a perkinsi hepiend

Három történet az első szerelemről. 

A mindent letaglózó, magával ragadó első és igaz szerelemről, ami csak egyszer adatik meg az életben - vagy legyünk kevésbé drasztikusak -, ami csak egyszer adatik meg fiatal korunkban. 

Az a szerelem, amelyet már az első pillanattól érzel, és nem tudod kiverni a fejedből. 

Én is megtapasztaltam ezt a fajta szerelmet. 

Tizenegy éve - huh, öreg lennék? 

egy rövidfilm bemutató margójára

Előfordult már Veletek, hogy megtetszett egy szereplő?

Hogy a mindennapjaitok részévé vált, és néha már majdhogynem emlékeztetni kellett magatokat a tényre, miszerint ő egy kitalált karakter?

Előfordult már, hogy egy fiktív történet szereplője megdobogtatta a szíveteket?

Hogy úgy éreztétek, ha létezne, ő lehetne az igazi?

Előfordult már, hogy a fejetekhez kaptatok a kavargó gondolatok miatt, amik egy-egy könyv szereplői körül jártak és jártak, meg nem álltak?

Számomra az első nagy képzeletbeli szerelem egy rendkívül különleges történt apropóján alakult ki:
A vándorló palota. 💛
Miyazaki Hajao remekbe szabott rendezése, amit mindenkinek ajánlok. Még ma is libabőrös leszek tőle, és nem csak azért, mert belehabarodtam az egyik szereplőbe.

Azóta megéltem pár könyves borzongást.

Egy-két szeretni való karaktert, akiket szívesen megismernék a valóságban is.

Úgy mondanám, rajongó típus vagyok.

Képes vagyok fellángolni valami kapcsán, majd észhez kapni és visszafogni a lángjaimat. De a visszafogáshoz idő kell, addig pedig...

Hogy miért beszélek itt össze-vissza rajongásról, lángolásról, és viszonzatlan, egyoldalú szerelem-féleségről?

Mert ennek köszönhetően jutottam el életem első magyar rövidfilm bemutatójára.

kegyetlennek kegyetlen

A moly.hu egy igazi csoda.

Le sem tudom írni, mennyi mindent köszönhetek neki. Hány különleges személyt, hány kihagyhatatlan olvasmányt. És milyen sok új tudást. Egy újabb játéknak köszönhetően ismerkedtem meg azzal a könyvvel, ami most igaz kegyetlenséggel bánik velem.

Mert csak 2019. január 8-án jelenik meg a második része. Eredeti nyelven.

Pedig én úgy érzem, nem tudok addig várni.

Nem bírom ki.

Ez már emberkínzás.

De induljunk az elejéről.

Feladat: Olvass 2018-ban populáris könyvet!

Lola - második felvonás

Vannak történetek, melyek halk kuncogásra késztetnek.

Vannak történetek, amik felvillanyoznak.

Vannak történetek, amikbe egyszerűen szerelmes lesz az ember.
Vannak történetek, melyek visszarepítenek a múltba.

Anna Oliphant végzős évében azt hittem átéltem a legmélyebb hullámvölgyeket, és legmagasabb hullámhegyeket, ám megismerkedtem Lola Nolannel.

Egy lánnyal, aki nap nap után teljesen új oldalát mutatja meg a világnak. A színek és parókák dominálta mindennapok azonban felborulnak, amikor a szomszédba új család költözik. Pontosan, egy család visszaköltözik.

Ti hogy álltok az első nagy szerelemmel?
No, és az első nagy csalódással?
Az érzéssel, amikor minden levegő kiszorul a tüdőből.
Amikor mintha minden összeomlana.
Mintha tényleg darabokra törne az ember szíve,

és hirtelen úgy érzi, egy rémálomba került, ahonnan nincs menekvés?

egy Kepes - több Kepest!

Nemrég, amikor könyvtárba mentem, apukám arra kért, hozzak ki neki egy Kepes András könyvet.

Jó - gondoltam, és kikerestem a polcokon a kérdéses kiadványt. Hazahoztam, elolvasta, tetszett neki.

Nagy figyelmet nem fordítottam rá, örültem a ténynek, hogy jó könyvet hoztam, és kész.

Aztán kiderült, hogy Kepes András Szegedre látogat, és én is kaptam jegyet az előadására.

Őszinte leszek, hallottam már róla, de nem olvastam egy könyvét sem, és nem igazán vagyok tisztában a munkásságával.

Az előadás kezdetekor izgultam, milyen lesz, a Boncz Géza terem tele volt érdeklődőkkel.

És megjelent Kepes András, szakállal.

El is sütötte azonnal az első poént ezzel kapcsolatosan, amitől kicsit az én izgalmam is felengedett.

Aztán elkezdett sztorizgatni.

Mesélt a régi idők kávéházi beszélgetéseiről. 

A kávéházban az a jó, hogy az ember nincs otthon és még sincs levegőn.

Majd jöttek az anekdoták.

Ez van az anekdotákkal - lehet, hogy nem igaz, de sokkal jobb, mint a valóság.

A rengeteg történet.

Anna - második felvonás

Vannak könyvek, amik magukkal ragadnak.

Vannak, amik arra késztetnek, gondold újra az életed.

Vannak, melyek reményt adnak.

Vannak, mik mosolyra fakasztanak egy szomorú időszakban.

Vannak sorozatok, amik új energiákkal töltenek fel.

Vannak sorozatok, melyek megjelenésére izgatott vársz.

Vannak sorozatok, mik lezárultnak, számodra mégis újdonságokat rejtenek.

Vannak sorozatok, amelyeket sosem felejtesz el.

A könyvek más-más élethelyzetben, más-más jelentéssel bírnak, új üzenetet hordoznak magukban.

Minden olvasó azt látja meg a sorok között, amire éppen szüksége van.

az Első a krimi koronázatlan királynőjétől

Tapasztaltátok már, milyen jó elmenekülni egy könyv lapjaiba? 

Hogy ki tud menteni a hétköznapi melankóliából egy történet, egy idegen meséje? 

És hogy egy mese mennyire szíven tud ütni?

Én most menekülök.

Nem feltétlen azért olvasok, hogy örömet okozzon, inkább azért, hogy máshol legyek.

Máshol, ne a saját világomban, ne a saját életemben, mert most minden fáj, és minden szomorú.

Erőn felül kell teljesítenem, hogy mosolyogjak, nevessek, viccelődjek másokkal. Nagy levegőket kell vennem ahhoz, hogy normálisan tudjak viselkedni.

Menekülök.

A valóság széthullik körülöttem, és csak a könyv marad.

A szereplői, a története, az események, a váltakozó jelenetek.

egy KESERÉDES olvasmányról

Ahogy a polcokon sorakozó könyveken járattam a tekintetem jobbra-balra, egyszer csak két csillogó virágmintát fedeztem fel, amik magukra vonzották a tekintetem. Leemeltem a polcról a könyvet, és az egyáltalán nem hatásvadász cím ellenére is úgy döntöttem, minden előzetes ismerkedés nélkül, elolvasom.

Az első két oldal után már fogtam a fejem. Mi történik? Temetés? Nem esküvő? Egyazon napon? 

Nem értettem, hogy hogy lehet egy anyósjelölt ennyire szívtelen, hogy lehet egy anya ennyire szívtelen. Nem értettem, hogy ki kicsoda, és miért néznek a főszereplőre csúnyán, hogy miért olyan a szülők amilyenek. Semmit sem értettem igazán.

Hogy rendben lesznek a dolgok? Mégis hogyan?

Kerry Lonsdale érzelmi kavalkádot okozott alig pár oldal alatt, és ezzel elérte, hogy legszívesebben azonnal a regény végére lapoztam volna, hogy megtudjam a végkifejletet, mert alig bírtam idegekkel.

a Zöldmanzárdos-házról

Mostanában egyre nehezebben megy az olvasás. Ahogy esténként befekszem az ágyba, már csukódik is le a szemem. Bármilyen izgalmas is az éppen aktuális történet, nem tud sokáig ébren tartani.

Ám vannak napok, amikor egy kihívás miatt úgy döntök, mindent félredobok (főleg hétvégén) és belevágok egy-egy könyvbe. 

Például, hogy elolvassak 400 oldalt két nap alatt zöld könyvekből.

Így került a kezem közé Anne Shirley története, akivel már igen régóta ismerjük egymást a filmvászonról, de még nem sikerült megismerkedünk a róla szóló könyvek lapjain.

Emmie, én LÁTLAK!

Van egy könyv, amiről már nagyon szeretnék mesélni, nagyon szeretném tudni, hogyan alakul a befejezés, ám közben félek is, hogyan alakul a befejezés. Alig merem olvasni. És mindig kételyek között teszem le.

Ám miközben lassan, de biztosan haladok a végkifejlet felé, egy-két könyvvel pluszként megismerkedem.

Így találtam Terri Libenson rövid olvasmányára is, ami megérdemli a kiemelést.

Invisible Emmie.

Amikor elolvastam a fülszöveget, elképzeltem egy cselekményt, a bonyodalom lejátszódását és a kimenetelt is.

"Két teljesen különböző lány története. Emmie csendes, visszahúzódó, művész-hajlamú, Katie népszerű, társaságkedvelő, sportos. Életük egy napon váratlanul összefonódik, amikor egy bizonyos kínos írást tartalmazó cetli rossz kezekbe kerül…"

Ti is igen könnyen ki tudjátok találni a sztori végét, igaz?

Ha úgy gondolkodtok, ahogy én, akkor viszont nagy meglepetésben lesz részetek!