filmes vagy könyves CSÓKOT vegyenek?

Ez az én filmem! 

- gondoltam magamban, amikor elkezdtem nézni a beharangozót.

Egy fiatal lány beleszeret az izompacsirta, idősebb srácba, aki valószínűleg ügyet sem vet rá, csak annyi a közös bennük, hogy a lány legjobb barátja = az izomgyuri öccsével.

Úgy éreztem, a hosszúra nyúlt vizsgaidőszak közben megengedhetek magamnak egy másfél órányi kikapcsolódást, így elkezdtem nézni. 

Az elején hatalmasak nevettem! 

Végül úgy döntöttem, el kell olvasnom a könyvet, ami alapján a film készült, mert volt egy olyan megérzésem, hogy ez a történet kicsit többet rejt magában, mint amit az adaptációban megmutattak.

filmadaptáció VS könyv

A nagy kérdés, igaz?

Emlékszem, amikor még nem igazán foglaltak le a könyvek, és megnéztük az első Gyűrűk Ura részt. Nagyon élveztem. A látvány, a szereplők, a történet. Érdekelt a folytatás, mégsem vitt el addig a pontig, hogy elkezdjem olvasni a regényeket. Pedig hányszor hallottam, mennyivel jobb a könyv, mint a film.

De mondhattam volna példának a Harry Pottert, vagy éppen Az éhezők viadalát. Aki olvasta őket, azt fogja mondani, hogy a könyvek az igaziak. Na, meg persze ne maradjon le a Twilight sem a rövid felsorolásból, amit személy szerint csak azért kezdtem el olvasni, mert úgy éreztem, valami nem stimmel. Még most is előttem van, ahogy másodjára nézem az első részt nővéremmel, és folyamatosan darálom a plusz infókat a könyvből, amikkel számomra sokkal, de sokkal romantikusabb, érdekesebb, és kedvesebb lett a történet. Valahogy a filmek nem voltak az igaziak... De ez más tészta.

A mai összehasonlítás alanya: The Kissing Booth 💋

A film

Elle és Lee elválaszthatatlanok.

Onnantól kezdve, hogy egy napon születtek, életük meghatározó élményeit, és a nem meghatározóakat is együtt élték át. Elle édesanyja halála után Lee anyukájában találta meg sokszor azt a személyt, akire támaszkodhatott a mindennapjai során a női kérdésekben.

Noah. Flynn. A bátyj. Az izmos, és kockahasú, és magas, és izmos, és helyes és izmos. Mondtam már, hogy izmos? Szóval, ő a tiltott gyümölcs. Merthogy Lee és Elle készítettek egy szabályzatot, ami a barátságuk alapját képezi.

9. szabály: Noah off-topic.

Tudjátok, mi következik, ugye?

A Kissing Booth egy cuki romantikus filmnek indul, ami aztán teljesen belekavarodik saját magába. Lee számomra nem bizonyul igazi barátnak, inkább egy elkényeztetett kistestvérnek, aki mindent magának akar, és megsértődik, ha valami nem lehet csak az övé. Noah egy titkon rendkívül okos macsó, akinek semmit nem kell tennie a tanulás érdekében, egyszerűen egy sportoló zseni. Elle pedig egy naív kislány, aki azonnal megbízik mindenkiben, és nem fél hazudni.

Annak ellenére, hogyan indult az eleje, a film végére már nem volt nevethetnékem, sőt... inkább értetlenül ültem a képernyő előtt.

Mi van? 

Ez komoly?

Úgyhogy kellett az eredeti történet.

Mert anélkül valahogy az egész egy nagy katyvasz lett.

A könyv

Adott Elle és Lee, a legjobb barátok.

Lee egyáltalán nincs elkényeztetve, és nem is egy rózsaszín ködön keresztül szemléli a világot: nem jár el hülye ingeket vásárolni, továbbá nem is vak.

Ő az első, aki a könyvben említést tesz arról, milyen érdekesen viselkedik Noah Elle körül, mintha...

Adott a helyes, és kissé bunkó Noah, aki legtöbbször csak beszólogatni képes Elle-nek, de közben a szívén viseli a sorsát.
Nincsenek meg a furcsa szabályok, és a legjobb barátok nem akarnak egymás életének útjába állni. Az iskolai programra készített csóksátor sem egy szembekötéssel összekötött, mindenki smárolhat mindenkivel elképzelés. Aki csókot akar, fel kell vállalnia önmagát, és így tesz Noah is, amikor csókot vesz Elle-től.
Ami azonban a könyvben így már kissé érthetetlen, az Elle.

Miért kell hazudni?

Miért jó hazudni?

Annyira nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet egyszerűen kibökni az igazat, ha fáj, ha nem. Azzal sokkal kevesebbet ártunk, mintha hazudoznánk, és végül rajtunk kívül álló okok miatt derülne fény az igazságra. Ám ez az én véleményem.
Elle össze-vissza hazudozik a legjobb barátjának, mert fél a következményektől.

Jogosan kérdeznétek, hogy akkor megéri-e elolvasni.
A válasz: igen!

És hogy miért?

Elle kissé idegesítő karaktere ellenére a történet sokkal földhözragadtabb, sokkal élvezhetőbb, nincsenek nagy nyálas jelenetek - oké, talán van néhány -, egy olyan sráctól, akihez igazán ez nem is illik. Nincs gyors "kamaty" a domb tetején az első randin, és nincs űbergáz motoros jelenet a befejezéskor.
Mert komolyan: melyik szülő nem kíséri ki a gyerekét a repülőtérre, ha hosszú-hosszú időre elköltözik otthonról?

Szóóóval.
Én mindenképpen ajánlom, hogy ismerkedjetek meg a könyvvel, ha szeretnétek egy

humoros,

romantikus,

kedves,

igazán nyárias 

olvasmányt, ami kicsit megmelengeti a szíveteket, és kikapcsol a hosszú nappalok időszakában.

Puszi,
Patyi ;)