2013. szeptember 26.

A Vénusz-lakók mindennapjai

Mint mindenkinek, nekem is megkezdődött az iskola, pontosabban az egyetem. Bár új helyre kerültem, sokkal jobban érzem magam, és szerencsémre megismertem egy nagyon jó barátot is. Ám ennek egy a hátránya: kevesebb időt töltök a gép előtt. Vagy ez inkább előny? :) Számomra előny, mert végre kimozdulok itthonról, de a blognak kicsit hátrány. De a lényeg, hogy most itt vagyok, és mesélek Nektek a legutóbbi olvasmányomról.
Már nagyon sokat hallottam Fejős Éva könyveiről. Anyukám és nővérem is olvasott tőle, mégis csak most jutottam el odáig, hogy én is megismerkedjem egyik könyvével.
Három könyv közül végül egy igazi női címmel rendelkező könyvét választottam:
Fejős Éva: Csajok

A történet négy főszereplővel is rendelkezik.
Hanna egy harmincöt éves elvált nő, aki bár a válás mellett döntött, mégsem tudja elfelejteni volt férjét, Robit.
Móni harmincnyolc éves, házas. Két gyermeke nevelésében nagy segítséget kap férjétől, Barnától, aki a tökéletes pár számára.
Flóra harminchat éves és a TV-ben dolgozik. Bár úgy érzi megtalálta élete nagy szerelmét, a férfi épp válik, így nem vállalhatják a kapcsolatukat.
A negyedik szereplőnk Márk. Hogy ő mégis miért került bele egy Csajok című könyvbe? Mert Márk meleg, így ő is a Vénuszlakók közé sorolandó. Különös ezoterikus könyveket ír, amelyekben néha még ő sem hisz, de jó bevételt jelentenek.

A könnyed "szappanopera", ahogyan Fejős Éva hívja, az ő mindennapjaikat mutatja be. Hogyan élik meg a munkahelyi változásokat, a szerelmi kríziseket, a nehéz sportos délutánokat, és a közös találkozásokat.
Megtudhatjuk, hogy a négy barát mégis hogyan találkozott, és a jelen történeteivel haladva, a múltba is egyre több betekintést nyerünk.

Eleinte nekem kicsit túl sok volt a név. Tudom, hogy csak négy, de nem tudtam megjegyezni, hogy most éppen ki kicsoda, pedig a fentebb leírt ismertetők fontosak ahhoz, hogy megérthessük a párbeszédeket. Aztán belerázódtam, és egyre jobban tudtam élvezni a történetet.

Mind a négy szereplő külön utakon jár, ám mint barátok mindig segítik egymást, támogatják a másikat, és ezáltal kedves, megnevettető eseményeknek lehetünk tanúi.

Na de a történetmesélés után, inkább áttérek a véleményemre :)
A kedvenc szereplőm Márk nagymamája, Lujza volt. Egy igazi bestia, ahogy a könyvben hívták. Amellett, hogy fehérneműüzletet vezet, a legtöbb vásárlónak szerelmi tanácsokat is, hogyan tartsa fent a párja érdeklődését, és hogyan maradjon mindig igazi nő. Egy-két érdekes tanáccsal gazdagodtam :)

Ami az egész könyvben nagyon tetszett, hogy egy teljesen hétköznapi sztorit ír le. Nem azért mondom, hogy hétköznapi, mert unalmas, hanem pont azért, mert könnyen bele tudtam élni magam. Mindenkinek vannak álmai, amelyeket meg akar valósítani, reménykedünk előléptetésben, egy boldog születésnapban, vagy épp az igazi megtalálásában. Ám a dolgok, nem mindig úgy alakulnak, ahogyan mi előre eltervezzük, viszont a végén talán jobb is, hogy máshogy történtek.
A könyv során sokszor azon kaptam magam, hogy kuncogok, mosolygok, vigyorgok. :) Egy nagyon pozitív hangvételű könyv, annak ellenére, hogy vannak benne szomorúbb jelenetek is.

Összességében én a könyv fő gondolatát úgy fogalmaznám meg, hogy: Gondolkodj pozitívan!

Úgy gondolom, hogy ez egy igazi csajos könyv, nem tudom fiúknak mennyire tetszene, így nekik nem is nagyon merem ajánlani. Viszont Lányok! Ha szeretnétek egy szívmelengető sztorit olvasni, jól jönne egy-két randitipp, és egy valóságos történet, akkor olvassátok el ezt a könyvet! :) Szerintem nem fogjátok megbánni!

Fejős Évának már sok könyve megjelent, és mindegyik kiadás nagyon tetszik. Tervbe van véve, hogy elolvassam több művét is ezután a pozitív hangvételű olvasmány után.
Hogy mi lesz a következő? Még nem tudom pontosan... De a legjobban a Bangkok tranzit tetszik. Majd meglátjuk :)

Nemsokára újra jelentkezem!
Addig is puszi Nektek!

Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése