2014. december 27.

Most én ugatok!

Pontosítanám a címet: most Demény ugat!

Nehéz hozzákezdeni egy értékeléshez, ami egy diktátorról szól.
Vajon ezt leírhatom, vajon azt leírhatom?
Mekkora is a véleményszabadság akkor most?

Kezdjük az elejéről, és meglátjuk, megmerem-e írni a végét ;)

Egy könyvesbolt kirakatában láttam meg a könyvet először.
Nem kellett elolvasnom a fülszöveget, vagy többet megtudnom az írónőről, a könyv hátteréről, egyszerűen tudtam, hogy el szeretném olvasni, ha lehetőségem nyílik rá.
Egyik alapelvem, hogy karácsony előtt egy hónappal már csak másoknak vásárolok, magamnak semmit.
Így Demény könyvének olvasása egy álom maradt az ünnepekre.

Aztán amikor végre vége lett a vizsgaidőszak decemberi szakaszának és hazamehettem, Anyu egy-két új könyvvel várt.
Köztük pedig ott nézett rám határozottan Ő.
Demény.

Azonnal lestoppoltam. :)
Amint befejeztem Helena Silence Ezüsthíd regényét <3 és feldolgoztam magamban, elkezdtem olvasni.

Teljesen más volt, mint amire számítottam.
Nem negatív értelemben, viszont tényleg meglepetés volt.
A stílus, poénok, a fontos üzenetek, történetek, az újabbnál újabb sztorik.

Véleménynyilvánítás következik!

A könyv eleje nagyon tetszett.
A vicces beszólások mögött értelmes, fontos, figyelemfelkeltő üzenetek vannak, amik olykor felnyitják a szemünk arra, mennyivel másabb, és sok értelemben jobb is lehetne a mai világ.

A megfogalmazás, a stílus ébren tartja az olvasót.
Vannak jó kiszólások, amik megnevettetek.
Néha-néha felismertem a mi kutyáink szokásait Demény leírásaiban. Köztük az ágyban alvást, kakaevést, szelektív hallást, és hasonlókat. :) Igazi kutyák na, ezért imádjuk őket!
Van mondanivaló.
Aztán a deményista elvek sem egyszerű hüjjjeségek ám! Nem arról van szó, hogy egy kutyafan írt egy könyvet arról, mennyivel egyszerűbb is lenne, ha a kutyák bemehetnének ide is, meg oda is. Ha a kutyájával nem lennének mindenhonnan kitiltva.
Persze, ilyen dolgok is vannak benne, de nem úgy, hogy Na! Én mondom, ez így sokkal jobb lenne!, hanem történetek, megtörtént események sorát követjük végig egy olyan valaki segítségével, aki már rengeteget tett a kutyákért, és átlátja a mai dolgokat, helyzeteket.
Minden fejezet tartalmaz valami olyan mondanivalót, ami miatt nemcsak azoknak lenne érdemes elolvasni, akiknek van kutyájuk, és szívesen látnának bele kedvencük fejébe, hanem azoknak is, akiknek nincs ebtársuk.
Van értelme elolvasni!
Olyan igazságokat fogalmaz meg, amelyekben valamennyien benne élünk, amiket nap, mint nap átvészelünk, ám természetesnek vesszük, sokszor nem is gondolunk bele, hogy lehetne más is.

Magos Judit tehát jól ír. Sőt nagyon jól!
Ezt leszögezhetjük.
Vagy Demény ír jól?
Néha, őszintén mondom, belezavarodtam a dologba. Annyira máshogy írt Judit, amikor a saját gondolatait írta le, mint amikor Demény "írt", hogy gondolkodóba estem, talán mégis Demény írta a könyvet?

De a lényeg.

Örültem, hogy megismerhettem Demény mesterét, Sanyit, és a falkáját.
Vagyis Gazdit, Maxot, Iván Fjodorovics Karamazovot, Bodzát, Lázárt, PótGazdit, Dokinénit, Fügét, és persze Iszapot is.
Tetszettek a könyvben elhelyezett képek is.
Bár lehettek volna jobb helyen. Amikor az első pár képhez értem, nem tudtam eldönteni, hogy most lapozzam át őket sity-suty, aztán majd visszatérek a fejezet után, vagy hagyjam félbe a fejezetet és ismerkedjek meg a szereplőkkel inkább fényképről, később folytatva az olvasást.
Tudom, tudom, kapok képeket, aztán meg azon reklamálok, hogy rossz helyen vannak.
De örültem ám nekik, tetszettek, nagyon! :)

Szóval az eddig leírtak alapján van a regényben: humor, értelmes mondanivaló, kalandok, kedves szereplők, szerethető fogalmazásmód és ALAPelvek Demény diktátortól.
Ezek mind pozitívumok.

Ám vannak negatívumok is.
Ahogy haladtam a könyvvel, egyre rosszabbul és rosszabbul kezdtem érezni magam bizonyos részeknél.
Nem akkor, amikor megismerhettem Sanyi nevét, és életének néhány fejezetét, sem akkor, amikor Iszap történetét olvashattam.
Hanem amikor Juditról olvastam állítólag Demény szemszögéből.
Hogy dagadt, folyamatosan nyavalyog... És még sorolhatnám, de nem szeretném.
Nézzétek meg ezeket a képeket:
Nekem bárki, bármit mondhat,
de ez a kutya imádja a Gazdiját!
Ugyanúgy, ahogy a Gazdija Őt!

Ezért volt olyan rossz érzés az igazából önmagáról szóló leírásokat olvasni.
Én amikor ránézek ezekre a képekre, nem ezt látom.
Én amikor olvasom a könyvet, és néha feltűnik egy-egy szó ténylegesen az ő szájából, nem ezt érzékelem.
Én amikor megnézem a tök jól elrendezett Demény blogot, a folyamatosan frissülő Facebook oldalt, nem ezt látom.
Egyáltalán nem ezt.

Én, személy szerint, egy olyan nőt látok a képeken, aki amellett, hogy boldog úgy, ahogy van (bár, hogy ne lenne, ha Demény Gazdija lehet ;)), imádja az állatokat, és minden erejével azon van, hogy segítsen rajtuk. Mellettük van a nehéz időkben, és együtt éli át velük a vidám órákat is. Felelős gazdi, és mondhatnám, hogy embertréner is :)
Megtiszteltetés lenne találkozni Vele.
Remélem, hogy annak ellenére, hogy ilyeneket ír magáról Demény szemszögéből, tisztában van vele, hogy milyen nagy érték is Ő, nemcsak Maxnak, Deménynek, Ivánnak, PótGazdinak, és a barátainak, ismerőseinek, hanem Nekünk, Olvasóknak is.
Igazából ennyit szerettem volna nagyon elmondani Juditról, kiírni magamból, mert tényleg egyre rosszabbul, és rosszabbul éreztem magam olvasás közben.

Azt hiszem ennyi lennék mára.
Nekem nagyon tetszik a könyv, csak kicsit több önbizalom, és kevesebb önmarcangoló beszólás Judittól, és máris tökéletes.
Akárcsak Demény. Alap. ;)
Eddig is bírtam a vizslákat, van a környékünkön is kettő, Süti és Alíz, két energiabomba. Ám most még egy pár vizslát a szívembe zártam, anélkül, hogy egyszer is találkoztunk volna.
Magos Judit, ahogy a könyvben írta egy fejezetben, annyit tud "csak" felmutatni, hogy Gazdi.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de szerintem Max, Demény és Iván is egyetértene: hatalmas mázli, hogy az!

További kellemes Ünnepeket, és jó pihenést a szünetre!
Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése