2014. január 16.

1 éve igazi könyvMoly

Ma eszméltem rá arra, hogy 10 óra 11 perckor lettem pontosan 1 éves tagja a moly.hu-nak.
Bár a blogot már hamarabb alapítottam, mégis ez volt az a dátum, amikor elkezdtem tényleg foglalkozni vele, és újabbnál újabb könyveket bemutatni Nektek, megírni róluk a véleményem.
Hihetetlen élmény volt, mikor először 20 megtekintés volt egy nap alatt a blogon. :) Pedig 20 megtekintés nem tűnik valami nagy számnak, nem igaz? Nekem viszont az volt! És még ma is elképesztő élmény látni, hogy milyen sok mindenkit érdekel szerény könyvblogom. :)

Úgy gondoltam, hogy ma egy amolyan "gondolkodós" bejegyzést írok. A vizsgaidőszak tegnap véget ért számomra, már csak egy eredményt várok, ám tegnap olyan fáradt voltam, hogy egyszerűen nem volt erőm olvasni.
Viszont három könyv között vacillálok.
Most ezeket szeretném bemutatni Nektek! :)
Simone Elkeles: Chain Reaction - Láncreakció
Ez a könyv egy trilógia utolsó része.
Az első rész először külsőre nem igazán tetszett meg. Azt hittem egy gagyi szerelmes regény, amiben persze minden happy-end-del végződik.
Bár a happy-end stimmel :) a Tökéletes kémia semmiképp nem nevezhető gagyinak. Amint elkezdtem olvasni, magába szippantott, és nem tudtam letenni a végéig. Egészen a befejezésig izgultam, hogy vajon mi fog történni a következő fejezetben. 
Emiatt a jó élmény miatt vártam már nagyon a második részt is, A vonzás szabályait. Nem tudom, hogy ez hogy lehetséges, de ez a könyv is úgy volt jó, ahogy volt! A szereplők, a történések, minden. Az olvasás elkezdésekor úgy gondoltam, hogy bár tetszeni fog a könyv, talán már vagyok annyira "érett", hogy egyszer-kétszer le tudom majd tenni a könyvet, kicsit el tudok majd szakadni tőle, mondjuk egy ebéd erejéig. :) De nem történt meg. Amíg el nem olvastam, csak erővel tudták elvenni tőlem :)
Minden rész két szempontból íródik: az egyik Fuentes fivér, és későbbi szívszerelmük szemszögéből.
A Láncreakció Luis Fuentes és Nikki Cruz kapcsolatának alakulását hívatott bemutatni olvasóinak.
Azt hiszem ez is egy egynapos regény lesz számomra, és már nagyon várom, hogy olvashassam! :)

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Ruta Sepetys első könyve történelmi regénynek mondható, kitalált szereplőkkel.
Mindenképpen egy komolyabb hangvételű könyv.

A főszereplő, Lina tizenöt éves, amikor addig teljesen normálisnak mondható élete a feje tetejére áll: egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség betör hozzájuk, és édesanyjával, valamint kisöccsével együtt Szibériába deportálják őket.
Nem tudják, miért történik mindez velük, csak egy céljuk marad: túlélni! A szétszakított család három együtt maradt tagja minden nap az életéért küzd, sosem adva fel a reményt, hogy egyszer újra együtt lehessenek, boldogan.
Bár a könyv elsősorban fiataloknak, és fiatal felnőtteknek íródott, minden korú olvasót magával ragadott eddig.
Egy valós elemekkel átszőtt történet a reményről, szeretetről, és arról, milyenek is voltak azok a hírhedt sztálini tisztogatások a balti államokban.

Ez a könyv leginkább a történelmi valósághűsége miatt érdekel.
Ahogy mondani szokták: "ismerd meg a múltat, változtasd meg a jövőt".

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt


Jonas Jonasson könyvét még apukám könyvespolcáról "csortam el" nemrég.
Már maga a címe is kíváncsivá tett, az meg csak fokozta az érdeklődésem, hogy amikor apukám olvasta, mindig olyan jókat nevetett rajta.
Ez a könyv is történelmi háttérrel rendelkezik, ám mégis teljesen más hangvételű, mint Ruta Sepetys műve.
Egy idős bácsi útnak indul a nagyvilágba, és közben találkozik a történelem nagy embereivel. A mű rengeteg régi történetet mutat be más szemszögből, megmutatja milyenek is voltak azok a nagy szovjet vezetők igazából, mindezt internacionális humorral fűszerezve.
A könyvet az Év legviccesebb könyvének választották meg, tehát mindenképpen jó szórakozást ígér, amellett, hogy "oktató" műnek is sorolható abból a szempontból, hogy igazi történelmi adatokat, eseményeket használ fel.




Nektek melyik könyv tetszene jobban?
Ti melyiket kezdenétek el olvasni?
Olvastátok már esetleg valamelyiket, és ha igen, hogy tetszett?

Én meg kicsit gondolkodom, hogy melyikbe kezdjek bele. :)
Megtudjátok ki lett az első számú kiválasztott a következő bejegyzésből! ;)

Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése