Randi-mentes övezet

Ha őszinte szeretnék lenni, be kell vallanom, hogy elgondolkoztam a randin. 

Mármint, hogy elengedjem-e a főszereplőt a randira. De amúgy az apjától kért engedélyt és nem tőlem, így igazán nincs is beleszólásom.

Na de, nézzük a mai kiszemeltet ;)

Az első On Sai regényemhez hatalmas reményeket fűztem.

Nem tetszett a könyv sötét borítója, a dombornyomással, a fura kékkel, meg úgy a betűtípussal sem.

Ám mégis elkezdtem olvasni, mert annyi jót hallottam már On Sai regényeiről.

Te meddig mennél el, hogy önmagad lehess?

Arrébb kell tennem.

Túl közel van hozzám.

Nem akarom, hogy a közelemben legyen, amikor elalszom.

Egyszerűen, ahogy a könyv a látószögembe kerül, furcsa érzés fog el. A gyomrom összeszorul, és gombócot érzek a torkomban is. 

Pedig, hogy őszinte legyek, eddig bármilyen könyvet olvastam, nem tudtam nélküle aludni. Mielőtt álomra hajtottam volna a fejem, még pár oldalon keresztül álmodoztam egy másik világban, majd fejem mellett a könyv borítóival lezárt mesevilággal együtt pihentem én is. Ám amikor első este a fejem mellé teszem ezt a regényt, nem tudok elaludni. Egyre arrébb és arrébb húzódom, amíg már majdnem leesek a saját ágyamról.

A kis asztalra teszem nem messze tőlem, a szélére. De ott sem jó. Mintha érezném azt a furcsa kisugárzást, amit már azóta, hogy a könyvesboltban a kezembe vettem.

Amikor beléptem a boltba, azonnal egy adott polc felé vettem az irányt, ám végül segítséget kértem az eladóktól, és egyikük, hosszas töprengésem megtörve, és engem kisegítve, rámutatott erre a könyvre.

- Ez tetszeni fog! - mondta teljes bizonyossággal.

Nem mindennapi regény, leginkább a feldolgozott témát tekintve.

Amikor a gonosz felemelkedik!

Már amikor elkezdtem olvasni, magával ragadott. Valamiért mégis abbamaradt az olvasása.

Az elfoglaltságok miatt talán.

A tény miatt, hogy most már tíz óra különbséggel kell megbirkózni.

Nem tudom.

Csak azt tudom, hogy tegnap elővettem kis Kindlem, és elkezdtem olvasni.

És aztán csak olvastam.

Olvastam.

Amikor az ágy kényelmetlenné vált, lefeküdtem a földre.

Amikor a föld elkezdte nyomni a hátam, visszaültem az ágyra.

Amikor az ülés sem volt az igazi, újra lefeküdtem az ágyra.

És ez a körforgás ment egy darabig.

Harc a természettel a józan észért

Mostanában nem sok időm jutott az olvasásra.

Nem tudom, miért.

Készültem a feladataimra, szervezkedtem, és mire estére hazakerültem, már olyan fáradt voltam, hogy nem volt erőm bekapcsolni a gépemet, és a szerkesztést olvasgatni.

Aztán ma felébredtem, és úgy éreztem, Ennyi volt! Nem bírom tovább! El kell olvasnom a hátralévő oldalakat!

Még majdnem a könyv fele hátravolt, mégis befejeztem.

És nem bántam meg.

Angyalok, maradjatok a helyeteken!

Valamilyen oknál fogva a legutóbbi olvasmányomra igen nehezen találtam rá.

Legalább tíz könyv kivonatát letöltöttem, mire egy mellett sikerült döntenem.

Az alapsztori, ami az ingyen elolvasható pár oldalból kirajzolódott az volt, hogy az angyalok alászálltak a mennyekből, miután ellenszegültek a Teremtőnek, és az emberek világát saját kis játszóterüknek tekintik.

Ez a gondolat igen érdekesnek tűnt számomra: megtudni, miért szegültek ellen a Teremtőnek, miért gondolják, hogy hazudott nekik, hogy hogyan szálltak alá, miért van annyi sérülésük, és mégis hogyan élnek a bolygón?

Hős kerestetik - cuki romantika a köbön

Be kell valljam, szeretem a romantikát.

A romantikus regényeket.

Ahogyan körbevonnak egy rózsaszín burokkal, igazi álmot vonva körém.

Ám néha már sok belőlük. 

Valahogy túl sok.

Van egy pont, ami után már nem tudok belőlük többet olvasni. Főleg, ha nyers romantikus regényről van szó, amely a való világban játszódik, létezők városokkal, mindennapi emberekkel (már amennyire egy romantikus regény főhőse valóságos, és mindennapi lehet).

Magam sem tudom miért, de most pont egy kedves, romantikus kalandra volt szükségem, melyet Emma Bennet regénye tökéletes módon kivitelezett.

Young Elites - a fiatalság hajnala

Amióta kiköltöztem Ausztráliába, minden megváltozott.

Egy darabig olvasni sem igazán tudtam akkora lelkesedéssel, mint korábban. Nem talált meg az az erő, amely a könyvekhez láncol otthon, ami miatt egész éjszaka fent vagyok, mert nem tudom letenni az olvasmányt.

Próbáltam magamnak időt adni, hogy visszaszokjak a mindennapjaimba, hogy valamilyen szinten kialakítsam azt a napi rutint, amit otthon is követni szoktam.

Olyan írók könyveit kezdtem felkeresni, akiktől már korábban olvastam.

Olyan írók könyveit, akik korábban képesek voltak leláncolni képzeletük elkalandozásával.

Olyan írók könyveit, akik egyszer már megnyerték a szívemet írói stílusuknak köszönhetően.

Így olvastam el Stephanie Perkins legújabb regényét, és így akadtam rá Marie Lu második trilógiájának első részére.

Isla és az örökkön-örökké

Érdekes, hogy a századik bejegyzésem is ugyanazon témáról szólt, mint a mai százötvenedik.

Egy könyvsorozatról, amely teljesen megbabonázott, elvarázsolt. 

Amibe azonnal beleszerettem.

Egy írónőről, aki képzelőerejével három regényhez is odabilincselt.

Nem volt szüksége természetfeletti lényekre, vagy épp Földön kívüli helyekre ahhoz, hogy azt mondjam: újabb kedvenc trilógia ért véget az életemben.

Szereplői hús-vér emberek, akik mindennapjaikat élik.

Van, akinek könnyebb, van, akinek nehezebb.

Mindegyikük életéből egy-egy kiragadott részletet ismerhetünk meg, ám a könyvek haladtával mindig visszatérünk az első regény karaktereihez, illetve később a második történet szereplőihez is.

Stephanie Perkins és egy alakuló kedvenc

Valahogy nem tudtam ráállni az olvasásra.

A szemeim átfutottak a sorok felett, miközben a gondolataim elkalandoztak teljesen más helyekre: a próbákon kezdtem el gondolkodni, a bemutatkozó cikken, amit írnom kellett egy itteni újságba, vagy épp az előadáson, melyet jövőhéten tartok az Árpád otthonban.

Egy könyv sem tudott igazán lekötni, pedig minden nap próbáltam olvasni egy keveset.

Mégsem ment úgy, mint szokott.

Nem volt meg az az érzés, amikor a könyv teljes mértékben magába szippant, és együtt izgulok a szereplőkkel a történéseken, együtt nevetek és sírok is velük akár.

Aztán úgy döntöttem, új könyvet kell vennem.

Egy regényt, mely írója már korábban a szívembe lopta magát.

Egy történetet, ami biztosan nem okoz csalódást.

Egy sorozat befejező részét, melyet már igen régóta el szeretnék olvasni.

Először csak a Sample olvasmányt töltöttem le kis E-bookomra.

És megtörtént az, amire vártam.

Egy szerelem tizennégy szemszöge

Már a regény címe is azzal kecsegtetett, hogy most valami mást fogok átélni, mint eddig.

Most valami izgalmasabbat talán?

Vagy milliószor romantikusabbat?

Esetleg drasztikusabbat, mint ezelőtt?

Nem tudtam.

Ám, amikor elolvastam a részletet, amit az eBookom ingyenesen engedett, úgy éreztem, el szeretném olvasni ezt a kicsit szeleburdinak tűnő könyvet, amely egy szerelem történetét meséli el.

A csavar annyi, hogy e kibontakozó szerelmet nem a pár két tagjától ismerhetjük meg, hanem mindenki mástól, aki körülöttük él: a barátaiktól, a buszsofőrtől, a Starbucks egyik dolgozójától, vagy épp egy padtól vagy mókustól.