2013. július 7.

Nyaralás a Napkirály árnyékában

Már kicsit több, mint egy hete nem írtam nektek. Ennek sajnos, vagy nem sajnos nem én vagyok az oka, hanem a nyár. Ugyanis nyaralni voltam, én szegény, egy gyönyörű, kényelmes apartmanban, 3 percnyire a tengerpartról. Jól van, ne sírjatok, elég jól elvoltam azért, csak annyi volt a bökkenő, hogy nem volt internet. Vagyis wifi volt, csak levédett.
Ám nem feledkeztem meg Rólatok, és ezúton is nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy nézegettétek a távollétemben is a kis témakifejtéseimet :)
Most hogy hazaértem, kiugrottam a kocsiból, kipakoltunk, már kapcsoltam is be a gépem, és megkezdtem írni ezt a bejegyzést. Itthon amúgy sokkal fülledtebb idő van, mint Horvátországban. Nem tudom, ti hogy bírjátok ezt a meleget, én már is nehezen. Na de térjünk a lényegre.
Vittem magammal a nyaralásra is természetesen könyveket, és most az egyiket szeretném elmesélni.

Golden Keyes Parsons: A Napkirály árnyékában
Elsősorban a borítója tetszett meg. Aztán megakadt a szemem az írónő nevén. Olyan különleges, és valahogy kiejtve harmonikus neve van, nem gondoljátok? A cím pedig engem azonnal megfogott. Valahogy kíváncsivá tett, hogy hogyan lehet egy XIV. Lajosról szóló könyv Vörös Pöttyös.
Maga a mű Franciaországban játszódik, amint már említettem, és a címből is kiderül, a Napkirály uralkodása idején. Lajos király leginkább arról híres, hogy ő építtette fel Versailles-t, az európai kultúra egyik legszebb udvarát. Híres szerintem még a gazdasági miniszteréről, Colbert-ről is, ám úgy hiszem ez a történet szempontjából nem igen fontos.
Golden Keyes Parsons a Napkirály szerelmi életével foglalkozik bővebben, illetve temperamentumos természetével. Bár lehetne róla több könyvet is írni, mégsem ő áll a történet középpontjában.
A könyv elején megismerkedhetünk a Clavell családdal, akik hugenották. Ezzel a mai világban semmi gond nem is lenne, ám a 17. századi Franciaországban bár már elfogadták a nantes-i ediktumot (ami vallásszabadságot jelentett), még mindig hátrányos helyzetbe kerülnek emberek a hitük miatt. A Clavell család évek óta küzd hitének megőrzéséért, elvesztették már rengeteg szerettük is a harcban, de nem hátráltak meg. Csodálatra méltó bátorsággal állnak ki a király ellen is.
Ha nem bánjátok, én most nem mesélném el Nektek a történetet, mert az a fülszövegben is olvasható, inkább az egész könyvet értékelném pár szóban, mondatban.
Véleményem szerint a leírások, helyszínbemutatások, karakterábrázolások igen jól sikerültek. Nagyon könnyen el tudtam képzelni minden helyszínt és szereplőt, akikkel a mű során megismerkedtem. Ám ez sajnos nem jelenti azt is, hogy maga a könyv is nagyon tetszett.
Személy szerint nem vagyok nagyon vallásos ember, úgy gondolom, mindenki abban hisz, amiben szeretne, ebbe nekem nincs beleszólásom, és nem is akarom, hogy legyen. Ma már könnyű dolgunk van, a vallásszabadság egy általános dolog, és értékelendő dolog, hogy valaki így kiáll a hite mellett, mint a Clavell család. Ezzel jó példát mutatnak az olvasóknak is.
DE!
Madeleine egyáltalán nem volt szimpatikus. Francois, a férje, teljes szívéből szereti, elfogadja őt úgy, ahogy van, a múltjával együtt, és nem akarja megváltoztatni. Védelmezi a családját, a házukat, a hitét minden áron. Ám egy napon, amikor dragonyosok érkeznek a házba, Madeleine felháborodik, és úgy határoz elmegy régi, gyermekkori szeretőjéhez, magához a Napkirályhoz, XIV. Lajoshoz, hogy múltbeli kapcsolatukat felidézve megkérje a királyt, hívja vissza dragonyosait a birtokukról.
Ez szerintetek természetes dolog? Hogy nem megvárom még elmennek, mert úgyis elmennek, hanem inkább ott hagyom a családom egyedül, és nekivágok egy hosszú útnak, hogy a régi szeretőmet "kérdőre vonjam"... Ám ez még nem minden.
Elviszi a legszebb ruháit, megértem, mivel csak az udvarba megy, a legszebb ékszereit is elpakolja, ez is természetes. Majd elővesz egy gyűrűt, amit még Lajostól kapott. Azt a gyűrűt, amivel Lajos örök szerelmet fogadott neki. Khm. Khm. Ez a gyűrű minek is? Csak egy szívességet akar kérni, nem?
Aztán megérkezünk az udvarba, és Madeleine azonnal kacérkodni kezd egy ifjúval, Pierre Bovée-val.
Pierre-rel nincs nekem bajom. Ő egy ifjú, akit elszédít egy nő szépsége. Oké, elfogadom, hogy Madame Clavell megtetszik másnak is, természetes dolog. De hogy miközben a férje életéről mit sem tud, menekülnie kell a családjával, és egyik gyermekét is elveszítette, még félig szerelmet valljon egy férfinak, aki nem is a férje?
Itt végképp betelt a pohár! És még csodálkozik, hogy Francois kételkedik egy cseppet a hűségében? Ha tudná, hogy igazából mi minden történt körülötte...
Jó, lényegtelen.
Összegezve: Úgy gondolom, hogy a könyv jól volt megírva, szépek voltak a jelenetek, a felhasznált helyszínek. Madeleine, szerintem feltűnt nektek is, engem teljesen kiakasztott, nem tudtam megérteni ezt a szereplőt. A többiek jók voltak, a kisfiúkat szerettem, ők legalább értelmesek voltak, és Jean is. A vége pedig? Olyan mesés vége lett, amiről szerintem az akkori időkben csak álmodni lehetett. Mindenki jól van, happy end. Nem mondom, hogy valami drasztikusabb vég jobb lenne, de lehetett volna valósághűbb.
Szóval, annyira nem tudom ajánlani Nektek ezt a könyvet. Egy nyári olvasmánynak ez is jó, főleg arra, hogy elkalandozz Franciaország egyes részeire, és Svájc környékére. Vannak jó szereplők is, kedvelhetők, szerethetők.
A legközelebbi könyvértékelésem már remélem pozitív lesz... Engem is lehangol ám, ha nem tudok Nektek jó könyvet ajánlani.

Nemsokára jelentkezem újra!
Addig is élvezzétek a nyarat!

Patyi ;)

1 megjegyzés:

  1. Szia,
    Szeretettel odaítélem neked ezt a csodás díjat :)

    http://szennycimlap.blogspot.hu/2013/07/dijat-kaptam-es-tovabb-is-adom.html

    VálaszTörlés