Az úgy volt, hogy elértem az utolsó fejezethez.
És nem akartam elolvasni.
Nem akartam, hogy vége legyen, és befejeződjön a történet.
Nem akartam lezárást.
Féltem, hogy mi lesz velem nélkülük, de tényleg.
Percy.
Annabeth.
Grover.
Tyson.
Nico.
Mindannyian az életem részévé váltak.
Minden nap új eseményeket tudtam meg kalandjaikból, és nehézségeikből, és minden nap szurkoltam nekik a továbbjutásért, a győzelemért.
Két napig csak az ágyam mellett hevert a regény, és nem olvastam.
Pedig eddig nem telt el úgy nap, hogy ne olvastam volna. Visszaszoktam arra, hogy a metrón állva is elővettem a könyvet és olvastam. Mindegy volt, hogy csak egy megállót megyek vagy többet. Hazafelé is olvastam, miközben sétáltam.
Néha végigpásztáztam az utat "aknák" után kutatva, majd megnyugodva merültem vissza a görög mitológiával átitatott regény soraiba.
Amint már korábban is megjegyeztem, nem gondoltam volna, hogy számomra ez a regény egy úgynevezett mérföldkő lesz az életemben.
Pedig annak érzem.
Rick Riordan olyan megnyerő írói stílussal rendelkezik, ami magával ragadja az embert a megalkotott világba, és nem akarja elereszteni. Nemcsak a görög mitológiai alap teszi különlegessé a regényt, hanem a szereplők megformálása, beszédstílusa is hozzájárul ahhoz, hogy a könyv a szívünkbe lopja magát, és az agyunkba.
Előfordult, hogy tovább álmodtam Percy kalandjait.
Aztán felkeltem, konstatáltam, hogy ez azért már kicsit megszállottság, majd elindultam a suliba, és olvastam tovább a regényt - bevallom, Riordan fordulataira még álmomban sem számítottam.
Régen volt már ilyen élményem.
Teljesen oda meg vissza vagyok, kérem szépen.
Ne hagyjátok ki ezeket a regényeket! Semmiképp.
Ha egyszer belekezdtek, majd megértitek, hogy miről beszélek.
Komolyan.
Szóval, hajrá!
Ismerkedjetek meg Rick Riordan remekeivel, és fedezzétek fel a korabeli köntösbe bújtatott görög mitológiát!
Puszi,
Patyi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése