2014. február 6.

Szikragyújtás, szárnybontogatás

Egy hosszú kihagyás után újra itt lennék.
Az elmúlt héten egy csodálatos élményben volt részem. Vagyis inkább rengeteg hihetetlen élményben, ugyanis eljutottam a városba, ahol a híres Eiffel-torony, Diadalív, Invalidusok állnak és gyönyörködtetik az embereket: Párizsba. Életem első párizsi útja volt ez, és őszintén szólva, még most is hihetetlen, hogy tényleg megtörtént, 10 napig ott tartózkodtam abban a gyönyörű, rengeteg féle-fajta emberrel teli, és mégis magával ragadó nagyvárosban.

Eleinte úgy gondoltam, hogy Párizs majd teljesen magába szippant nappal, és így este már nem lesz erőm olvasni. Ám a rengeteg sétálás után, Eiffel-toronytól a Notre Dame-ig a Szajna parton és hasonló elképesztő "túrák", az olvasás tökéletes kikapcsolódásnak tűnt.
Közben azért néha-néha felpislantottam az ablakunkból látható Sacre Coeur-re, így megbizonyosodva, hogy nem csak álmodom a közös kiruccanásunkat Apával. :)

A könyv, amit elkezdtem olvasni pedig nem más, mint egy édesanya írása. Egy anyáé, aki harcolt a gyermekeiért, és mások gyermekeiért, csöpp kedvenceiért, hogy visszakapják őket, megölelhessék, játszhassanak velük.
Ez az édesanyja, aki úgy hiszem, sok szempontból példakép lehet másoknak, Kristine Barnett.

A mű, amit írt pedig a családjáról, pontosabban a legnagyobb fiáról szól, Jake-ről.

Kristine Barnett: A szikra
Eleinte azt hittem, hogy egy hosszú, meseszerű történetet olvashatok arról, hogyan éli meg egy édesanya, hogy a gyerekének semmilyen nehézség nem támad az életében, mivel igazi zseni. Gondoltam a végén minden happy-end lesz, és kicsit úgy fogom érezni, mintha ez tényleg csak egy kitalált történet lenne.

Ám már az első pár oldal elolvasása után tudtam, hogy ez a könyv más lesz.

"Kristine Barnett vagyok, és a fiamat, Jake-et csodagyereknek tartják a matematika és a természettudományok terén.
Ez a könyv egy édesanya különleges fiával megtett útjának krónikája. Nekem azonban legfőképpen a remény hatalmáról mesél, a káprázatos lehetőségekről, amelyek akkor tárulnak föl, ha nyitva tartjuk elménket, és megtanuljuk igazán kiaknázni a minden gyermekben benne rejtőző képességeket."

Az első fejezetben megismerhetjük Kristine és férje, Mike találkozásának történetét. Őszintén szólva, szívesen olvastam volna többet erről a romantikus találkozásról, amelyből három hét után eljegyzés, három hónapra rá pedig esküvő lett.
Ám ez a történet, akárcsak egy gyors adat áll a műben, és tovább olvasva rájöttem, hogy ez így tökéletes. Kristine Barnett tudta, hogy miről akarja megírni ezt a könyvet. Nem kalandozik el a legfőbb témája felől, amely a fia életének alakulása az autizmus megállapítása után.

Számomra az írásán folyamatosan áthatott az az elhivatottság, az a lelki erő, és igaz szeretet, amellyel Jake-et, Wesley-t, majd legkisebb fiukat, Ethant, és a sok-sok különböző apró csemetét segíti az útjukon.

Rengeteg gondolat van a fejemben a könyvről.

Elolvashatjuk egy anya harcát a szakemberekkel szemben, akik azt állítják, hogy elsőszülött fia soha nem fog se beszélni, se olvasni.

Megismerhetjük egy édesanya történetét, akinek második gyermeke komplex regionális fájdalom szindrómával született, ami zavarhatja a vegetatív idegrendszert - vagyis akár a normális testhőmérséklet fenntartását, az egyenletes szívritmust vagy a szabályos légzést.

Feltárul előttünk egy igazi "harcos anyuka" élete, aki két pici gyerek, és egy napközi fenntartása közben "értesül" arról, hogy bőrfarkasban szenved (krónikus autoimmun-rendellenesség), miután igen fiatalon sztrókot kap.

Annyi nehézségen kellett magukat átküzdeni, amelyekkel sokan talán el sem bírtak volna. A Barnett család viszont minden nehézséget átvészelt, méghozzá úgy, hogy a lehető legjobbat próbálták kihozni a lehetőségeikből.

Megnyitották az első igazi napközit autista gyerekeknek, amiből később hétvégenként autista játéknapok lettek, majd megalapult a Jacob's Place, egy egész épület autista gyerekek számára, ahol önmaguk lehetnek, játszhatnak, és a szenvedélyeiknek élhetnek.

Számomra a mű legfontosabb tanítása az, ahogyan írónője a gyerekekhez, és kisebb-nagyobb hóbortjaikhoz, érdeklődéseikhez áll.

"Ha ilyen valószínűtlen magaslatokra emelkedhet az a gyermek, akiről egyáltalán nem gondolták, hogy beszélni, olvasni fog, képzeljük el, mit érhetnek el az efféle kihívásokkal nem küzdő gyermekek, és milyen messzire röpülhetnek, ha szárnybontogatásra bátorítjuk őket - túl minden láthatáron, túl legmerészebb várakozásainkon."


Mindenképp érdemes elolvasni ezt a könyvet. Nemcsak Jacob Barnett hihetetlen eddigi életútja miatt, hanem amiatt, amit jelképez a ma már 16 éves fiú, aki nap, mint nap megküzd az autizmusával:
ahelyett, hogy milliókért végezne kutatásokat a világ akármely területén, a mindennapi embereknek, és köztük a "matek-undorral" küzdőknek segít felfedezni a kedvenc tudományaiban rejlő értékeket, különlegességeket.

Rávilágít a világ gyönyörűségére a matematika és a természettudományok által.
Egy elképesztő ember, akire bár a világ már felfigyelt, azt hiszem, senki nem tudja igazán, milyen csodálatos dolgokat fog még véghezvinni. :)

Ismerjetek meg ezt a történetet Ti is!
Megbánni nem fogjátok! :)

Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése