Újabb kerek számhoz érkeztünk. :)
A mai bejegyzésem lett a blog életének 80. bejegyzése, és bár még távol vagyok a századiktól, lassan, de biztosan mégis csak közeledem felé. ;)
Azon gondolkodtam, hogy milyen különlegességet tegyek bele ebbe a mai bejegyzésbe, mitől lehetne ez kicsit más, mint a többi.
Ám igazából, most a legutóbb bemutatott könyvet szeretném még kicsit boncolgatni, elemezgetni.
Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
Először el sem akartam kezdeni ezt a könyvet, de aztán, amint már írtam Nektek, megszólított a polcról, így hát belekezdtem. Nem bántam meg.
A téma különleges volt, a háttérsztorik elgondolkodtatóak, és érdekesek, a szereplők értelmesek, és emberiek.
A legjobban az tetszett benne, ahogyan a számunkra jelenlegi világot leírta a jövőbeli szereplők szemszögéből. Voltak dolgok, amiket nem ismertek, pedig szerettek volna, élethelyzetek, amelyeket nem ismerhettek meg, pedig másra sem vágytak jobban.
"- El tudsz képzelni ekkora szerencsét? - kérdezte. Ami azt illeti, nem tudom. - Ő volt az egyetlen felmenőm a régmúlt idők óta, aki öregen, békességben halt meg.
- Nekem egy sem volt. - suttogtam.
Főtt kukorica rágcsálása közben mindketten elmerültünk a saját gondolatainkban. Ebben az üres világban boldogan, családdal és nevetéssel körülvéve befejezni egy hosszú életet? Kívánhat ennél többet egy ember?"
"Azt kívántam, bárcsak egy napra visszautazhatnék a vírustámadás előtti világba, ahol nem léteztek sápadtak, és ahol senki sem élhetett le egy életet teljesen egyedül. a régmúlt időkbe, amikor házhoz hozták az elkészített ételeket; parancsszóra melegedett vagy hűlt le a ház; elektromos autók vártak arra, hogy messzire vigyenek; és pusztán egy ajtó választott el ezernyi másik embertől."
Érdekes úgy látni a mai világot, hogy az a jobb. Valahogy mindig a múlt tűnik jobbnak, és élhetőbbnek, nem igaz? Vajon ez tényleg így van, vagy csak új irányokat kell megtapasztalni ahhoz, hogy az előzőeket megbecsüljük?
Ami még számomra szerethetővé és élvezhetővé tette a könyvet, az Ruben és Pippa kapcsolatának alakulása. Bár sok mindenben különböznek, mégis hasonló megmérettetéseken kellett átmenniük addig, amíg egymásra akadtak.
"- Szerintem egyáltalán nincs jól, hogy magányosan sírdogálsz odabenn. - mondtam. Dörgött az ég. - Engedd, hogy segítsek, mert nem vagy egyedül. Rémlik? Vagy talán megbántottalak valamivel?
- Nem! - tiltakozott azonnal. Bizakodva elmosolyodtam.- Akkor engedj be! - Semmi válasz, csak az esőcseppek idegesítő kopogása. - Választhatsz: vagy kinyitod az ajtót, vagy berúgom.Megint semmi. Nem akartam rombolni, de szarul venné ki magát, ha nem tartanám be a fenyegetést.""- Én csak... össze vagyok zavarodva - vallottam be. 'A ronda boszorkány és a gyönyörű jelző szöges ellentétben áll egymással.'Kék szeme kutatóan fürkészte az enyémet, szája félmosolyra húzódott. ...- A szemem...A mutatóujját a számra tette, és végre elmosolyodott.- ...akár a felkelő nap. Többé nem zavar, mert ez is te vagy."
A jövő egy olyan dolog, amit nem ismerünk, és talán soha nem is leszünk képesek megismerni. Érdekes dolog számomra nálam fiatalabbakat látni, ahogy épp iskolába mennek, amikor nemrég még csak totyogni tudtak felém. Vagy épp arra eszmélni, hogy a szomszéd gyerek már gimnazista, pedig mintha tegnap még kismotorozott volna az utcán. Múlik az idő, és ez csak néha-néha tűnik fel, de akkor igen drasztikusan! :) Vagyis számomra, azt nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel.
Kemese Fanni felállított egy olyan jövőképet, amely egy ilyen regény számára tökéletes. Mivel a beépíthető szerelmes jelenetek mellett, egy izgalmas képet tár elénk, és a különböző fordulatok, új szereplők mind-mind egy olyan egység részeit képezik, amelyet különleges élmény megismerni.
"Megpördültem.
...nem is ő jött fel utánam.A kislány nem sokkal mögöttem állt, fonnyadt szüleiről azonnal rám kapta a tekintetét. A levegő bennakadt a tüdőmben, mozdulatlanná dermedtem a döbbenettől: a sápadtak között nem voltak gyerekek. Az lehetetlen!A kislány volt a képről: szőke haja rendezetten omlott a vállára, térdig érő szoknyáján sárga banánok virítottak, zoknija szegélyét csipke díszítette. Bőre fehér, bársonyos, hibátlan. A sápadtak valaha tényleg szépséges emberek lehetek. A kislány rozsdavörös karmai elnyomták az ámulatomat."
Ha egy kicsit is letettem a könyvet, folyamatosan gondolkodtam azon, vajon mi lehet majd a vége? Peter Kenn életben van e? Megismerünk e többet a történetéből? És mi a helyzet Gage-dzsel? Csak nem halt meg, ha volt az ő szemszögéből is egy jelenet. Ez csak számít valamennyit, nem igaz? Vagy csak én kedveltem meg annyira, hogy nem akarom halottnak tudni?
Tudtam, hogy ez egy sorozatnak készült, amikor belekezdtem. Arra viszont nem számítottam, hogy a vége ennyire nyitott marad. Voltak dolgok amelyek lezárultak, voltak amelyek boldog, és voltak amelyek szomorú véget értek. Ez egy történet végeztével természetes dolog.
Valahogy a vége szerintem mégsem lett olyan jól eltalálva, valami hiányzott. (Talán a folytatás?) Az viszont biztos, hogy elérte, hogy el akarjam olvasni a következő részt.
Kíváncsi vagyok, Fanni mit hoz ki ebből!
A következő rész címe: A viharszemű Mya Davis.
Összességében tehát Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn című műve egy romantikus, izgalmas, elgondolkodtató könyv, amely egy olyan elképzelt világban zajlik, amely talán lehet a mi jövőnk is, talán nem.
Olvassatok bele ebbe a könyve, ha egy kicsit utópisztikusabb hangulatban vagytok, vagy épp egy kis kalandokkal megspékelt romantikára vágytok.
Akkor meg végképp ne hagyjátok ki, ha eddig is szerettétek a Vörös Pöttyös könyveket, mert ez a mű teljes mértékben megállja a helyét a kategóriában! ;)
Puszi,
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése