2015. július 30.

Isla és az örökkön-örökké

Érdekes, hogy a századik bejegyzésem is ugyanazon témáról szólt, mint a mai százötvenedik.
Egy könyvsorozatról, amely teljesen megbabonázott, elvarázsolt. 
Amibe azonnal beleszerettem.
Egy írónőről, aki képzelőerejével három regényhez is odabilincselt.
Nem volt szüksége természetfeletti lényekre, vagy épp Földön kívüli helyekre ahhoz, hogy azt mondjam: újabb kedvenc trilógia ért véget az életemben.

Szereplői hús-vér emberek, akik mindennapjaikat élik.
Van, akinek könnyebb, van, akinek nehezebb.
Mindegyikük életéből egy-egy kiragadott részletet ismerhetünk meg, ám a könyvek haladtával mindig visszatérünk az első regény karaktereihez, illetve később a második történet szereplőihez is.

Anna.
Étienne. St. Clair.
Meredith.




Lola.
Cricket.
Calliope.




Isla.
Josh.
Kurt.



Amikor elkezdtem olvasni Stephanie Perkins remekeit, nem gondoltam, hogy ilyen szinten mellettem maradnak. Úgy érzem, életre szóló barátságot kötöttem velük, melyet idő nem törölhet el.
Anna és Lola története után, ma szeretném Nektek bemutatni Isla Martin végzős évét Párizs amerikaiaknak épült középiskolájában.

Isla and the happily ever after

Isla Martin épp utolsó tanéve előtti nyarát tölti otthon, amikor egy Kismet nevű kávézóban ülve meglátja élete szerelmét.
Nem mintha élete szerelme tudatában lenne annak, hogy Isla Martin mit érez iránta.
Isla igen visszahúzódó, félénk személyiség. Két testvérének teljes ellentéte. 
Gen energikus, céltudatos, mindig tudja, mit akar.
Hattie pedig, a kishúga, aki már régóta túlnőtt rajta magasságban, egy igazi energiabomba, aki mindenbe beleüti az orrát.

Ám azon a bizonyos napon, mikor történetünk kezdődik, Isla valahonnan elég bátorságot merít ahhoz, hogy beszélgetésbe elegyedjen kiszemeltjével.

Josh Wasserstein.
Egy híres amerikai szenátor fia.
Művész.
Elképesztő tehetség.
Amihez hihetetlen kinézet is társul.
Habár együtt járnak iskolába, nem igen sikerült még beszélniük egymással. Isla általában már attól megkukul, ha Josh ráemeli a tekintetét. Hát még, amikor hozzá is szól!

Aztán megtörténik a nagy áttörés: az első igazi beszélgetés.
Talán Islának azért volt hirtelen bátorsága e tettre, mert igen sok érzéstelenítőt kapott a fogorvosnál, de ez nem változtat a tényen, hogy Josh-sal egy asztalnál ülnek, beszélgetnek.
Ahogy azon sem, hogy megengedi a fiúnak, hogy lerajzolja őt.

Eddig minden jó is lenne, ha Isla az érzéstelenítők miatt nem aludna el a kis kávézó asztalán. Josh felébreszti zárórakor, és hazakíséri.
Isla csak ámulni tud, a fiú mennyit tud róla: emlékszik a testvéreire, a nevét is jól ejti ki (nem Izlának hívja, mint sokan mások), és azt is észben tartotta, hogy egy környéken laknak. Ha nem tudná, hogy ez nem lehetséges, azt hinné, Josh kedveli őt.

Hogy miért is nem lehetséges ez?
Kérdeztem én azonnal, amint Isla tekervényes gondolatait olvastam.
Miért ne tetszhetne élete szerelmének?

Stephanie Perkins nagyon érdekesen építi fel a regényt. Ahogy haladunk előre a történetben, az általam feltett kérdésre is választ nyerünk, ahogy sok más felmerülő kételyre is.

Isla és Josh kapcsolatának alakulása előnyökkel és hátrányokkal is jár.
Lopott pillantások, elkapott tekintetek, áramütésszerű érintések, visszafogott mosolyok.

Szeretem a romantikus történeteket, miért ne tenném?
És Perkins oly jól írja meg őket! Egyszerűen, de mégis nagyszerűen! Nincsenek nagy, költői kifejezések, sem érthetetlen metaforák, csak a kendőzetlen igazság, amely mindennél jobban megérinti az olvasó szívét.
Az enyémet biztosan.
Együtt éltem át minden egyes pillanatot a főszereplőkkel. 
A barátjuk lettem e rövid kis idő alatt. Örökre.

Ám nem csak a romantikus részek voltak jók ebben a regényben.
Örültem, amikor újra hallhattam Annáról és Étienne-ről, valamint hatalmas mosoly terült szét az arcomon, mikor Lola és Cricket belibegtek a pizzázó ajtaján.
A három történet tökéletesen fonódik össze egymással: se nem túl sok, se nem túl kevés, mit szeretett kedvenceimről megtudhattam Isla szemszögéből.

A romantika, és történet összefonódások után azonban még mindig van egy szál, amit mindenképp ki szeretnék emelni.
A felnőtté válás szála.
A történet során Isla nemcsak azt tanulja meg, mi is az igaz, viszonzott szerelem, hanem azt is, milyen fontos a család, a testvérek és a barátság.
Megtanulja, hogy van, amikor már egy nővérnek nem anyaként és védelmezőként kell tekintenie kishúgára, hanem barátként, és társként az életben. 
Mert hát nem a testvérek a legjobb barátok? Ott vannak életünk minden egyes fontos szakaszában, együtt növünk fel, együtt érünk meg a felnőtté váláshoz. Együtt alakulunk, változunk, és tanulunk a másiktól.
Persze, mindig vannak veszekedések. Hogy ne lennének? De azok elsimulnak, megbocsátódnak, vagy épp másnapra már el is felejtődnek. Továbblépünk, és tovább élünk együtt.
Tetszett ez a szál a történetben.

És most következne az utolsó pont, ami miatt ez a könyv remek, tökéletes, elképesztően jó lezárása Stephanie Perkins regénysorozatának.

Mindegyik történetben fontos momentum volt a főszereplő önismerete.
Hogy ki merjenek állni mások, és legfontosabban önmaguk elé.
Hogy el merjék fogadni magukat úgy, ahogy vannak. 
Hogy szeressék magukat.
Mert, amíg Te nem szereted önmagad, hogy várhatnád el mástól, hogy megtegye?
Érdekes gondolat, ugye?
Ez a szál volt az egészben a kedvencem: Isla önmagára találása, önmagának felfedezése.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nehéz dolog elkezdeni felnőni.
Elvárják, hogy tudjuk, mit is akarunk pontosan, hogy legyen egy cél, amit el akarjunk érni, hogy legyen egy jövőkép, amiért küzdeni szándékozunk.
Néha viszont nehéz megtalálni azt az egy dolgot. Csak azt az egyet, amiért úgy érezzük élni érdemes. 

Ám e regény...
Imádnivaló.
Szeretetre méltó.
Kedves.
Elgondolkodtató.
Vidám.
KEDVENC! :)

Olvassátok el ez a sorozatot, én oda-meg-vissza vagyok érte!
Teljesen!
Imádom! <3

És tudjátok még mi volt csodás élmény?
A könyv legvégén található köszönetnyilvánítás. Köszönetnyilvánítás Jarrod Perkinsnek, a férjnek. Valahogy boldogság tölt el, ha arra gondolok, Stephanie Perkinsnek megadatott az a szerelmetes boldogság, melyekről könyveiben ír. Olyan jó dolog is ez! :)

Puszi,
Patyi ;)

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Érdeklődnék, hogy a 3. könyv is megjelent már magyarul?
    Köszi ! :)

    VálaszTörlés