
A válasz a miértre pedig igen egyszerű: a nagymamája nem szeretné. A nagymamája családját ugyanis a zsidóüldözések során kivégezték, elgázosították.
Hitler úgy dönt, meglátogatja ezt a nagymamát, mivel nem akarja elveszti Krömeier kisasszonyt.
"Nagyjából annyit mondtam, hogy Krömeier kisasszony nélkülözhetetlen, és a vén csoroszlya szeme máris úgy csillogott, hogy biztosra vehettem: nem kell új asszisztens után néznem. Ami a világnézeti ügyekkel kapcsolatos aggályokat illeti, az öregasszony innentől kezdve úgyis csak azt hallotta meg, amit meg akart hallani.
Persze az is sokat segített, hogy nem egyenruhában mentem el hozzá."
Ennyi.
Egy-két dicsérő szó, egy-két kedves gesztus, mosoly, és megnyerte az öreg hölgyet.
Tényleg csak ennyi lenne, kérdem én?
Tényleg csak ennyi kell ahhoz, hogy a mai ember, aki mindenhonnan tudakozódhat a világban történő szörnyűségekről, bedőljön a széptevésnek?
Ám történetünk itt még közel sem ér véget.
Ahhoz, hogy karrierje újra elindulhasson, Hitlernek követőkre van szüksége, és egy párta.
A követők már megvannak.
Fellépései Wizgür műsorában óriási sikernek örvendenek, akkorának, hogy nemsokára saját műsort kap. Nézd ki van itt főcímmel.
A párt viszont még várat magára. Nem sokáig. A Führer ugyanis meglátogatja régi pártja mai tagjait.
"-Vagyis Hitler - akadt el a hangosbeszélő. - Maga nem Hitler.
- Úgy - szóltam nyugodtan, rendkívül nyugodtan, annyira nyugodtan, hogy Bormann már osztogatta volna a rohamsisakokat. - Ha azonban - folytattam vérfagyasztó udvariassággal - mégis én volnék, akkor remélhetném azt a megtiszteltetést, hogy számíthatok a nemzetiszocialista mozgalom iránti feltétlen hűségre?
- Én...
- Azonnal kéretem a legmagasabb rangú illetékest. Azonnal!
- Ő most nem tud...
- Nekem van időm - szóltam közbe. - Valahányszor rápillantok a naptárra, újra és újra megállapítom, hogy bámulatosan sok időm van. - És letettem."
A látogatás nem jár nagy sikerrel, inkább elszörnyedéssel Hitler részéről.
De egy nagy vezető sosem csügged, mindig új lehetőségeket keres, új szövetségeseket, új támogatókat.
Már írtam párszor, de ez a regény...
Elképesztő. Hihetetlen.
Vajon tényleg megtörténhetne ez?
Tényleg ilyen lenne a mai média világa?
Vagy úgy általában, az egész világ?
Tényleg minden a pénz körül forog?
Vajon mit ér egy ember élete akkor?
Valamint...
Tényleg lehet ezen nevetni?
Tényleg megér egy egész estét műsort a Führer a mai világban?
És ami a legérdekesebb...
Tényleg csak egy ilyen kaliberű ember, csak Ő képes arra, hogy ezt felismerje?
Hogy felismerje és tegyen ellene?
Ez a könyv rengeteg háttértudást ötvöz.
El sem tudom képzelni, és talán nem is merem, hogy Timur Vermes mennyi kutatómunkát végzett a megírása előtt és közben.
Őszintén mondom, az olvasás során egyáltalán nem tűnt valószínűtlennek az az eshetőség, hogy tényleg maga Adolf Hitler írja ezt a könyvet.
Eddig is tudtam, hogy valamilyen szinten Hitler egy egyedülálló személyiség volt. Hogy ahhoz, hogy valaki ennyi embert tudjon megnyerni egy szörnyű, és elkeserítő ügy érdekében, valamiben elképesztőnek kellett lennie.
Elképesztőnek. És felfoghatatlannak.
Ahogy láttátok, rengeteg kérdés ütötte fel a fejét a könyv olvasása közben.
De lényeg a lényeg, hogy ez a regény, nemcsak, hogy elolvasásra méltó, nemcsak ajánlott, hanem egyszerűen ott van a szeren.
Ha már ismered Hitlert, a propagandáját, tanultál róla a gimnáziumban, és valamilyen szinten tisztában vagy a mai helyzettel, ez a könyv téged is gondolkodásra késztet majd.
És ezért mindenképpen megéri.
Timur Vermes.
Le a kalappal.
Ilyen minőségű, értékű munkát nem mindenki képes összehozni!
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése