Ez a mai egy különleges bejegyzés. Különleges mert a 100. Pontosan a 100. blogbejegyzésem. Fogadjátok nagyon-nagyon sok szeretettel egy olyan történetről, amely magával ragadott! :)
Sok könyvet olvastam már. Gyorsan, lassan, néha átfontoltan, vagy épp körömrágósan.
 |
| Nekem igazi kedvenc! Mindenképp megérdemel egy helyet a Te polcodon is! |
Az első könyv, amit szószerinti bealvásig nem tudtam letenni Stephanie Perkins: Anna és a francia csók című műve volt. Akkor jöttem rá, hogy néhány könyvet nem jó este tízkor elkezdeni, miután reggel hat körül dőltem ki. Ám ennek ellenére délelőtt 10 órakor újult erővel folytattam anna és Étienne St. Clair szerelmének alakulását az akkor még számomra csak álombeli Párizsban.
Amikor januárban eljutottam a francia fővárosba és Apummal a Szajna partján sétáltunk a Notre Dame felé, eszembe jutottak Anna leírásai, mesélései, amint a macskaköves, régies utakon sétálva egyszer csak megpillantotta a méltóságteljes Notre Dame-ot.
Hogy Stephanie Perkins járt e Párizsban, nem tudom, ám úgy tudta ábrázolni a várost, a hangulatát, a különlegességét, hogy az az érzésem támadt, mintha valóban ott sétálnék szeretett szereplőim mellett.
Pár napja az a hihetetlen szerencse ért, hogy összefutottam az írónő újabb regényével. Azonnal olvasni akartam, belemélyedni abba a világba, megismerni a szereplőket, az érzéseiket, régi történeteiket, barátaikat és titkos vágyaikat.